Interjú

"Nem fognak minket játszani" - Emil.RuleZ!

  • Iványi Zsófia
  • 2013. február 9.

Zene

Hét év szünet után nemrég jelent meg a negyedik nagylemezük - a Gyere át! apropóján kívülállásról, öregedésről, fórumozókkal folytatott vitákról és arról beszélgettünk, hogy bár más típusú zenét játszanak, miért mégis ők az egyetlen hazai punkzenekar.

Magyar Narancs: Nem igazán éri meg manapság lemezt készíteni. Hobbizenekarként, saját zsebből - ahogy ti tettétek - főleg nem.

Hegyi György: Anyagi szempontból abszolút nem éri meg, ez igaz, de zenét csinálni még ráfizetéssel is baromi jó.

Hajós András: Szerintem majdnem minden zenekar hobbizenekar. Sokan úgy tesznek, mintha ebből élnének, pedig jóformán mindenki mellédolgozik ezt-azt. Az egész zeneipar összezuhant, lényegében csak koncertezéssel lehet pénzt keresni, de még a fesztiválokon és koncertkörutakon jól futó zenekarok is panaszkodnak.

MN: Árt vagy használ egy zenekarnak, ha az egyik frontembere ismert televíziós személyiség?

HA: Valószínűleg más utat jártunk volna be, ha nem szerepelek a tévében: miattam kényszerültünk az átlagosnál sokkal szigorúbb szelekcióra abban, hogy milyen szerepléseket vállalunk el. Még amikor sokat koncerteztünk, akkor is feleannyiszor léptünk fel, mint más zenekar, mert csak oda mentünk, ahová tényleg volt kedvünk. Úgy döntöttünk, hogy másból élünk meg, hogy a zene ne munka legyen, hanem csakis öröm. Emellett az, hogy én ismert vagyok, hosszú távon inkább ártott, mint használt a zenekarnak.

HGY: Szerintem Andris tévés szereplése rontott a hitelességünkön: valahogy még mindig szokás elvárni a művésztől, hogy dögöljön éhen. Egyfajta züllöttség, belehalás, nyomorúság kell a közönségnek. Egy olyan pasiba, akit hetente látunk a tévében, nehéz ezt belelátni.

MN: Az ember azt hinné, hogy Andrással kapcsolatban inkább a közéleti témákban kinyilvánított véleményei zavarhatják a közönséget, nem az, hogy jól van.


Fotó: Sióréti Gábor

 

HA: Az tény, hogy miattam az egész zenekar kommunista buzi zsidó lett. Azok a tagok is, akik abban az időben a Fidesz sajtósának a feleségei voltak, akik aztán emiatt le is morzsolódtak, mert nem bírták a feszültséget.

HGY: Ez azért van, mert az én véleményemet például nem tudják a napi politikáról - akkor végképp mindenki elpártolna tőlünk.

HA: Amúgy meg egy normális országban a tévézés és a zenélés teljesen összeegyeztethető: Jamie Foxx egyszerre színész, zenész, műsorvezető és stand-up komikus. Nálunk a nyolcvanas évek alterkultúrájában gyökeredző beidegződések élnek tovább: az igazi zenész maximum két akkordot ismer, viszont nagyon részeg, és sokat beszél Istenről. Van ez a belehalós vonal, és van a glamúros mainstream, a kettő közt pedig nincs nagyon semmi. Mi a kezdetek óta abban a semmiben keressük a helyünket. Amikor életünkben másodszor léptünk fel a Tütü Tangóban hetven ember előtt, nem pedig negyven előtt, mint az első koncertünkön a Kultiplexben, akkor az első negyvenből valaki odajött, és közölte, hogy mi elkurvultunk.

MN: A Gyere át! dalai intimebbek, melankolikusabbak, mint a korábbi albumokéi, érződik rajtuk, hogy kicsit megöregedtetek.

HA: Ez volt a cél. Végre kompromisszumok nélkül tudtunk lemezt készíteni: nem foglalkoztunk azzal, hogy mit várnak tőlünk, hogy nem szokás arról énekelni, hogy apának női vannak, mert azt nem fogják lejátszani a rádiók. Minket nem az éltet, hogy kiálljunk a színpadra, és nézzük, ahogy egy tömeg minket kurvára imád. Ezt az érzést nagyjából egy évig lehet élvezni, feloldja a különféle gyerekkori frusztrációkat, aztán az ember rájön, hogy a színpadot nemcsak az önimádatra lehet használni, hanem arra is, hogy a gondolatait közvetítse. És ha arra nem hétezren jönnek el, csak hétszázan vagy hetvenen vagy heten, nekem az is jó.

HGY: Dalszövegíróként arról tudok írni, ami történik velem. Mi történik velem? Az, hogy betöltöttem a negyvennégyet, hogy gyerekeim vannak, hogy reggel kiugrik a pirítós a konyhában. Meg az, hogy egyszer csak majd meghalok, és az életem ilyen-olyan értelmét ezekben a pillanatokban próbálom nyakon csípni. Arról, hogy "Zúzzunk le a Balatonra, és dugjunk meg mindenkit!", nem akarok írni, mert nem az én életem. Az a mesevilág, amiről a 90-es években énekeltünk, velünk együtt múlt el, hisz' már nem az van, hogy hullarészegen mászkálunk három hétig a városban házibuliból házibuliba.

