Nekrológ

Megalkuvás nélkül

Steve Albini (1962–2024)

Zene

Ha van valaki, akire az un­der­ground és az indie jelzőket kitalálták, az Steve Albini.

Az indie alatt itt nem a leginkább brit gitárzenekarokhoz kötött műfaji meghatározás értendő, hanem az eredeti gondolat: az independent, vagyis a független hozzáállás, mindenféle kommerciális megkötöttség nélkül. Nem igazán alkotóként volt zseni – és ő ezt tudta jól –, inkább szerényen meghúzódott a háttérben, sőt hangmérnökként mindig visszautasította a jogdíjakat. Világéletében a punk étoszt követte; még olyankor is, amikor nem punk- vagy hardcore-együttesekkel dolgozott együtt.

Steve Albini 1962-ben született Kaliforniában, de a gyerekkora nagy részét Montanában töltötte. Elsős gimnazistaként teljesen elvarázsolta a Ramones debütáló albuma, és ő maga is elkezdett játszani punkzenekarokban basszusgitárosként. Az érettségi után Illinois-ba költözött, ahol újságírásból szerzett diplomát. Írt chicagói fanzinokba, fotóstúdióban dolgozott, és megalapította Big Black nevű zenekarát. Zenéjük attól volt érdekes, hogy nem alkalmaztak dobost; a ritmust mindig egy dobgép szolgáltatta a stúdióban és a színpadon is. Kiadtak négy EP-t és két albumot, a nagy hatású 1987-es Songs About F*cking című nagylemez pedig már a feloszlásuk után jelent meg.

Még a Big Black létezése alatt, a nyolcvanas évek közepén kezdett el Albini mások lemezein dolgozni. Hangmérnöknek tekintette magát, és kifejezetten tiltakozott az ellen, hogy producernek nevezzék. Első igazán nagy hatású munkája a Pixies 1988-as debütáló lemeze, a Surfer Rosa volt, és ezt követően már válogathatott a különböző felkérések között. Alkalmazta őt a szintén a Pixieshez köthető The Breeders, továbbá a Jesus Lizard, az Urge Overkill, a Jon Spencer Blues Explosion vagy a Helmet. Ő rögzítette PJ Harvey második albumát, az 1993-as Rid of Me-t, valamint a Nirvana hattyúdalát, az In Uterót. Kurt Cobain direkt azért kérte fel őt, hogy feledtesse a Nevermind szerinte túlságosan polírozott hangzását. A lemez megosztotta a rajongókat, és ma már ugyan klasszikusnak számít, de Albinit akkoriban sok kritika érte a sokak szerint túl nyers, minimalista sound miatt. „I was on top of everybody’s shitlist” (kb. „mindenki szarzene-listáján én voltam az első” – a szerk.) mondta később erről az időszakról, és talán ez is volt az oka annak, hogy nem sokkal később bevállalta olyan előadók felkéréseit, mint a kamu grunge Bush zenekar vagy a punktól elég messze álló Jimmy Page, Robert Plant páros.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.