Fanatikus rajongókkal sohasem egyszerű, főleg, ha Morrissey megszállottjairól van szó – e sorok írója már nemegyszer került konfliktusba a téma kapcsán, ráadásul úgy, hogy ő maga is kedvelője a művész munkásságának. A Mozfathernek is becézett sztár követői sokszor ugyanolyan nehéz esetnek bizonyulnak, mint imádatuk tárgya, a velük való párbeszéd a témában sohasem egyszerű. Főleg úgy, hogy az egykori Smiths frontember sokszor igencsak szerencsétlenül képes nyilatkozni – legutóbb például a zaklatási botrányba keveredett Kevin Spacey-t védte meg egy interjúban (holott két éve Moz is feljelentett egy biztonsági őrt szexuális zaklatásért).
A fanatikusok persze mindent elnéznek neki, egyebek mellett azt is, ha egy adott albuma nemhogy a Smithshez, de még a szólókarrier legjobb pillanataihoz sem nő fel. A Low in High School kifejezetten gyenge kritikákat kapott, pedig egyáltalán nem rossz munka. Az izgalmas zenei körítés a régi társak, elsősorban Boz Boorer és Jesse Tobias, valamint Joe Chiccarelli producer érdeme, a szövegekben pedig Morrissey továbbra is verhetetlen. Politikai (és nemi) irányultságára természetesen továbbra sem derül fény, ettől függetlenül az album tele van tömény politizálással, és meglepően sokat bukkan fel Izrael. Megkapjuk a szokásos rendőr- és monarchiaellenességet (utóbbit már a borítón is), a tőle szintén nem idegen rosszindulatot (I Wish You Lonely) és egy jó adag háborúellenességet (I Bury the Living; In Your Lap). Nem egy dalban kissé latinos a zenei hangulat, igazából csak egy sláger hiányzik, de az első kislemeznek választott Spent the Day in Bed inkább a suttyó focista Joey Bartont szerepeltető klipjéről marad emlékezetes. Az album legjobb dala így a Who Will Protect Us from the Police; egy olyan lemezen, amelyet elsősorban a monarchiagyűlölők és vegetáriánusok fognak majd a legjobban élvezni.
BMG, 2017
