Magyar Narancs
hetilap borító
Előfizetés
Hetilap

Interjú

„Minden pillanat számít…”

Oleh Psziuk rapper

  • Schranez Rebeka
  • 2022. június 22.

Zene

A 2019 óta működő ukrán formációt, a Kalush Orchestrát az idei Eurovíziós Dalfesztivál óta ismeri a világ: Stefania című dalukban a rap keveredik az ukrán népzenével. A csapat alapító-frontembere a hiphopról és a háborúról, a Szőnyegemberről és győztes daluk új értelmezéseiről is mesélt. Elmondta azt is, hogy mi lett az eurovíziós trófeájukkal.

Magyar Narancs: Hogyan indult a Kalush Orchestra története?

Oleh Psziuk: Annak idején Eminem hatására kezdtem rappelni, a Kalush-t (akkor még nem volt „orchestra”) három éve alapítottam. Azért lett szülővárosom, a nyugat-ukrajnai Kalus a csapat névadója, mert fontosnak tartottam megmutatni, honnan jövök. Az első szövegeimet az itteni nyelvjárás és szleng felhasználásával írtam. Ehhez jött pár évvel később az ukrán népzene: a Kalush Orchestra 2021-ben alakult meg, immár azzal a céllal, hogy a lassan feledésbe merülő régi dallamvilágot népszerűsítsük modern zenei elemek felhasználásával. Többgenerációnyi mélységbe próbálunk leásni, és az így felszínre hozott elemeket kortárs zenei betétekkel, rappel, hangszereléssel értelmezzük újra.

MN: Kikkel?

OP: Mellettem négy zenész és egy táncos, MC KylymMen, a „Szőnyegember” van a csapatban. Mindenki profi muzsikus, az egyikük, Ihor Didecsuk például több mint harminc hangszeren játszik. Ráadásul tagja volt a Go_A nevű együttesnek is, amely tavaly képviselte Ukrajnát az Eurovíziós Dalfesztiválon. A többiek is ismert figurák: olyan népszerű tévéműsorokban szerepeltek, mint a The Voice vagy a Ukraine’s Got Talent. Mai füllel is könnyen befogadható „kombinációt” akartunk létrehozni, és egyúttal bizonyítani azt is, hogy az ukrán népzenei elemek a mai napig életképesek. Hisszük, hogy az ukrán zenének megvan a helye a világpiacon.

MN: Noha ti is elég extrém jelmezekben léptek fel, a legfurcsább alak a táncosotok.

OP: MC KylymMent azért hívjuk Szőnyegembernek, mert szőnyegnek öltözik. Az arcát és a testét különböző textildarabok borítják, olyan így, mint egy háromdimenziós szőnyeg.

MN: Miért?

OP: A szőnyegnek kiemelkedő szerepe van az ukrán kultúrában, igazi nemzeti sajátosság. Még tíz-tizenöt évvel ezelőtt is minden házban voltak szőnyegek, a padlón, a falakon is. De a mostani fiatalok már szégyenkeznek emiatt, és inkább hamis Gucci cuccokat hordanak, hogy menőnek tűnjenek. Mi viszont azt gondoljuk, hogy fel kell vállalnunk a kultú­ránk sajátosságait. És talán a fiatalok ezt tőlünk előbb elfogadják, mint a nagyszüleiktől.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Előfizetek Előfizető vagyok, bejelentkezem
Előző cikk a rovatban Vajda Gergely: Zene hetilapra Vajda Gergely: Zene hetilapra
Következő cikk a rovatban Vajda Gergely: Zene hetilapra Vajda Gergely: Zene hetilapra

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Kritika

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Kritika

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Kritika

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Kritika

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

Kritika

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

Kritika

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Kritika

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.