Interjú

„Mindennek iránya van”

Vijay Iyer, Craig Taborn zongoristák

Zene

Az amerikai kortárs jazz csillagai a közelmúltban a Zeneakadémián is bemutatták kétzongorás produkció­jukat. A négyállomásos miniturnéjuk Budapesten ért véget, az eseményről lemezfelvétel is készült. A koncert után beszélgettünk.

Magyar Narancs: Hogyan jött létre ez a duó?

Vijay Iyer: A kétezres évek eleje óta játszunk együtt. Roscoe Mitchell (Art Ensemble of Chicago – Z. K.) zenekarában ismerkedtünk meg, duóban csak később, talán tíz éve kezdtünk játszani. Azóta minden évben jó néhány alkalommal összejövünk, és élvezzük a közös munkát. De a fellépéseinket viszonylag kevés-szer dokumentálták.

MN: Elég nehéz elképzelni, hogy azonos hangszeren, pláne zongorán két ennyire szabadon játszó muzsikus rögtönzés közben ne lépjen „egymás lábára”, ne gabalyodjanak össze a zenei mondataik, bár ilyesmi a mai koncerten nem fordult elő. Engem az érdekel, hogy erre kell-e külön figyelni, esetleg készülni, strukturálni.

Vijay Iyer: Együttműködésünk Mitchell zenekarában kezdődött, és ez abszolút meghatározó volt. Ha nem onnan indultunk volna, máshol lenne a zenei viszonyunkban a kiindulópont. Mi ezen az alapon kezdtünk építkezni, ez adott nekünk esztétikai keretet, logikát, érzékenységeket, paramétereket. De közben mást és mást sajátítottunk el a Roscoe-val való együttműködésünk során: ahogy ellenpontot teremtünk és teret nyitunk, ahogy a tempók különböző válfajait, ahogy olyan hangulatokat ábrázolunk, hogy mit lehet tenni a formával és mit nem. Emlékszem, hogy egyszer, amikor Németországban játszottunk, volt egy sajtóbeszélgetés a koncertünk előtt. Ott került szóba, eléggé a részletekbe menően, a rögtönzés. Az jött ki belőle, hogy a rögtönzéshez a zenésznek sok mindent kell tudnia, például ismernie kell a komponálást, illetve azt, hogy hogyan kell összerakni a dolgokat, mert különben hogyan is tudná valós időben megcsinálni mindezt. Érezni kell, mit és hogyan kell kiegyensúlyozni, hangszerelni, megformálni. Nem lehet csak annyi, hogy nyomni kell, ami a csövön kifér. Tisztában kell lennünk azzal, hogy honnan hová halad, és közben látnunk kell saját magunkat a kanyar legkényesebb pontján, hogy megértsük a változás fokozatait. Azt hiszem, számunkra ez mind Roscoe-tól jött. De amúgy is mindketten ugyanabban a miliőben mozgunk, ugyanazon zenei közösségekhez tartozunk. Dolgozunk együtt elektronikus zenei együttesekkel, rock-, hiphop- és kortárs klasszikus zenészekkel, s közben figyeljük, hogy a világ különböző sarkaiban, a különböző zenei rendszerekben hogyan terjed az információ. És nemcsak figyeljük, de részt is veszünk benne.

MN: Láttam az előcsarnokban Manfred Eichert, az ECM lemeztársaság vezetőjét, felvétel is készült a Zeneakadémián. Önök szerint működik ez a zene hanghordozón? Merthogy egy nagyon élő, azonnali akusztikus muzsikát hallottunk.

Craig Taborn: Sokat beszélgettünk mi is erről, a legendás román karmestert, Sergiu Celibidachét emlegettük, aki híres volt arról, hogy nem akart koncertfelvételt. De tulajdonképpen bármilyen élő fellépéssel kapcsolatosan nagy kérdés, hogy alkalmas-e, megfelelő-e erre. Ahogy a fotózásban, itt is el lehet kapni a pillanatot. Nekem csak előnyöm származott a megjelent koncertfelvételeimből, miközben jól tudjuk, hogy azért ez nem ugyanaz az élmény. Lesz, ami átjön, és lesz olyan is, ami nem. Mint a régi fényképeknél. Nem mintha különösebben híve volnék a fekete-fehér fényképezésnek, de miközben hiányzik ott valami, nagyobb az emlékezés mélysége, a kép ereje. A különleges pillanatokban ez biztosan így van, az improvizált koncertek pont így igyekeznek megragadni a pillanatot.

