Zene

nyolc kis kritika

A hetvenes éveknek, úgy tűnik, sosem szakad vége a könnyűzenében.

Aki egyszer megmártózott a metál mélyebb bugyraiban, többé nem szabadul! - tartja a norvég mondás. Aki nem hiszi, hallgassa meg a Slayer Reign in Blood című lemezét.

1996-ban, amikor napvilágot látott a Morcheeba Who Can You Trust? című albuma, már túl voltunk a triphop első hullámán.

Megvédeni a grundot, mi is mennyiszer megtettük volna, de legtöbbször nem sikerült. Attól is messze voltunk, hogy számítani lehessen ránk.

Ha nem lenne alapjárati akut vagy cseppfertőzés útján az utóbbi napokban szerzett heveny kultmérgezésünk, örülhetnénk, végre ez a regény (úgy kezdte, mint a legnagyobbak, valamikori rádiójáték) is elvergődött a moziba!

E groteszk hangú, szatirikus, sok tekintetben vidám könyvre szörnyű, sötét leplet borít a gyász.

Nyolc kis kritika

ismerőseinkkel most kevesebb dolgunk adódik, inkább az újonnan érkezőkre: a nigériai Bantu úr hiphopjára és az amerikai Woods kisasszony alternatív countryjára hívnám fel szíves figyelmüket.

Szívdöglesztő pasik voltak, anno. Az MTV-generáció - a mai harmincasok - első számú ikonjai; szerénységem tíz és tizennégy éves kora között szó szerint megőrült, ha meglátta őket a Zenebutikban.

A Chris Martin, Jonny Buckland, Guy Berrymen és Will Champion alkotta Coldplay a harmadik stúdiólemez megjelenése után végre befejezheti öt éve tartó Canossa-járását a leghangosabb angol zenekritikusoknál.

Ashton Kutcher eddigi lagymatag szerelmi vígjátékainál talán a The Butterfly Effect-beli felbukkanása emlékezetesebb.

A forradalomcsinálás keserves mesterség.

Brit szerző monográfiát írt a magyar filmről az angol nyelvű olvasóközönségnek.