Lovasi három koncertjét is lemondták a legutóbbi Narancs-interjúja után

  • narancs.hu
  • 2017. november 27.

Zene

Lovasi: „Az jár jól, aki kussol.”

Az azonnali.hu-nak adott interjút Lovasi András. Beszél kivándorlásról, a #metoo-ügyről, de elmondja azt is, miért nem ment idén Tusnádfürdőre. Sok más mellett Lovasi azt is elmesélte, milyen hatása lett a Narancsnak adott legutóbbi interjújának.

„Most olyan közbeszéd van kialakulóban, amiben a zenésznek azt sugallják, hogy ha nem is igazodik, akkor legalább maradjon kussban. És az megéri. Például volt a Narancs-interjú, amit nagyon sok lap úgy hozott le, hogy »a Lovasi utálja a Fideszt«. Amúgy nem ez van benne, bár ez is igaz.

„A Balkánon legalább jó az éghajlat” – Lovasi András

Úgy véli, ez az utolsó esély, hogy választással leváltsa az ország a mostani rezsimet, és arról is beszélt, hogyan lehetne ezt megoldani.

Hanem az van benne, hogy utálok erről beszélni, mert láthatóan arra kell berendezkednünk, hogy a következő tíz-tizenöt évben ezek lesznek. Felvetettem egy olyan opciót, ami az egyetlen matematikailag járható út, hogy szövetséget kössön a Jobbik és a baloldal, vagyis a Fidesztől balra lévő valami, mert ez már rég nem baloldal. Erre mindenhonnan lenáciztak. Hagyjuk is.
Ami az én szempontomból érdekes az az, hogy azon a héten három koncertünket mondták le.”

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.