Megérint a múzsa – Jane Birkin az A38-on

Zene

Kicsit furának tűnt több évtizedes francia sanzonokat hallgatni az A38 hajó leginkább pogózáshoz szokott gyomrában, és a zsúfolásig megtelt jármű (az utolsó emberek lényegében már a folyosóról nézték a műsort) helyett talán jobb lett volna egy ülős koncert a Müpában, de persze így is nagyjából megfelelőek voltak a kulisszák Jane Birkin első magyarországi koncertjéhez. Mint ismeretes, az angol-francia színész- és énekesnő Serge Gainsbourg múzsája volt jó régen, és most – egyrészt évfordulós, másrészt karitatív okokból – a züllött, ám zseniális dalszerző által komponált slágerekre épített egy komplett turnéprogramot.

A színpadon négy japán zenész kísérte a hatvanöt éves Birkint, akik közül nem egy simán az unokája lehetne: egy zongorista, egy dobos, egy trombitás és egy hegedűs hölgy – utóbbi még egy vicces, Yoko Onó-s duettet is bevállalt a még mindig remek formában lévő Lady Jane-nel. A hangszerelés enyhén dzsesszes ízt adott a sanzonoknak, ami nem lett volna baj – az már inkább, hogy a hangszeres részek inkább profin, mintsem izgalmasan egészítették ki a főhősnő nem túl erős, de annál karakteresebb énekhangját. A dalok természetesen franciául hangzottak el, az átvezető szövegek viszont angolul, és ezekből megtudtuk, hogy hülyeség lenne Gainsbourg dalait angolul énekelni a sok lefordíthatatlan szójáték és rejtett utalás miatt, és ez talán arra a körülbelül öt éve kiadott tribute-albumra is vonatkozott, amin nívós előadók (többek között a Portishead, Jarvis Cocker és a Kills) fürödtek be az angol nyelvű átiratokkal.

 


Fotó: Somay Márk - http://kellegyfotos.com

 

A közvetlen közelség miatt igazán intim hangulatúra sikeredett ez a zeneileg főleg a hatvanas évek végéről/hetvenes évek elejéről merítő koncert, melynek csúcspontjaként a lenyűgöző személyiségű énekesnő még a közönség közé is bemerészkedett, a koncert végén pedig akinek csak lehetett, köszönetet mondott. Az előző napi kormánypárti békemenetnek szánt dicsérete egyesekből természetesen éljenzést, másokból brummogást váltott ki – ezzel együtt nehéz lett volna kellemesebb programot elképzelni vasárnap estére. Valamikor (ha már erről a családról van szó) Charlotte Gainsbourg-t is szívesen látnánk ugyanitt.

A38 hajó, január 22.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.