Lemez

Muse: Simulation Theory

Zene

Vannak zenekarok, melyek kis túlzással egyetlen igazán sikeres és jó albumuk farvizén tudnak sokáig elevickélni: ilyen a Muse-nak a 2006-os Black Holes & Revelations. Az azt követő lemezeik nem sikerültek valami fényesen, és legfrissebb munkájuk sem tesz sokat hozzá az életműhöz. Matt Bellamy frontember a közelmúltban felfedezte a vintage videójátékokat, és mindez abba torkollott, hogy az új album zeneileg és vizuálisan is tele van 80-as évekbeli hatásokkal. A fő koncepció nem változott sokat, hiszen az új számok többsége is a szokásos paranoiaparádéról és a hatalmasságok ellen harcoló kisemberről szól, viszont ehhez jön most egy jó adag virtuális valóság is. A Muse három legnagyobb ihletforrása (Radiohead, Queen, Ennio Morricone) most kevésbé érezhető ki a dalokból, amivel persze nincs is baj, viszont meglehetősen színtelen-szagtalan a produkció. A Pres­sure visszahozza a Supermassive Black Hole hangulatát, akárcsak a Propaganda – utóbbiban ráadásul Timbaland is közreműködik. A Break It to Me-ben Bellamy egy kicsit Tom Morello stílusában gitározik, a turnézás utáni kiégésről szóló Something Human kifejezetten visszafogott, a Get up and Fightban Tove Lo vendégeskedik, míg a Dig Down a „bohóc ül a trónon” sorról marad emlékezetes. Nehéz elképzelni, hogy ezeket a szintiközpontú dalokat öt-tíz év múlva a rajongók szívesen fogadják majd a koncerteken, és az albumra inkább a vizuális körítés miatt fogunk emlékezni. A Ready Player One-ra is hajazó, filmplakátszerű borítót a Stranger Thingsen is dolgozó Kyle Lambert jegyezte, és fontos még megemlíteni a lemezt kísérő, lenyűgözően látványos klipsorozatot – eddig 8 dalhoz készült kisfilm. Olyan klasszikusok idéződnek meg bennük, mint a Vissza a jövőbe, a Szellemirtók, a Szörnyecskék, a Mad Max, Az ifjú farkasember, Az utolsó csillagharcos és a Thriller, és igencsak sokat dobnak a középszerű dalokon.

Helium-3 / Warner, 2018

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.