Igazán nem mondhatjuk, hogy a hazai U2-rajongók ne lennének elkényeztetve. A U2 Enciklopédia (Mark Chatterton, 2004) és a Bono Bonóról (2006) után újabb kötelező olvasmány jelent meg magyarul, az összes közül a leglátványosabb. Állítólag Neil McCormick, a Daily Telegraph újságírója 150 órát töltött együtt a fiúkkal, hogy ne maradjon több titok a zenekar körül. Mindez azonban még akkor sem annyira fontos, ha Bono, The Edge, Mullen, Clayton és Paul McGuiness menedzser valóban "őszintén és kőkeményen" sztorizgat, mivel a U2 by U2 elsősorban többkilós, színes, szélesvásznú album, telis-tele jobbnál jobb, szebbnél szebb fotókkal.
Láttunk ilyet, nem is egyet. A Beatles, a Stones, a Pink Floyd már magyarul is megvolt, mindegyik igazán pazar könyv, sőt - különösen a Nick Mason jegyezte Pink Floyd - a maga nemében remek olvasmány, feltéve, ha nem ágyban, párnák közt tanulmányozzuk. (Akkor ugyanis kimondottan balesetveszélyes.)
A U2 by U2 ugyanolyan igényes munka, mint az említettek, s ha valaki odavan az első kézből való karriertörténetekért, igazán elégedett lehet. A szövegben valószínűleg még a rajongók is találnak olyan dolgokat, ami az újdonság erejével hat. Nekem, zöldfülűnek persze már az is annak számított, ahogy Bono megindokolja, miért viseli az October címet kedvenc U2-lemezem. (A megfejtés: a lemez készítésének idején, 1981-ben, túl a hatvanas éveken és a punkon "őszbe csavarodott" a rockzene.) Természetesen számtalan hasonló kulisszatitokra derül fény a sokszor humorosra vett vallomásokból, ami megint csak azoknak a laikusoknak lehet új, akik Bono - gyakran irritáló - világmegváltó szólamaival azonosítják a U2-t. De, mint már említettem, mindez a gazdag képanyag árnyékában marad. Olyannyira, hogy néhány oldal szinte olvashatatlan a színes tipográfiai trükkök miatt - például vakító pirosra nyomott apró betűket eddig legfeljebb az extrém optikai szalonokban mutogattak, kizárólag sasszeműeknek. De az illusztrációk lenyűgözőek, és bizonyosan akad közöttük számos, eddig még soha nem látott fénykép is. Ha rajongó lennék, szépen sorra venném az összes U2-lemezt, s zenehallgatás közben az aktuális fotókat nézegetném.
Milyen kár, hogy nem vagyok rajongó. Noha semmi bajom a könyvvel, sőt kimondottan szépnek találom, mégis erős a gyanúm, hogy a kötet - miként a többi hasonló - valójában válságtermék, amely arra hívja fel figyelmünket, hogy erősen kopaszodik a róka. Vagyis legfőképpen a különféle "best of", "véletlenül előkerült", "padláson felejtett" stb. zenei anyagok kiváltására szolgál, mivel egy-egy ilyen könyvet ma még sokkal nehezebb lemásolni, mint egy cd-t vagy dvd-t.
Showtime, 2007, 352 oldal, 14 500 Ft
