[...] Az én szememben a népesség csak attól a pillanattól fogva létezik, amikor közönség lesz belőle. Mindegy nekem, hogy kínai-e, bajor, új-zélandi vagy berlini, amíg megfizeti a jegyárat...
Ki mondta Önnek, hogy oly mélyen belebonyolódtam a politikába? Azért vajon, mert elvezényeltem egy koncertet a helyett az aljas és ocsmány gazember Bruno Walter helyett? A zenekar érdekében tettem. Azért, mert beugrottam a másik nem árja, Toscanini helyett? Ezt Bayreuth érdekében tettem. Semmi köze a politikához. [...] Mert a Birodalmi Zenei Kamara elnökeként működöm? Azért teszem, hogy jót cselekedjem, és megakadályozzam a nagyobb katasztrófákat! Egyszerűen, mert tudom művészi kötelességemet, ezt a fárasztó tiszteletbeli hivatalt bármely kormány alatt vállalnám... Legyen hát olyan jó, felejtse el pár hétre Mózes urat és a többi prófétát, és dolgozzon tovább..." 1935 júniusában, alig pár nappal közös operájuk, A hallgatag asszony bemutatója előtt ezeket a menthetetlen sorokat írta Richard Strauss emigrációba kényszerült librettistájának, Stefan Zweignek. A kor abszurditására jellemző, hogy éppen ez a mából már csakis rosszallással olvasható kirohanás vezetett Strauss kamaraelnöki leváltásához, miután a Gestapo útján Goebbels, sőt Hitler kezéhez is eljutott az idős zeneszerző illojálisnak ítélt levele. Az ugyancsak abszurdnak tűnhet, hogy ebből a zaklatott együttműködésből egy remek vígopera született, amely - egy évtizedekkel ezelőtti német vendégjáték után - most először kerül a pesti közönség elé, hála Kocsis Zoltánnak. Így aztán csütörtökön és szombaton erős, többnemzetiségű szereposztás, a Nemzeti Filharmonikusok együttesei, valamint Anger Ferenc közös munkálkodása állítja majd elénk Sir Morosus nyugalmazott tengernagy megtréfálásának történetét (Nemzeti Hangversenyterem, október 10. és 12., hat óra).
Innentől pedig csupa bemutató és bemutatkozás sorjázik a heti koncertprogramban. Így Eötvös Péter Ensemble Modernje Budapestre is elhozza azt a projektet, amely fiatal közép- és kelet-európai zeneszerzőket sarkallt komponálásra a Honnan? Hová? kérdéspár szellemében (BMC, október 11. és 12., fél nyolc). Azután végre szem- és fültanúi lehetünk Fischer Iván szerzői estjének, melynek programját, benne a nagy zenész vadonatúj Tiszaeszlár-operájával, A vörös tehénnel mindjárt két és félszer elénk kínálja ez a hét, a Midnight Musicot is beszámítva (Millenáris, október 13. és 14., háromnegyed nyolc, ill. október 13., fél tizenkettő). Kedden azután egy megkésett magyarországi bemutató következik: Händel első angol oratóriuma, az ótestamentumi Esther (festményünk Ahasvérus királlyal mutatja az ótestamentumi hősnőt), a Savaria Barokk Zenekarral és Németh Pállal (BMC, október 15., hét óra).
S mindeközben itt lesz vasárnap a Scala zeneakadémiájának kórusa és zenekara, hogy az ínyenc Rossini "utolsó öregkori bűnét", Kis ünnepi miséjét feltálalják elénk (Nemzeti Hangversenyterem, október 13., fél nyolc). "Sem nem kicsi, sem nem ünnepi" - mondta állítólag e miséről III. Napóleon, ám mi legfeljebb csak félig higgyünk e másodvonalbeli francia császárnak.
