Méla magány - Steve Buscemi: Facér Jimmy (film)

Zene

Furcsa szerzetekből láthattunk már egyet-kettőt lekászálódni arról a buszról, melyen a mi Jimmynk is zötykölődik.

Furcsa szerzetekből láthattunk már egyet-kettőt lekászálódni arról a buszról, melyen a mi Jimmynk is zötykölődik. A járat távolsági, s jól olvasható rajta a megkülönböztető jelzés: Vigyázat, életunt kisegzisztenciákat szállítok! Ezen a semmi közepe felé tartó viszonylaton megfordult már az úgynevezett független filmesek teljes utazóközönsége (a függetlenségi nyilatkozatokat a biztonságos utazás érdekében kéretik a kalaptartón elhelyezni!), s eddig is csak a szerencsén múlott, hogy a szervezett csoportok még nem fedezték fel maguknak a kisvárosi nihil fotogén szépségeit. Mivel az unásig ismert városképhez a főutcát szegélyező üdítőautomaták és neondíszes talponállók ugyanúgy hozzátartoznak, mint Steve Buscemi lovas szobra, az ismerős díszletben jártas színész joggal formálhatott igényt saját lúzereposzai megrendezésére. A Facér Jimmy az egykori brooklyni tűzoltó immár második rendezői mélyfúrása ezen a vidéken, s arról már a Bárbajnokok jóvoltából meggyőződhettünk, hogy Buscemi nagyon érzi ezt a vasúti sínektől a lakókocsisorig terjedő világot. Ebbe a földszintes miliőbe, pontosabban a karácsonyi égőkkel beborított családi fészekbe tér vissza Jimmyje is, vélhetően azért, hogy néhány évnyi New York-i kutyasétáltatás és sikertelen írói szárnypróbálgatás után szülői felügyelet alatt omoljon össze. Bár a körülmények igencsak kedvezőek - a jeges, téli szelek és a kibírhatatlan szülői gondoskodás egyenként is erős érvek a konyhakésbe dőlés mellett -, a tervezett összeomlásprojekt mégsem akar összejönni: huszonéves hősünk addig-addig bénázik, míg az önsorsrontásban ugyancsak élen járó idősebb testvérnek jut a padlófogás elsősége. Minthogy második befutóként már az összeomlás sem tűnik olyan vonzónak, jobb híján marad az életben maradás nem túl szívderítő programja, melyet idővel Liv Tyler tesz elviselhetőbbé. Az ápolónőnek beöltöztetett Tyler lankái és domborulatai természetesen sehogyan sem illeszkednek Buscemi direkt "parasztosra" vett tájképébe, e szolid, a férfifantáziának tett engedmény miatt azonban akár hálásak is lehetünk a népszerű vágyképekben utazó rendezőnek. Arra viszont már jóval nehezebb mentséget találni, hogy Buscemi, bár - mint említettük - nagyon vágja a vesztesek súlytalan lötyögését, gyakorlatilag ugyanazt a mutatványt játszatja el az embereivel újra meg újra a film első percétől az utolsóig. A poén Jarmuschtól való, de ez a kisebbik baj (a kritikusi szigortól függ, hogy utánérzést vagy főhajtást emlegetünk ilyenkor), a nagyobbik viszont az, hogy ezúttal sehogyan sem akar működni. A rezzenéstelen arc, amellyel Jarmusch bohócai merő együttérzésből egymást sértegetik, Buscemi figuráin sehogyan sem áll, márpedig erre az egyetlen pofára épül a Facér Jimmy egész kísérlete. Mindezek fényében akárhogy is magyarázzuk kedvenc színészünk bizonyítványát, a végére mégiscsak oda kell kilyukadnunk, hogy Buscemi filmje dilettáns munka: szimpatikus bukás, melyért csakis elismerés illetheti a résztvevőket.

A Budapest Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Érzések és emlékek

A magyar származású fotóművész nem először állít ki Budapesten; a Magyar Fotográfusok Házában 2015-ben bemutatott anyagának egy része szerepel a mostani válogatásban is, sőt a képek installálása is hasonló (ahogy azonos a kurátor is: Csizek Gabriella).

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Akkor és most

Úgy alakultak dolgaink, hogy az 1991-ben írt, a 80-as évek Amerikájában játszódó epikus apokalipszis soha korábban nem volt számunkra annyira otthonos, mint éppen most. Néhány évvel ezelőtt nem sok közünk volt az elvekkel és mindennemű szolidaritással leszámoló, a nagytőkét a szociális háló kárára államilag támogató neoliberalizmushoz.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.