| ||
Magyar Narancs: Mióta működik a zenekar?
Koller Márk: Decemberben lesz öt éve, hogy ebben a formában együtt vagyunk, igazából az első lemezzel, a 2013-as Supernovával lehet számolni az indulást. De sokat zenéltünk együtt korábban is. Gábornak és Tóth Bertalan gitárosnak például volt egy metálzenekara, a Solution, én Gáborral és Janicsák Vecával zenéltem együtt egy popzenekarban.
Biksi Gábor: A Cloud9+ úgy jött létre, hogy Bercivel és Márkkal énekest kerestünk, így találtuk meg Szivák Zsoltot és MC Kayode Ábelt. Az első album ebben a felállásban készült, utána Ábel elköltözött Nigériába. A második lemezt, a The Next Stepet már csak négyen csináltuk.
MN: Több helyen olvastam, hogy amit játszotok, az „rockstep”: kicsit rock, kicsit drum’n’
bass, kicsit dubstep. Ez lenne a siker titka?
Biksi Gábor: Márkkal korábban is próbálkoztunk, hogy elektronikus zenét csináljunk élőzenekaros felállásban, tulajdonképpen ez vált hangsúlyossá a Cloud9+-ban. Azt tudni kell, hogy van egy majd’ tizenöt éves tapasztalatunk, és mivel mindenkit kicsit más érdekelt zeneileg, ezeket tette bele az új zenekarba. De mégsem közvetlenül zeneileg építettünk az előző dolgokra, inkább a tapasztalat volt fontos. A siker sem egyik pillanatról a másikra jött.
Koller Márk: Megtapasztaltuk, hogy milyen az, amikor tíz évig csak belerakod a pénzt a zenébe, pakolsz a koncert után, utazol, próbálsz koncerteket szervezni, és ha öt ember megnéz, akkor már boldog vagy. Nálunk ez ment évekig… De pont ez kellett ahhoz, hogy tudatosabbakká váljunk.
MN: Miért éppen a Cloud9+ nevet választottátok?
Koller Márk: Van egy malajziai csoki, a Cloud9, a csokipapírról vettük az ötletet. Nagyon tetszett a kifejezés: nem 9-es felhőt jelent, hanem azt, hogy eufória. Kifejezi, hogy mit érzünk a színpadon, a próbákon, zenélés közben.
MN: Sűrű volt a fesztiválszezonotok, egyik koncertről utaztatok a másikra. Hogyan bírtátok?
Biksi Gábor: Antibiotikumokkal. A viccet félretéve, a fesztiválok előtt sokat próbáltunk, az aktuális koncert előtt pedig mindig kitaláltuk, hogy az adott helyen milyen setlistet játszunk. Szinte mindenhol más a közönség, és így egy-egy számnak is máshol van a helye.
Koller Márk: Az volt a legjobb, hogy az EFOTT-on az idén már nagyszínpadosok voltunk, és láthattuk, hogy mekkora előrelépést jelentene, ha a többi fesztiválon is ez lenne. Teljesen más élmény.
MN: Miben más?
Koller Márk: A nagyszínpadok eleve úgy vannak elrendezve, hogy általában adott a tömeg. Délután is meg tudod csinálni a hangulatot, máshogy szólalsz meg, mint egy sátorban. Mögötted a LED-fal, tehát vizuálisan is teljesen más, jobb a presztízse, jobb a backstage, és sorolhatnám. A szponzorok is a nagyszínpadok körül vannak…
MN: Hogyan dolgoztok, amikor kevesebb koncert van?
Koller Márk: Mindannyiunknak van otthon egy kis házi stúdiója, de többnyire nálam szoktunk próbálni: silent próbákat tartunk, ami azt jelenti, hogy fülmonitort használ mindenki. Így a társasházban sem zavarjuk a szomszédokat.
Biksi Gábor: Elég gyakran a próbákon születnek a dalok. Mindenki hoz ötleteket, azokat kipróbáljuk, továbbdolgozzuk. Nem szoktuk előre megtervezni, hogy mit csinálunk, hagyjuk, hogy magától kialakuljon. Úgy látszik, bevált a recept, a legsikeresebb számaink így születtek.
MN: Angolul írjátok a dalokat, ilyenkor mindig előkerül, hogy nem feltétlenül a magyar közönséghez akartok csak szólni.
Biksi Gábor: Tény, hogy nem akarjuk magunkat elzárni a lehetőségtől. Érdekes, hogy Magyarországon 90 százalékban a magyarul éneklő zenekarok érvényesülnek, mi meg abba a szűk 10 százalékba tartozunk, akik angolul énekelnek, mégis egész jól alakul a zenei pályafutásuk. Talán írunk majd magyar számot, de egy egész lemezt biztosan nem.
Koller Márk: Szerencsére nem szokták negatív értelemben megkérdezni, hogy miért nem játszunk magyarul. De a műfajból is adódik, hogy angolul vannak a dalok. Úgy vettük észre, hogy a közönségünk nagy része annak drukkol, hogy külföldön is jussunk valamire. Képzeld el, hogy kint vagy ösztöndíjjal vagy bárhogy Londonban, és ott egy angol azt mondja, hogy mennyire szereti a Cloud9+-t. Ezt lenne jó elérni!
MN: Úgy tudom, két éve szerepeltetek már Londonban.
Koller Márk: A Warnernél voltunk egy showcase-en, a Chelsea-stadion alatti klubban játszhattunk. Négy országból válogattak be egy-egy zenekart, négy számot kellett előadnunk, és nagyon jól sikerült. Elég komoly társaságba keveredtünk. Ott volt például Bruno Mars menedzsere, Madonna felfedezője, olyan emberek, akik a Linkin Park indulását segítették… Utána meghívtak minket vacsorára meg házibuliba a Warner marketingeséhez. Azt mondták, olyanok vagyunk, mint a korai Linkin Park – még a legelső kislemezük előtt. Ez elég nagy bók volt, de nem azért mondták, hogy ájuljunk el magunktól, hanem azért, hogy legyünk lelkesek, ebből még bármi lehet. Az lenne a következő szint, hogy Európában nagyobb fesztiválokon is megmutassuk magunkat.
MN: És mi kell ehhez?
Koller Márk: Természetesen örülünk annak, hogy gyakran hívnak határon túli fesztiválokra, voltunk Csíkszeredán, Szerbiában is volt egy fesztivál, és Szlovákiába is megyünk. A következő lépés az lenne, hogy távolabbi helyekre is eljussunk. Magyarországon általában nincs olyan ember, aki azt mondaná: „srácok, tehetségesek vagytok, kiviszlek titeket Prágába vagy Bécsbe”. Például Angliában, Németországban evidens, hogy vannak olyan csatornák, amelyeken keresztül kapcsolatba kerülhetsz fesztiválszervezőkkel, rádiókkal, amelyek elkezdik játszani más országokban is a dalaidat. De azért itthoni viszonylatban nem panaszkodhatunk, a Petőfi és a MusicFM is szokta játszani a számainkat, a vizes vb egyik közvetítése alatt is a mi dalunk ment, a Sziget fesztivál after movie-jában és a VOLT fesztivál ausztriai promójában is használták a zenénket.
