Az indie alatt itt nem a leginkább brit gitárzenekarokhoz kötött műfaji meghatározás értendő, hanem az eredeti gondolat: az independent, vagyis a független hozzáállás, mindenféle kommerciális megkötöttség nélkül. Nem igazán alkotóként volt zseni – és ő ezt tudta jól –, inkább szerényen meghúzódott a háttérben, sőt hangmérnökként mindig visszautasította a jogdíjakat. Világéletében a punk étoszt követte; még olyankor is, amikor nem punk- vagy hardcore-együttesekkel dolgozott együtt.
Steve Albini 1962-ben született Kaliforniában, de a gyerekkora nagy részét Montanában töltötte. Elsős gimnazistaként teljesen elvarázsolta a Ramones debütáló albuma, és ő maga is elkezdett játszani punkzenekarokban basszusgitárosként. Az érettségi után Illinois-ba költözött, ahol újságírásból szerzett diplomát. Írt chicagói fanzinokba, fotóstúdióban dolgozott, és megalapította Big Black nevű zenekarát. Zenéjük attól volt érdekes, hogy nem alkalmaztak dobost; a ritmust mindig egy dobgép szolgáltatta a stúdióban és a színpadon is. Kiadtak négy EP-t és két albumot, a nagy hatású 1987-es Songs About F*cking című nagylemez pedig már a feloszlásuk után jelent meg.
Még a Big Black létezése alatt, a nyolcvanas évek közepén kezdett el Albini mások lemezein dolgozni. Hangmérnöknek tekintette magát, és kifejezetten tiltakozott az ellen, hogy producernek nevezzék. Első igazán nagy hatású munkája a Pixies 1988-as debütáló lemeze, a Surfer Rosa volt, és ezt követően már válogathatott a különböző felkérések között. Alkalmazta őt a szintén a Pixieshez köthető The Breeders, továbbá a Jesus Lizard, az Urge Overkill, a Jon Spencer Blues Explosion vagy a Helmet. Ő rögzítette PJ Harvey második albumát, az 1993-as Rid of Me-t, valamint a Nirvana hattyúdalát, az In Uterót. Kurt Cobain direkt azért kérte fel őt, hogy feledtesse a Nevermind szerinte túlságosan polírozott hangzását. A lemez megosztotta a rajongókat, és ma már ugyan klasszikusnak számít, de Albinit akkoriban sok kritika érte a sokak szerint túl nyers, minimalista sound miatt. „I was on top of everybody’s shitlist” (kb. „mindenki szarzene-listáján én voltam az első” – a szerk.) mondta később erről az időszakról, és talán ez is volt az oka annak, hogy nem sokkal később bevállalta olyan előadók felkéréseit, mint a kamu grunge Bush zenekar vagy a punktól elég messze álló Jimmy Page, Robert Plant páros.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
