Méla magány - Steve Buscemi: Facér Jimmy (film)

Zene

Furcsa szerzetekből láthattunk már egyet-kettőt lekászálódni arról a buszról, melyen a mi Jimmynk is zötykölődik.

Furcsa szerzetekből láthattunk már egyet-kettőt lekászálódni arról a buszról, melyen a mi Jimmynk is zötykölődik. A járat távolsági, s jól olvasható rajta a megkülönböztető jelzés: Vigyázat, életunt kisegzisztenciákat szállítok! Ezen a semmi közepe felé tartó viszonylaton megfordult már az úgynevezett független filmesek teljes utazóközönsége (a függetlenségi nyilatkozatokat a biztonságos utazás érdekében kéretik a kalaptartón elhelyezni!), s eddig is csak a szerencsén múlott, hogy a szervezett csoportok még nem fedezték fel maguknak a kisvárosi nihil fotogén szépségeit. Mivel az unásig ismert városképhez a főutcát szegélyező üdítőautomaták és neondíszes talponállók ugyanúgy hozzátartoznak, mint Steve Buscemi lovas szobra, az ismerős díszletben jártas színész joggal formálhatott igényt saját lúzereposzai megrendezésére. A Facér Jimmy az egykori brooklyni tűzoltó immár második rendezői mélyfúrása ezen a vidéken, s arról már a Bárbajnokok jóvoltából meggyőződhettünk, hogy Buscemi nagyon érzi ezt a vasúti sínektől a lakókocsisorig terjedő világot. Ebbe a földszintes miliőbe, pontosabban a karácsonyi égőkkel beborított családi fészekbe tér vissza Jimmyje is, vélhetően azért, hogy néhány évnyi New York-i kutyasétáltatás és sikertelen írói szárnypróbálgatás után szülői felügyelet alatt omoljon össze. Bár a körülmények igencsak kedvezőek - a jeges, téli szelek és a kibírhatatlan szülői gondoskodás egyenként is erős érvek a konyhakésbe dőlés mellett -, a tervezett összeomlásprojekt mégsem akar összejönni: huszonéves hősünk addig-addig bénázik, míg az önsorsrontásban ugyancsak élen járó idősebb testvérnek jut a padlófogás elsősége. Minthogy második befutóként már az összeomlás sem tűnik olyan vonzónak, jobb híján marad az életben maradás nem túl szívderítő programja, melyet idővel Liv Tyler tesz elviselhetőbbé. Az ápolónőnek beöltöztetett Tyler lankái és domborulatai természetesen sehogyan sem illeszkednek Buscemi direkt "parasztosra" vett tájképébe, e szolid, a férfifantáziának tett engedmény miatt azonban akár hálásak is lehetünk a népszerű vágyképekben utazó rendezőnek. Arra viszont már jóval nehezebb mentséget találni, hogy Buscemi, bár - mint említettük - nagyon vágja a vesztesek súlytalan lötyögését, gyakorlatilag ugyanazt a mutatványt játszatja el az embereivel újra meg újra a film első percétől az utolsóig. A poén Jarmuschtól való, de ez a kisebbik baj (a kritikusi szigortól függ, hogy utánérzést vagy főhajtást emlegetünk ilyenkor), a nagyobbik viszont az, hogy ezúttal sehogyan sem akar működni. A rezzenéstelen arc, amellyel Jarmusch bohócai merő együttérzésből egymást sértegetik, Buscemi figuráin sehogyan sem áll, márpedig erre az egyetlen pofára épül a Facér Jimmy egész kísérlete. Mindezek fényében akárhogy is magyarázzuk kedvenc színészünk bizonyítványát, a végére mégiscsak oda kell kilyukadnunk, hogy Buscemi filmje dilettáns munka: szimpatikus bukás, melyért csakis elismerés illetheti a résztvevőket.

A Budapest Film bemutatója

Neked ajánljuk