Most a múlt idő (Grencsó Kollektíva)

  • 1997. május 29.

Zene

Azért ez nyilvánvalóan az apokalipszis jele, jegyeztem meg, mintegy felütésképpen, mert valahogy el kell egy beszélgetést kezdeni. Arra céloztam, hogy nem nyitott ki a pizzeria, ahol találkoznunk kellett, az előző napi kánikula pedig jeges, esős metamorfózison esett át. Grencsó a lényeget illetően osztotta nézetem, bár ő a járókelőkből indult ki, a többit mintegy csak kísérőjelenségnek tekintve. Végül a Villa Negra sörözőben kötöttünk ki, mely mint kiderült később, eleve elrendelt hely. De előbb még azt szerettem volna megtudni, hogy van az, hogy egy jobbára avantgárd muzsikus a századelő ragtime-jaihoz fordul.

Azért ez nyilvánvalóan az apokalipszis jele, jegyeztem meg, mintegy felütésképpen, mert valahogy el kell egy beszélgetést kezdeni. Arra céloztam, hogy nem nyitott ki a pizzeria, ahol találkoznunk kellett, az előző napi kánikula pedig jeges, esős metamorfózison esett át. Grencsó a lényeget illetően osztotta nézetem, bár ő a járókelőkből indult ki, a többit mintegy csak kísérőjelenségnek tekintve. Végül a Villa Negra sörözőben kötöttünk ki, mely mint kiderült később, eleve elrendelt hely. De előbb még azt szerettem volna megtudni, hogy van az, hogy egy jobbára avantgárd muzsikus a századelő ragtime-jaihoz fordul.

Másfél éve, így Grencsó, rendeztek egy ragtime-estet a régi Zeneakadémián, neki is a kezébe nyomtak egy valag kottát, írjon át szóló szaxofonra pár darabot. Aztán ahogy belemászott, egyre inkább izgatni kezdte, hogy új fényt kaphat általa a századelő, de az is kiderült, hogy ez így nem megy egyedül. A szóló szaxofonhoz Ágoston Béla klarinétja társult, kettesben szerepeltek a Zeneakadémián, majd amikor Győrben megnyitottak egy kiállítást, Hartyándi Jenő jelezte, hogy a Mediawave szívesen kiadná az anyagot.

Csakhogy Grencsó addigra már egy tangóharmonikást is maga mellé álmodott, többen neki is futottak, de senki nem ment bele, hiszen alig egy hónap volt hátra a felvétel időpontjáig. Végül Beke Tamás vállalkozott (igaz, ő zongorista, de tangóharmonikán kezdett), és egyből ráérzett, mit akar Grencsó hallani. Valami fátyolosat, valami levegőset, visszafogottat.

Kilenc darab került az in ragtime című lemezre: amerikai örökzöldek, aztán a Monarchia magyar klasszikusainak: Székely Aladárnak, Barta Lajosnak a szerzeményei; kettőt jegyez Ágoston is. Közöttük zajok, Grencsó szavával: hanglátomások, akusztikai foszlányok - már a legelején "belehallotta", ahogy összekötik a számokat, s talán a korokat is.

Ahogyan Guy Klucevsek bánik a polkával, a sramlival és a klezmerrel, azt idézte fel bennem ez a lemez, szerencsére Grencsó számára sem volt dehonesztáló ez a párhuzam. Egy csomó minden előkerül a hallgatása közben, amit olyan jó megérinteni még egyszer, már így az apokalipszis nyilvánvalóságában.

De ez csak egy dolog. Van másik: a Villa Negra, mint mondtam.

A Villa Negra nem apácazárda, ahogyan Páger Antal énekelte a Hattyúdalban. Ez a Hattyúdal Grencsó örök szerelme, ha szabad így mondanom, Ránki Györgyről pedig azt gondolja, ha kicsivel odébb születik, egy ilyen filmzenével Nino Rota lehetett volna. Szóval jó húsz éve melengeti ezt a két dalt, a Villa Negra és a Rám vár a föld címűt, és most kikeltek végre, nagyzenekarra, big kollektívára hangszerelve. Szép zene, szép lemez lesz, biztos vagyok benne; egy ilyen szép történet mi mást érdemelne.

Marton László Távolodó

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.