Az idén 70 éves gitárzseni sohasem volt botrányhős, így akár balhénak is vehetjük távolmaradását a Rock and Roll Hall of Fame beiktatási ceremóniájáról. A tavalyi clevelandi parádén mások mellett a Dire Straits volt az ünnepelt, a közönségnek azonban három vadidegen hapsival, Alan Clark, Guy Fletcher billentyűsökkel és John Illsley basszusgitárossal kellett beérnie, s vehette csalódottan tudomásul, hogy nem törik meg az 1992 óta tartó hallgatás, a Dire Straits a jeles alkalomra sem állt össze.
Noha szó sincs arról, hogy Knopfler megtagadná múltját – koncertjein játszik Dire Straits-számokat –, de azt a luxust nem engedi meg magának, hogy kizárólag a múltjából éljen. 1996 óta két-három évente ad ki új lemezt, legalább annyira maga, mint a közönség szórakoztatására. Ahogy a 2012-es Privateering és a 2015-ös Tracker, a tavaly karácsonyra kiadott Down the Road Wherever is elsősorban kellemes hallgatnivaló blues-country stílusjegyekkel, ám ha jobban odafigyelünk a 14 dalra, nemcsak a Dire Straitset idéző gitárfutamok (Good on You Son, My Bacon Roll) miatt keverhetünk nosztalgiakoktélt. A Just a Boy Away from Home és a When You Leave című dalok Bob Dylan különféle korszakait idézik fel, a Trapper Mant a Johnny Cash, Kris Kristofferson, Willie Nelson, Waylon Jennings alkotta countryszupergrupp, a Highwaymen is játszhatta volna, ahogy a Back on the Dance Floort az 1987-es Bryan Ferry. Ha a szellemidézés volt a cél, Knopfler beletrafált. De erre azért nem vennénk mérget.
British Grove Records – Universal/
Virgin EMI, 2018
