rés a présen

„Ne lehessen kellemesen”

Pápai Zsanett dalszerző, énekes

  • rés a présen
  • 2019. december 7.

Zene

rés a présen: Mikor jött létre az Imitation nevű formációtok?

Pápai Zsanett: Ez az első valóban „saját” formációm abban az értelemben, hogy csak saját szerzeményeket játszunk. Az Imitation a stílusok és korlátok nélküli önkifejezésről szól nekem. Hosszas keresgélés, különböző zenészekkel való próbálkozások után találtam rá Gödri Bulcsú személyében a számomra ideális szerzőtársra, és három éve működünk ebben a felállásban. Ő írja a zenei alapokat, én az énektémákat és a szövegeket.

rap: Milyen zenei háttered van?

PZS: Sok remek tanártól tanultam énekelni Európa-szerte, majd dzsesszkonzit is végeztem és körülbelül kilenc éve játszom különböző dzsesszformációkban. De a zenei háttérnél mindig fontosabb volt nekem a gondolati, illetve a tágabb értelemben vett művészi háttér. Sosem tekintettem magamra igazán zenészként, inkább előadónak és alkotónak, illetve gondolkodónak tartom magamat. A kifejezés a legfontosabb, s ezt az Imitationnel tudom a legjobban megvalósítani.

rap: Mit jelent a weird pop kifejezés?

PZS: Hogy megvan a zenénkben a popzene közvetlensége, „nyersesége”, de ahhoz kellően furcsa, hogy ne lehessen kellemesen hátradőlve hallgatni. Általában súlyosabb témákról szólnak a dalok, hangszerelésileg pedig bármi megtörténhet. A párhuzamok sosem működnek pontosan, de leg­inkább Björk, illetve a The Knife lehet jó viszonyítási pont a zenénkhez.

rap: Mi van a repertoárotokon jelenleg?

PZS: Egy éve jelent meg az első albumunk, a The Original, ez csak saját dalokat tartalmaz, saját szövegekkel, sőt, az összes utómunkát is mi követtük el. Ezzel turnéztuk végig az elmúlt évben Budapest legjobb klubjait, illetve az ország (és Erdély) legizgalmasabb fesztiváljait. Mindeközben elkészült három új dal – ami már a következő album zenéje lesz –, most már ezeket is játsszuk a koncertjeinken, de néha improvizálunk is. És persze folyamatosan írjuk az újabb zenéket, és szerintem egyre érdekesebb anyagok születnek.

rap: Min dolgoztok jelenleg?

PZS: A különféle összművészeti együttműködéseink után most egy nagyon inspiráló zenei kollaborációra készülünk az egyik legegyedibb énekes-zenész-dalszerzővel, Gyulai István „Sztív”-vel és zenekarával, az Anton Vezuvval. Kíváncsian várom, hogy mit hozunk ki egymásból!

rap: Végzettséged szerint filozófus is vagy. Melyik filozófiai irányzat áll hozzád a legközelebb?

PZS: Inkább neveket mondok: Kierkegaard, Nietzsche, Sartre, Bergson, Merleau-Ponty, Deleuze. Szóval van itt egzisztencializmus, fenomenológia stb. De tény, hogy kedvenc filozófiai olvasmányaim inkább halvány emlékként élnek már a fejemben, nem tudok annyi energiát fordítani az engem érdeklő sokféle dologra, amennyit szeretnék. A zene miatt például a kedvelt festészet is háttérbe szorult az éle­temben. De egyébként ez nem baj, az alkotásban végül úgyis összeérnek a gondolati, vizuális és akusztikus tartalmak.

rap: Mi foglalkoztat még a zenén és a filozófián túl?

PZS: Elsősorban a vizualitás érdekel, ez megjelenik a pl. az albumunk artworkjében – ami nagyrészt a festményeimből készült –, divattervezőkkel és vizuális művészekkel folytatott kollaborációkban, fotókban, koncertvideókban. Végső soron minden hozzám kapcsolódó kreatív tevékenység ugyanazt a víziót hivatott kifejezni, s ezek sokszor egy összművészeti eseményben, alkotásban öltenek testet.

 

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.