Koncert

Mesterkurzus

Cypress Hill

Zene

Aki látta a Beastie Boyst a 2007-es első Balaton Soundon, az tanúja lehetett Mix Master Mike szédületes szkreccsparádéjának. Ezért is vártuk a Cypress Hill soproni fellépését, ugyanis egy ideje a legendás DJ pakolja B-Real és Sen Dog rappelése alá az alapokat.

Aki látta a Beastie Boyst a 2007-es első Balaton Soundon, az tanúja lehetett Mix Master Mike szédületes szkreccsparádéjának. Ezért is vártuk a Cypress Hill soproni fellépését, ugyanis egy ideje a legendás DJ pakolja B-Real és Sen Dog rappelése alá az alapokat. A buli Mike szólóprodukciójával nyit, ami ugyanolyan lenyűgöző, mint 12 éve Zamárdiban, és van benne egy szép gesztus: megemlékezik a 2012-ben elhunyt Beastie Boyról, MCA-ről, és a Three MC’s and One DJ-t is bejátssza. A virtuóz előadáshoz hihetetlenül jó színpadi fellépés társul, a mixmester folyamatosan pörög, dumál, hergeli a közönséget, néha félkézzel játszik (miközben a másikat az égnek emelve egyezményes jelet mutat), és egyfolytában csibészes tekintettel bámul le ránk a kivetítőről, a kamerába nézve. Már az is elég lenne, ha csak ő lépne fel, de a 15 percnyi felvezetőt követően csatlakozik hozzá a két rapper, valamint Eric Bobo Correa dobos is.

A Cypress 11 évvel ezelőtt felemás teljesítményt nyújtott ugyanitt: a hangzás gyenge volt, de a hiányosságokat feledtette a greatest hits jellegű szettlista. Ezúttal viszont már semmi gond a sounddal, és a dalok nagy része most is a korai korszakot öleli fel. Két számot kapunk a hosszú szünet után tavaly ki­adott és általunk is dicsért Elephants on Acid albumról, de tényleg csak a miheztartás végett. Folyamatosan csordogálnak a régi klasszikusok, legfeljebb a Temples of Boom album elszállós csúcsdarabjait (Illusions, Boom Biddy Bye Bye) hiányoljuk, de azok amúgy is sokkal inkább klubkoncertre, mintsem fesztiválos bulira termettek.

A színpadi elhelyezkedésen folyamatosan érződik, hogy B-Real a főnök, bár egy háromdalos blokk erejéig hátramegy dobolni Bobo mellé, és addig Sen Dogé a főszerep. Kapunk elmaradhatatlan húzásokat, például a két részre osztott közönség egymás ellen hergelését, no meg a rendkívül elcsépelt „Mindenki térdeljen le a porba!” instrukciót, de ez is simán belefér. A vége pedig már slágerparádé: Insane in the Brain, I Ain’t Goin’ Out Like That, a jó zúzós Rock Superstar, és egy jópofa meglepetés: 2011-ben a House of Pain ugyanitt feldolgozta az Insane-t, most a Cypress visszaadja a kölcsönt a Jump Arounddal (fun fact: utóbbi dal alapjait DJ Muggs csinálta, és odaajándékozta Everlastéknek). Ezzel ér véget az old skool hip hop party, mely emlékezetesebbre sikeredett a 11 évvel ezelőtti bulihoz képest, bár ez jelentős részben Mix Master Mike-nak köszönhető.

VOLT Fesztivál, június 26.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.