Könyv
Azt mondják, minden valamirevaló könyv vagy a szerelemről, vagy a halálról szól. Vagy mindkettőről. Van, aki azt állítja, hogy a szerelem és a halál ugyanaz. Hogy minden jó történetnek halállal kell végződnie (vagy kezdődnie). Ehhez kell nagyon messzire menni. Ajánlatos az utazáshoz a hőlégballon. Nem árt, ha ott állunk a léghajó kosarában, és nézünk, figyelünk, tapasztalunk. Vagy ha félünk, lekucorodunk a kosár aljába, eltakarjuk a szemünk, hogy semmit se lássunk, mint McEwan regényében a kisfiú, akivel elszabadult a ballon. Mert valamirevaló könyvben az olvasó is benne van.
Az olvasó is szerepel
benne valamiképp. Mondjuk éppen ő a kisfiú, aki kuporog a kosárban.
Ian McEwan Amszterdam című regénye számomra arról a pillanatról szól, amikor igazi, valódi önmagunkra ismerünk. Egy ilyen pillanatban az ember összeomolhat. Rájövünk, hogy hamis illúziókat táplálunk önmagunkról és a többiekről. Hogy az egész civilizációnak van egy önáltató, hamis illúziója. Vérfagyasztó pillanat. Ha nem vigyázunk, kizuhanunk a ballonból.
McEwan szereplői nem hősök. Jól van ez így, mert Nietzsche óta tudjuk, hogy hősök már réges-rég nincsenek: színészek lettek belőlük. Már hősködés sincs, legfeljebb színészkedés.
A könyv szereplői többnyire ahhoz a nemzedékhez tartoznak, akik 1968-ban voltak egyetemisták. Némelyiküket a "betongazdagok terhe" nyomja ma már, legtöbbjüknél megkezdődött a hanyatlás, megbetegedtek, öngyilkosságot követtek el, vagy ezekben a pillanatokban betegszenek meg, kísérelnek meg öngyilkosságot. "Finom hamu" lepi be őket: a Beatles, az írógép és az indigó korszaka. Kiégett emberek. Életükben már nincs "hiteles várakozás arra, hogy valami valóban történhet". Így kell élniük, mint McEwan könyveiben: "ostoba riadalmú", hirtelen feltörő halálfélelemben. Ellentét feszül az egykori egyetemisták és a mostani befutott emberek között. Megállt az élet. Elveszett nemzedék? Az. Magunkra ismerünk? Igen. Az idő megy, mi állunk. Mentségünk, mint ahogy a jó öreg Hemingway megmondta, hogy "minden nemzedéket elveszítenek, mindig elveszett, és mindig el is fog veszni", nincs kivétel. Az undorítóan hazug képmutatást, hogy élni tudjunk, olykor el kell fogadni. Olykor?
McEwan könyvei a húsunkba vágnak. Néha az az érzésünk, mintha a szerző elhallgatna valamit. Mintha például sokkal többet tudna arról az ürességről, amit a könyv egyik szereplője, a sikeres zeneszerző érez a Tóvidéken, kirándulásakor, mely egyébként az Amszterdam című regény egyik legmegrázóbb része: a megfutamodásé.
Az író becsületesen végigmondja
a történetet: két barát átsegíti egymást a halálba. Semmi nehézkesség. Könnyed írói kéz. Lazaság. Egy kis késleltetés. Irónia. Kiszámíthatóság.
Az ´rült szerelem című regény arról szól - az összeomlás általános nagy témáján kívül -, hogyan zúdul be egy idegen férfi két ember, egy férfi és egy nő életébe, akik szeretik egymást. Hogyan válnak az idegen, beteg ember hatására idegenné egymás számára, illetve hogyan csapnak össze egy beteg tudattal, amely maga alá akarja gyűrni őket. Nagy téma, nehéz a feladat. Az egészséges érzelmi élet a tét. Bonyolult téma, bonyolult a könyv is: sűrűbb szövésű, gondolatokban gazdagabb, tartalmasabb. Több benne a váratlanság, a meglepő kijelentés, összefüggés, társítás, összerántás. Egészség és betegség, ész és hit, Isten és a természettudományok. És nem utolsósorban: pszichiátria. A főszereplő zsurnaliszta, közvetít a kutatók és a nagyközönség között, szakmája kiválósága, jól keres, mégis megkérdezi magától egy nap: "Mi is lett belőlem?" Hát igen. Ott vagyunk a könyvekben: mi is lett belőlünk?
A Geometria című elbeszéléskötet mintha a két regényt készítette volna elő, ha nem is titokban, de
csendben, finoman és pontosan
A gyermekkor sűrű erdejében járunk. Kezdődő vágyak, gerjedelmek, nemiség, illúziók, illetve azok hiánya, vonzalmak, ügyetlenkedések. Mintha az elbeszélések íve, a gyermekkortól a felnőttségig, a szexualitástól a "pszichopoliszig" egy végső tragédiát sejtetne.
Ian McEwan könyveiben fel-felbukkan a beatnemzedék és az utódok, a hippik. "Dharma-bulizók", hosszú hajjal és hátizsákkal. Mintha megjelenésük a szerző utóvágása lenne, akár a kardvívásban. De ez érvénytelen. Vagy inkább elővágás? Élj gyorsan, szeress sokat, halj meg fiatalon! Hát ez nekünk nem sikerült. Kucorgunk a hőlégballon kosarában. Élünk.
Györe Balázs
Szerkesztett változat. Elhangzott az Írók Boltjában, 2000. október 11-én, Ian McEwan könyveinek bemutatóján. Ian McEwan: Amszterdam, fordította: Tandori Dezső, Scolar Kiadó; ´rült szerelem, fordította: Tandori Dezső, Scolar Kiadó; Geometria - novellák, szerkesztette: Zilahy Péter, JAK-Scolar Kiadó
