Narancs-ásatás: Újra Lady Day (Billie Holiday; Best of 1937-1948)

szerző
- kovácsy -
publikálva
1999/27. (07. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A jó jazzben az a jó, hogy miközben gógyis, tehát szerkesztett zene, nem csak úgy túlél, szájrúl szájra, ősködbe veszve, mint a népzenék, azért mégis érzéki maradt, áttételmentes. Energikus közvetlenséggel göngyöli magába a hallgatóját, és már megy is vele, viszi bele a transzba. Rosszul tűri a kiszámítottan felhasználóbarát machinációkat, minőségét inkább megőrzi a hátoldalon megjelölt időponton is túl.

A jó jazzben az a jó, hogy miközben gógyis, tehát szerkesztett zene, nem csak úgy túlél, szájrúl szájra, ősködbe veszve, mint a népzenék, azért mégis érzéki maradt, áttételmentes. Energikus közvetlenséggel göngyöli magába a hallgatóját, és már megy is vele, viszi bele a transzba. Rosszul tűri a kiszámítottan felhasználóbarát machinációkat, minőségét inkább megőrzi a hátoldalon megjelölt időponton is túl.

Billie Holiday, Best of 1937-1948

Ezért is lesz az ember rögtön olyan kétbalkezesen izgatott, ha meghall vagy leírva lát egy olyan kiragadott nevet a ténylegesnél furcsa módon sokkal régebbinek tűnő múltból, mint Ben Webster, Lester Young vagy lehetne sok másikat is mondani, de akkor nehezebb volna megteremteni a kapcsolatot a következő bekezdéssel.

Ez az immár létrejött, így máris jelenlegivé változott bekezdés ugyanis éppen a két említett tenorszaxofonos urat helyezi el hat-hét-nyolc tagú, kipróbáltan szoros zenészcsoportok - vö. kisegyüttes - tagjaként azoknak a kocsma- és mulatóbeli színpadoknak a hátterébe, amelyek középpontjában Billie Holiday szívta magába és sugározta sokszorosan vissza a hallgatóságra a mindenféle sugarakat és hullámtermészeteket. 1935-öt írunk, de csak azért írunk 1935-öt, mert a lejátszónkba illesztett összeállítás első darabjának a keltezése is ez. 1935. július 2. New York. Még csak két éve, hogy véget ért az illegális alkoholizálás prohibíciós időszaka, habár ez jazz-zenészi és -fogyasztói körökben nagy változást aligha jelenthetett. Billie Holiday pedig nemrég múlt húszéves. Nem volt régen az sem, hogy Billie lett a neve, egy filmszínésznőről másolta le, ami tulajdonképpen elfogadható lépés, ha valakit amúgy Eleanorának hívnak, már tízévesen megjár egy katolikus javítóintézetet, két évvel később prostituáltként dolgozik, aztán valahogy rájön, hogy tud énekelni.

Ma már egy jazzöntudatos énekesnő mit nem adna, ha csak úgy indulásként mindjárt Lester Young komor futamai sötétlenének a háta mögött. Billie Holidaynek meg csak úgy, tálcán. Nekünk meg ő, most, jó, a tálca a CD-játszóé, és gombnyomásra csúszkál ki-be, feltárva és eltüntetve egy homályos portrét, halványkékben vagy halványpirosban, attól függően, hogy az egyik vagy a másik lemezt tesszük be. Az első: 1935-1939 (jóllehet a borítón kezdő időpontként valamiért 1937 áll), a második: 1939-1948. Válságos, háborús, kábítószerekkel kísérletezgető idők. Egy művésznő, a folyamatos jelen időben hánykolódó élete. És az a különös, néha szinte a csipogásig magaska, esetlenbe hajló hang, de ez a hang mégis lentről, a mélyből vibrál lüktető szvingeléssel. Akkor talán még nem is létezett az elnevezés, de a dalok nagy része már régóta "sztenderd", kötelező jazz-zenészi alapismeret. Georgia On My Mind, Body And Soul, Night And Day. Lady Day - ez volt a ráragadt neve. A Lady volt előbb, még tizenévesen, a takarítónőséggel töltött idők után is méltóságot sugárzó megjelenése miatt. A Dayt már Lester Young toldotta hozzá, személyes és minden bizonnyal jó oka volt erre. (Csak egyetlen napra, lédim, kis királynőm!)

Természetesen eszünkbe juthat az ötven dal hallgatása közben, hogy nono! 78-as fordulatszámú, ötven-hatvan éves lemezekről ilyen recsegés- meg pattogásmentességet, nem túl nagy csalás ez? Valóságos-e és mennyire, amit hallunk? Tisztaság, igen, de mi mindennek a rovására vajon, mennyi hasznos hangfuvallat lehetett még ott, ami most mind-mind kimaradt? Hessegessük inkább odébb a nyafka, fundamentalista aggodalmakat, hallgassuk inkább, legfeljebb beszéljünk róla még!

Aztán persze híres lett, fillérek helyett már komoly gázsikat kapott. Hatalmas siker, feketék és fehérek körében egyaránt, abban az időben, amikor még lázító gondolat volt, hogy az okoskodó fekete legjobb ellenszere talán mégsem a lincselés. 1939-ben vette fel - megelőző idegenkedés, hosszas szabódás után vette lemezre - a Strange Fruitot (utolsó előtti szám az első CD-n), ennek a szövege polgárjogi-protesztes, és komolyan félni lehetett tőle, hogy ettől majd romlik a hírneve. De nem, és ennél akkor és ott többet kívánnia sikerként fekete - pontosabban félvér - énekesnőnek aligha lehetett. A környezetében sokan aggódtak amiatt, hogy egy ilyen tudatkontrollált próbálkozás pontosan azt veszi ki belőle, ami a különlegessége, azt a tehetségből lett, egyedülálló, egyszerre pontos és érzéki ritmusképzést, amely a kísérő zenekar vezető hangszeresévé tette. Hogy ez mit is jelent valójában, nos, erre az ingerült kérdésre már nem felelhet a szavak cirádája. A választ Lady Day adja meg, minél többször hallgatjuk, annál bőkezűbben.

- kovácsy -

Billie Holiday

Best of 1937-1948

Wagram/HMK

szerző
- kovácsy -
publikálva
1999/27. (07. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...