Feketézők - Kevin Rodnbey Sullivan: A csajom apja ideges

  • Vörös Adél
  • 2005. június 16.

Zene

Ashton Kutcher eddigi lagymatag szerelmi vígjátékainál talán a The Butterfly Effect-beli felbukkanása emlékezetesebb.
Lelkiismeretesen kikölcsönöztem például A főnököm lánya című remeket, amely során egyszer kapott el a (kínos) vihogás, amikor egy fickándozó (mű)bagoly ragadt autózás közben hősünk arcába.

Most azonban a mű szociológiai, illetve filmtörténeti vetülete érdekes igazán. Stanley Kramer többszörös Oscar-, Golden Globe- stb. díjas filmjének remake-jéről beszélünk ugyanis, ami majdnem annyira halálra ítélt vállalkozásnak tűnhet, mint a megaklasszikust újraforgató Gus van Sant Psychója. Ám az alkotók nem szolgalelkűen kopíroztak, hanem csavartak egyet a cselekményen, hátha attól eredetibb lesz: felcserélték a színeket. A bőrszíneket. Egykor Sidney Poitier brillírozott a fekete férjjelöltként, akit igencsak próbára tett a Spencer Tracy-Katharine Hepburn család. Ma Kutcher csöppen egy jómódú fekete família életébe. Vajon ettől aktuálisabb, igazabb a képlet? William Rose személye - ő annak idején a Találd ki, ki jön ma vacsorára forgatókönyvírója volt - indokolná a döntés helyességét. A dolog cselesen kétoldalú, és ezért lehet autentikus: amerikai film a fekete rasszizmusról vagy arról, hogy nem csak ők rasszisták. Kár, hogy a dialógusíró nem aknázta ki megfelelően a fekete-fehér helyzet kínálta szópárbajok lehetőségét. Kevesebb burleszkkel és több találó szöveggel (pl. amikor Simon érkezésekor kijelenti, hogy igazán mondhatták volna, hogy feketék) akár hibátlan vígjáték is lehetne.

Nincs dühítőbb annál, amikor egy film gazdag tematikája kibontatlanul marad, és helyette a címe jelzi a metamorfózist: a Guess Who's Coming to Dinner-ből 2005-re csak Guess Who maradt. Hollywood gyakori mélyrepüléseihez képest azonban feledhető a felületesség; így, messziről és hunyorítva A csajom apja még mindig egy vicces, szórakoztató darab.

Az InterCom bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.