Koncert

Mesterkurzus

Cypress Hill

Zene

Aki látta a Beastie Boyst a 2007-es első Balaton Soundon, az tanúja lehetett Mix Master Mike szédületes szkreccsparádéjának. Ezért is vártuk a Cypress Hill soproni fellépését, ugyanis egy ideje a legendás DJ pakolja B-Real és Sen Dog rappelése alá az alapokat.

Aki látta a Beastie Boyst a 2007-es első Balaton Soundon, az tanúja lehetett Mix Master Mike szédületes szkreccsparádéjának. Ezért is vártuk a Cypress Hill soproni fellépését, ugyanis egy ideje a legendás DJ pakolja B-Real és Sen Dog rappelése alá az alapokat. A buli Mike szólóprodukciójával nyit, ami ugyanolyan lenyűgöző, mint 12 éve Zamárdiban, és van benne egy szép gesztus: megemlékezik a 2012-ben elhunyt Beastie Boyról, MCA-ről, és a Three MC’s and One DJ-t is bejátssza. A virtuóz előadáshoz hihetetlenül jó színpadi fellépés társul, a mixmester folyamatosan pörög, dumál, hergeli a közönséget, néha félkézzel játszik (miközben a másikat az égnek emelve egyezményes jelet mutat), és egyfolytában csibészes tekintettel bámul le ránk a kivetítőről, a kamerába nézve. Már az is elég lenne, ha csak ő lépne fel, de a 15 percnyi felvezetőt követően csatlakozik hozzá a két rapper, valamint Eric Bobo Correa dobos is.

A Cypress 11 évvel ezelőtt felemás teljesítményt nyújtott ugyanitt: a hangzás gyenge volt, de a hiányosságokat feledtette a greatest hits jellegű szettlista. Ezúttal viszont már semmi gond a sounddal, és a dalok nagy része most is a korai korszakot öleli fel. Két számot kapunk a hosszú szünet után tavaly ki­adott és általunk is dicsért Elephants on Acid albumról, de tényleg csak a miheztartás végett. Folyamatosan csordogálnak a régi klasszikusok, legfeljebb a Temples of Boom album elszállós csúcsdarabjait (Illusions, Boom Biddy Bye Bye) hiányoljuk, de azok amúgy is sokkal inkább klubkoncertre, mintsem fesztiválos bulira termettek.

A színpadi elhelyezkedésen folyamatosan érződik, hogy B-Real a főnök, bár egy háromdalos blokk erejéig hátramegy dobolni Bobo mellé, és addig Sen Dogé a főszerep. Kapunk elmaradhatatlan húzásokat, például a két részre osztott közönség egymás ellen hergelését, no meg a rendkívül elcsépelt „Mindenki térdeljen le a porba!” instrukciót, de ez is simán belefér. A vége pedig már slágerparádé: Insane in the Brain, I Ain’t Goin’ Out Like That, a jó zúzós Rock Superstar, és egy jópofa meglepetés: 2011-ben a House of Pain ugyanitt feldolgozta az Insane-t, most a Cypress visszaadja a kölcsönt a Jump Arounddal (fun fact: utóbbi dal alapjait DJ Muggs csinálta, és odaajándékozta Everlastéknek). Ezzel ér véget az old skool hip hop party, mely emlékezetesebbre sikeredett a 11 évvel ezelőtti bulihoz képest, bár ez jelentős részben Mix Master Mike-nak köszönhető.

VOLT Fesztivál, június 26.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.