A szigetországi hagyományok azért mégiscsak lassan változnak. A június elejére beharangozott X&Y megjelenése kapcsán is az volt az első hír, hogy vajon a Chris Martin gitáros-zongorista-énekest jellemző szorongós melankóliát milyen mértékben befolyásolta felesége, Gwyneth Paltrow és egyéves kislánya. A New Musical Express munkatársa (aki állítólag a megjelenés előtt már belehallgatott az anyagba) egyenesen azt állította, hogy a zenekar eltávolodott a klasszikus Coldplay-hangzástól. Pedig első hallgatásra is egyértelmű, hogy ebből semmi nem igaz. Sőt, az X&Y az eddigi legjobb, kikezdhetetlenül kerekre polírozott Coldplay-korong. A zongora a legtöbb számban ugyanúgy a központban maradt, mint eddig, s a gitárokat és a dobot csak nagyon finoman, a háttérből egészítik ki fátyolszerű szinti vagy klasszikus vonóshullámok. A lemezre olyan ritmusban kerültek a gyorsabb és lassú számok, hogy a hallgatónak könnyen kialakul a fixa ideája: büntetlenül egyetlen számot sem ugorhat át, mert az X&Y csak egészében reptet tökéletesen. A már kislemezre is kimásolt Speed Of Sound mellett az albumot indító Square One, a White Shadows, az X&Y és az A Message kellemes, néha kissé szomorkás dallamvilága kitörölhetetlenül betelepszik az ember agyába. A Talk pedig annyira jó lett, hogy attól simán padlót fog az ember - és nem csak azért, mert a kraftwerki Computerliebe tökéletes recyclingjából született.
Minthogy az amazon.com az album megjelenésének hetében az elmúlt két év legnagyobb megrendelését kapta, a korábbi eladások magasra tett léce a Coldplaynél minden bizonnyal a helyén marad.
EMI, 2005
