A ma sokak által Johann Sebastian Bach fő művének tartott, 1727-ben Lipcsében bemutatott passió a komponista 1750-es halálát követően 1829-ig nem hangzott el nyilvánosan. Mendelssohn 1823-ban, mindössze 14 évesen valószínűleg a nagymamájától, Bella Solomontól kapta karácsonyra a darab kézzel írott kottáját. Szűk öt és fél évvel később a mű majdnem felét kihúzva, 158 tagú kórus élén, a zongora mellől dirigálta a híressé vált bemutatót. Hiába a ma ismert barokk előadói praxis teljes hiánya, a régizene-mozgalom ezt az eseményt tekinti saját kiindulópontjának. A mítosz, miszerint Mendelssohn ekkor fedezte fel újra a világ számára Johann Sebastian Bach művészetét, legfeljebb a nagyszabású oratorikus művek tekintetében volt igaz. Elsősorban billentyűs darabjai professzionális zenészek (például Haydn, Mozart, Beethoven), valamint középosztálybeli entellektüelek körében Bach halála után is ismertek maradtak, igaz, ezek sem voltak részei a koncertrepertoárnak. Mendelssohn viszont bizonyosan felfedezte a német kultúrafogyasztó polgárság számára a saját történelmét. A kor nemzeti önmeghatározásra való törekvésébe tökéletesen illeszkedett a romantikus stílusban előadott nagy német zene, amely nem csak Bach-reneszánszt indított el, de a mai napig meghatározó a szimfonikus zenekari hangzás és repertoár kialakításában. 1829. március 11-én kezdődött tehát az a művészi gyakorlat, amely a mindennapi koncertélet tárgyának elmúlt korok zenéjét és azok interpretációját választja a kortárs (értsd: az adott korban élő és alkotó) zeneszerzők legfrissebb termése helyett.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
