egotrip

Vajda Gergely: Zene hetilapra

Micsoda stílus ez, kérem?

Egotrip

Heinrich Heine, Friedrich Hegel, Niccolò Paganini és IV. Frigyes Vilmos porosz király koncertre mennek. Ez nem egy vicc. Mind a négyen ott voltak a szerencsések között (több százan nem jutottak be), akik 1829. március 11-én meghallgathatták a csodagyerekből eddigre csodaifjúvá vált Felix Mendelssohn-Bartholdy szervezte, zongorázta és vezényelte Máté-passió előadást.

A ma sokak által Johann Sebastian Bach fő művének tartott, 1727-ben Lipcsében bemutatott passió a komponista 1750-es halálát követően 1829-ig nem hangzott el nyilvánosan. Mendelssohn 1823-ban, mindössze 14 évesen valószínűleg a nagymamájától, Bella Solomontól kapta karácsonyra a darab kézzel írott kottáját. Szűk öt és fél évvel később a mű majdnem felét kihúzva, 158 tagú kórus élén, a zongora mellől dirigálta a híressé vált bemutatót. Hiába a ma ismert barokk előadói praxis teljes hiánya, a régizene-mozgalom ezt az eseményt tekinti saját kiindulópontjának. A mítosz, miszerint Mendelssohn ekkor fedezte fel újra a világ számára Johann Sebastian Bach művészetét, legfeljebb a nagyszabású oratorikus művek tekintetében volt igaz. Elsősorban billentyűs darabjai professzionális zenészek (például Haydn, Mozart, Beethoven), valamint középosztálybeli entellektüelek körében Bach halála után is ismertek maradtak, igaz, ezek sem voltak részei a koncertrepertoárnak. Mendelssohn viszont bizonyosan felfedezte a német kultúrafogyasztó polgárság számára a saját történelmét. A kor nemzeti önmeghatározásra való törekvésébe tökéletesen illeszkedett a romantikus stílusban előadott nagy német zene, amely nem csak Bach-reneszánszt indított el, de a mai napig meghatározó a szimfonikus zenekari hangzás és repertoár kialakításában. 1829. március 11-én kezdődött tehát az a művészi gyakorlat, amely a mindennapi koncertélet tárgyának elmúlt korok zenéjét és azok interpretációját választja a kortárs (értsd: az adott korban élő és alkotó) zeneszerzők legfrissebb termése helyett.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.