Már a belépésnél elválik a szar a májtól, a szerencsétlenek, akik pénzért vették a jegyet, főhetnek a tömegben, a tiszteletjegyesek dettó; csütörtökön például 78 percig tartott, mire sikerült kiváltani a jegyért a karszalagot, és utána a rémületes tömegnyomorban bepasszírozódni végre a szigetre átvezető hídra. A fekete karszalagosoknak viszont, akik a közreműködők, gyakorlatilag mindent lehet, még az előre megfontolt, aljas indokból elkövetett rettenetes részegséget is elnézően kezelik, sőt zuhanyozni lehet meleg vízben, ami idén a Pepsi Sziget csimborasszója.

A vízzel egyébként is baj van, illetve nincs vele baj, mivel nincs. Nem mintha arról lennék híres, hogy őrjöngve vizet szoktam volna keresni a hasonló jellegű bulikon, de a társaságomban leledző kutya néha szomjas, úgyhogy időről időre odamegyünk a kocsmákhoz, és megkérdezzük:

- Bocsásson meg, lenne egy pohár víz a kutyának?

- Nincs.

Ez a klasszikus matt, nincs az a sakkozó, aki tovább próbálná görgetni a játszma fonalát, csak a harmadik pultnál jut eszembe az újabb kérdés:

- Akkor mivel mostok kezet?

- Nem mosunk.

Locsolni kéne, reggeltől estig, mert így flóra és fauna lefekszik, azokon a területeken, ahol néhány napja még fű nőtt, most sivatag perzsel, kitaposott, végtelen laposság, átugrált sziget. Por van, kikerülhetetlen por mindenhol, iszapot köpök, fekete a nyálam, a hangszálaim benőve, másfél oktávot mélyült a hangom, elindulhatnék egy tatabányai Quimby-Magyar Bálint-hasonmásversenyen, csak az akarás hiányzik belőlem, meg az odaszánás, jelentsen ez bármit is.

Kalapos, kissé hízásnak indult, földrajzilag megpróbált posztkamasz álldogál előttem, és nézi a fél grillcsirkét a kezemben:

- Jó?

- Jó.

- Hol vetted?

- Itt.

- Gondolom, pénzért.

- Ja.

- Adnál belőle?

- Nem.

Számtalanszor lejátszódó párbeszéd, még szerencse, hogy gyakorló pszichopata vagyok, különben megennének mindent, kiharapnák a kezemből a kenyeret, beleinnának a poharamba.

Egyébként minden jó. Kiszámolt étel- és italárak, bőven a messziről jöttem, nincs sok kategória alatt, 190 forintért meleg étel, ami vagy káposzta, vagy nem, én például a krumplifőzeléket próbáltam ki, ami akkor éppen nyers volt, de lehet, hogy nem mindig, mert a székelykáposzta vagy a hideg lecsós kolbász osztatlan sikert aratott a Szlovéniából érkezett punkok között, akárcsak a Kőbányai Világos, ami azért tényleg az egyik legjelentősebb gátja az európai csatlakozásunknak.

Elképesztően büdös lányok érdeklődnek, hol van a Banán színpad. Fehérre festett arcú középiskolások próbálják megtalálni szájukkal az ivókút keskeny sugarát. Működik a sziget, kilencszázezer forint napi forgalmakkal zárnak a büfék, dörzsölik a tenyerüket a sapkaárusok.

Fekete karszalagom van, kiválasztott vagyok, mehetek például a híd oldalsó sávjában, vagy - mint a sárga szemeteszsákba öltözött beengedő megjegyzi - meg is állhatok, nekem lehet, nagyjából azt csinálok, amit akarok, még a Nagyszínpad mögött is hányhatok üres söröskorsóba, ha úgy jön ki a lépés.

Természetes szmog, locsolni kéne - mint már említettem -, a Tilos Rádió cirkuszi sátránál lébecoló elektrojunkie-k kátránypapírt fújnak az orrukból, nagy, redvás lemezek válnak le minden pillanatban a nyálkahártyájukból, amikor tüsszentenek, aztán franciául kezdenek beszélni, és elindulnak a hordozható WC-k felé, ahol csak a kitartás és az elképesztően erős karizmok segítségével lehet célhoz érni, mert az egyetlen vesztes, aki veszélykeresőként megérintette farizmával a plasztikot, megveszett, azóta is példabeszédekben emlegetik nevét, mint az utolsó igazi hősnek, pedig egyszerűen csak elvesztette az egyensúlyát, és ostobán letenyerelt.

Testékszeres senki rugdal egy tehetetlen részeget a Pesti Est sátorhoz vezető úton, közben folyamatosan búgja a fülébe: Jutalom a nap végén, baszd meg, és felnevet minduntalan.

Lett is azonnal akkora csönd, hogy csak na. Aztán rögtön ment minden tovább, a teljesen baltaarcú, ekefejű, csőrös díszdzsoké, fülében egy karnist megszégyenítő mennyiségű fémkarikával úgy nyomta az eurotranszot, hogy Kohl kancellár is csak a lányával merte megüzenni, hogy elfogyott a reggaementje, a délkelet-európai zilált népek pedig egyszerűen buszra szálltak, és meg sem álltak, amíg meg nem haltak, pedig zsebükben a csatlakozás.

Para-Kovács Imre