mi a kotta?

Fel, kéményseprők!

  • mi a kotta
  • 2013. július 20.

Zene

Margit a rokkánál, Bolhadal, A két gránátos - a dalirodalom leghíresebb dalai közül valók: Schuberttől, Beethoventől (s persze Muszorgszkijtól), valamint Schumanntól. Vagy tán mindhárom kompozíció ugyanattól a zeneszerzőtől való, aki egyáltalán nem dalköltőként közismert: magától Richard Wagnertől.

A bicentenáriumi ünnepelt összes dala, így értelemszerűen az említett - Goethe, illetve Heine szövegére komponált - szerzemények is felhangzanak majd azon a különleges koncerten, amely megszínesítve a Budapesti Wagner-napok oly gazdag programját most e meglepően rövid lélegzetű, de a felfedezésre nagyon is érdemes Wagner-műveket sorolja elő (Fesztivál Színház, június 21., hét óra). "A dal [...] az egyén érzelmi életének legelevenebb és legvitathatatlanabbul autentikus kifejeződése" - fogalmazott egy helyütt Wagner (hogy rögtön rámutasson: a zsidóság önkifejezése épp emiatt "a dalban gyökerező művészetben" kizárt), s mi ezen az estén dalköltészetének mindhárom korszakát megismerhetjük: a 18 éves nagykamasz Goethe-dalai, a párizsi kísérletezések francia szövegű kompozíciói és persze meg legfőként a nevezetes Wesendonck-dalok révén. A vokális összkiadás előadói között Wiedemann Bernadett csakúgy ott szerepel majd, mint Lohengrinünk, Kovácsházi István és a Mesterdalnokok Fritz Kothnere, Sebestyén Miklós; a tudós műsorvezető Kovács Sándor lesz. Emellett a hét végén az idei Wagner-napok két utolsó előadása is levonul majd szemeink és füleink előtt: szombaton a Parsifal, Christian Franz és Matti Salminen főszereplésével (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, június 22., négy óra), vasárnap pedig a harmadik Mesterdalnokok, James Rutherforddal, Anette Daschsal, Eric F. Halfvarsonnal (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, június 23., négy óra).

"Tízoperányi zene van ebben a műben. Ez az ember el fog minket homályosítani" - hőzöngött egy kollegiálisan féltékeny zeneszerző 1733 októberében, miután részt vett az ötvenéves Jean-Philippe Rameau első operájának párizsi ősbemutatóján. E pályatársi vélemény helytálló voltát szerdán este immár a francia barokk egy alkotását a színpadára beengedő operaházban is megerősíthetjük majd, miután a Müpa után Vashegyi György itt is bemutathatja a Hippolütosz és Ariciát a vendégtenor Jeffrey Thompson és Szutrély Katalin címszereplésével (június 26., hét óra). Rameau(o)neurök, azaz kéményseprők - így gúnyolták a mellékelt illusztráción mutatott komponista egykorú híveit, akiknek kései utódai most Káel Csaba rendezésében láthatják majd tiszteltjük operáját.

Egyébiránt a fővárosban szép lassan szárba szökkennek majd a nyárias hangvételű koncertek, mondjuk, a kiscelli kastély időszakos színhelyén: a Liszt Ferenc Kamarazenekar kitelepülésével, Mozarttal, Haydnnal, valamint a gorombán egyműves szerzőnek említhető Suk Szerenádjával (június 24., nyolc óra; esőhelyszín: "budai Társaskör). A MÁV Szimfonikus Zenekar pedig a Festetics-palotában játszik majd az év másik bicentenáriumi ünnepeltjétől, Verditől, az esztendő némiképp elhanyagolt centenáriumi komponistájától, Benjamin Brittentől, illetve a hatvan éve elhunyt Prokofjevtől (június 21., hat óra). S mindeközben közeledik a Fesztiválzenekar évadzáró hangversenyeinek sorozata a nagy tehetségű Danyiil Trifonovval - de erről majd a jövő héten.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.