Vijay Iyer: Annyi korszakalkotó felvétel született már koncerten, például a New York-i Village Vanguardban, a newporti fesztiválon, a chicagói Plugged Nickelben… Ezeknek a felvételeknek az esztétikája és narratívája szembehelyezkedik a stúdiófelvétel felfogásával. Az ember a lemezre másképp formálja meg az anyagot, mint amikor a közönség is jelen van. Igaz, hogy a felvétel nem tudja visszaadni a koncertélményt, de az élő fellépések intenzitását nem lehet más módon reprodukálni.

MN: Lényegében két szvitet játszottak szünet nélkül, de jól érzékelhető belső tagolással.

Vijay Iyer: Nagyobb egységekben gondolkodunk. Számunkra az alapegység a koncert, és nem a dal vagy a track. Ezáltal a koncepció széles ívben átfogja az egészet, részletesen dokumentáljuk, de a nagy egységet adjuk vissza. Mindennek iránya van. Valahonnan jövünk és valahová tartunk. Nincsenek benne önálló, elszigetelt modulok.

MN: Mindketten a müncheni ECM lemezcéggel állnak szerződésben, ami az európai jazznek különösen fontos társaság. Mit jelent amerikai perspektívából?

Craig Taborn: Azok közül, akiket én fiatalon hallgattam, az ECM megdöbbentően sok zenét ad ki: Art Ensemble of Chicago, Jack DeJohnette, George Adams. Fantasztikusan széles skálán mozognak, Steve Reich, L. Shankar, Meredith Monk és így tovább. Amikor 13 éves voltam, meglepett, hogy a cég Adamst és Reichet egyszerre adta ki, de ebből láthattam, hogy ezek a zenék együttesen is léteznek, megférnek egymást mellett. Zenészként én is úgy képzelem el a magam kifejezési lehetőségeit, hogy ilyen széles spektrumon lehessek jelen. Ez a változatosság nagyon különleges, és máig súlyt ad az ECM labelen való megjelenésnek. Számomra a kreatív zenék ethoszát jelenítik meg.

Vijay Iyer: Mindketten a nyolcvanas évek gyermekei vagyunk, az ECM nekünk az Art Ensemble-t, Lester Bowie-t, Don Cherryt, Keith Jarrettet, Dave Hollandet jelentette, tehát nem nagyon láttuk benne az európai identitást, Bowie például az Avant Pop című lemezén Motown-slágereket játszik fúvósokkal. A kilencvenes évektől még inkább nyitottak a kamarazenei és kortárs klasszikus irányba, sok amerikai zeneszerzővel. Szóval nekem egyáltalán nem tűnt európai társaságnak, legtöbb zenészüket otthon, Amerikában személyesen is meghallgathattam. Craig! Te mikor írtál velük alá?

Craig Taborn: Az első szólólemezem 2011-ben jelent meg náluk.

Vijay Iyer: Számomra ebből úgy tűnik, hogy az utolsó tíz évben nagyjából a New York-i zenei színtérre fókuszálnak: Chris Potter, Mark Turner, David Virelles meg az idősebbek, Billy Hart, Jack DeJohnette – és én pont ebben a világban éltem. Másrészt, amikor dolgozni kezdtem velük – először a New Series című kortárs zenei sorozatban jelentem meg –, az első albumom egy vonósnégyessel készült, Mutations volt a címe. Amikor kijött, az embe­rek csodálkoztak, hogy ilyennel is foglalkozom. Mire azt mondtam, hogy én ezt mindig is csináltam, csak semmilyen más lemezcég nem ajánlotta fel, hogy ezt a kamarazenés, elektronikus, furcsa, ambientszerű zenét felvegyem. Itt viszont teljesen magamat adhattam.

MN: Ha a most felvett koncertlemez kijön, gyakrabban fognak duóban fellépni?

Vijay Iyer: Elég régóta működünk együtt, úgyhogy remélhetőleg igen. Talán akkor majd eljutunk oda is, hogy bennünket keresnek meg, és nem mi fogunk ajánlkozni, mint eddig.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.