Sokan azt hiszik, furulyázni könnyű. Mekkorát tévednek! Talán azért vélekednek így, mert zenei tanulmányai elején a legtöbb gyerek furulyázgat egy kicsit. Vagy talán azért, mert a furulya „csak egy fadarab, rajta pár lyukkal”. De hát éppen azért olyan nehéz játszani rajta! Mert jól furulyázni nagyon nehéz, és igazán jól, virtuózan csak kevesen tudnak a világon. Közülük való egy tizenhét éves holland lány, Lucie Horsch, akinek Vivaldi-lemeze nemrég jelent meg. Versenyműveket játszik rajta – részben olyanokat, amelyeket a zeneszerző eredetileg is furulyára komponált, részben átiratokat, illetve vokális műveket is, furulyára és zenekarra alkalmazva.
A régi zene korhű előadópraxisának közönsége két nagy furulyás élményt hordoz magában. Az egyik a már elhunyt holland virtuóz, a rendkívüli érzékenységű Frans Brüggen hasonlíthatatlan játéka. A másik itáliai kortársunk, Giovanni Antonini rendkívüli szenvedélyű, tüzes zenélése. Fontos, hogy mindkettőjüket karmesterként is megismerhettük: Brüggen A 18. Század Zenekarát alapította és vezette, Antonini az Il Giardino Armonicót. Melléjük zárkózik fel most a tizenhét esztendős holland lány. Igaz, hogy „csak” hangszeres szólistaként, de ebben a minőségben teljesítménye rendkívüli. Szárnyaló, éneklő dallamjáték, sebesen száguldó skálamenetek, fürge figurációk, pattogó staccatók és vajpuha legatók – ez az ifjú hölgy mindent tud a hangszeren, amit egyáltalán tudni lehet. Mindehhez olyan muzikalitás társul, amelynek eredményeként furulyáján anyanyelvi természetességgel szólal meg Vivaldi temperamentumos zenéje. Csodás hangulatteremtő erő jellemzi, eggyé válik a darabokkal. Úgy játszik, mintha egy madár csicseregne a fán. Partnere, az Amsterdam Vivaldi Players tökéletes stílusismerettel, alkalmazkodón kísér – és az sem mellékes körülmény, hogy az együttes csak néhány tagból áll, így a karcsú rajzolatú furulyadallamok plasztikusan kiemelkednek a hangzásból.
Decca, 2016