MN: Biztos, hogy a negyvenes, nyugodt életet élő családapa a saját, mérsékelten izgalmas életéről akar hallani, amikor elmegy egy koncertre, vagy meghallgat egy lemezt?

HGY: Kénytelen. Ezt az egyezséget köti az Emil.RuleZ!-zel. A témáink nagy része halálosan komoly, mi ezt kínáljuk. Úgy mondjuk el ezeket a dolgokat, hogy nem fáj annyira, hogy néha tudsz rajta röhögni. Lehet persze mérsékelten izgalmasnak tekinteni azt, hogy nem mindegy, miért és hogyan élünk. De akit nem érdekel a saját élete, az szerintem hülye.

MN: Fogtok az új albummal turnézni? Bár van pár könnyedebb szám, a dalok többségéről nehezen tudom elképzelni, hogy egy fesztiválon pörög rá a közönség.

HA: Látod, te is úgy állsz hozzá, hogy egy fesztiválon pörögni kell. Miért? Mert az emberek nem a zene, hanem a pörgés miatt mennek fesztiválokra, ami azt jelenti, hogy aki nem hajlandó beállni abba a sorba, hogy "nyomjuk a bulit ezerrel!", annak ott nincs helye. Van arra vonatkozó tervünk, hogy hol és hogyan szeretnénk a zenénket játszani: ha minden jól megy, lesz egy saját klubunk, ahol rendszeresen fellépünk, de persze hívunk másokat is zenélni.

MN: A feleségeitek és a gyerekeitek mit szólnak az olyan számokhoz, mint az Apának női vannak?

HGY: Ez nem arról szól, hogy a Hajós meg a Hegyi csalják a feleségüket, hanem a minket körülvevő világról: én is elváltam egyszer, a gyerekeimnek szinte nincs is olyan osztálytársuk, ahol a szülők ne váltak volna el. És ahol még együtt is vannak, ott talán nem téma az, hogy apa csalja anyát, vagy anya csalja apát? Az, hogy "apának női vannak", kifejezetten közügy: mindenki érintett: apák, anyák, szeretők és a gyerekek is.

HA: Ez a dal pontosan ugyanarról szól, amiről a kereskedelmi rádiókon rongyosra játszott szerelmes számok: love, summer, kiss - csak nem arról a tizenöt percről, ami a tengerparton történik a naplementében, hanem az utána következő tizenöt évről. Amúgy meg nekünk ez a szakmánk, hogy ilyen előadóizék vagyunk: a gyerekeink nem követik ezt különösebb figyelemmel.

MN: Nyáron igen hevesen reagáltatok - először Emil.RuleZ!-ként, majd András saját néven is - egy netes fórumon az új dalokat érintő erősebb kritikákra. Meglehetősen furcsa benyomást kelt, amikor egy együttes elküldi a halálba azokat, akik fikázzák.

HA: Azért kelt furcsa benyomást, mert mindenki be van szarva, aki promózza a termékét. Mi viszont úgy vagyunk ezzel, hogy ajándékot adunk, és ha az ajándékot valaki minősíthetetlenül pocskondiázza, akkor ahhoz hozzá lehet szólni. Amikor a Csillag születikben zsűrizek, és valaki azt írja, hogy mocsok szemétláda vagyok, akkor nekem az a munkámhoz tartozik, hogy többek közt ezt is szó nélkül elviseljem. De amikor én az Emil.RuleZ! nevű vacsorára meghívok valakit vendégként (a vita a Lángoló Gitárokról ingyen letölthető dalok kapcsán indult - I. ZS.), akkor felőlem mondja azt, hogy "megkóstoltam, köszönöm, nem kérek többet", de ne kezdje el szarral kenegetni az asztalt, mert akkor elküldöm a picsába.

MN: Egy olyan bejegyzés, hogy "a trollok bekaphatják (...) az egész életük akkor sem lesz öszszesen olyan, mint nekünk egy napunk (...) kicsit egyszerűbben szólva elmehettek a kurva anyátokba a mi pénzünkön", szerinted a fórumozókat minősíti, és nem téged?

HA: Nekem ez belefér. Én nem beszélek olyasmikről, amikről más művészek szoktak: hogy mikor vagyok a pszichiátrián, hogy kivel dugok, hogy mennyi pénzt kerestem, viszont ezt megengedem magamnak. Amúgy meg nem érdekel, mi jön le ebből rólam, a zenekarban sem imázsépítésből vagyok.

MN: Egy másik konfliktusotok a Petőfi rádióval alakult ki: a blogotokban leírtátok, hogy elküldtétek az új lemezt a rádiónak, nem reagáltak, majd mikor András öszszefutott az egyik zenei szerkesztővel, ő annyit mondott, hogy nem játsszák le, "mert szar".

HGY: A Petőfiben a magyar adófizetők pénzéből élő dolgozók vannak: nem az a dolguk, hogy megmondják, hogy szerintük mi szar, és mi nem. Azt gondolom, hogy a közszolgálati Petőfi rádiónak kutya kötelessége a broadcast minőségű magyar zenéket lejátszani, tetszéstől függetlenül, hiszen jelen formájában ezért jött létre. Ha sanzonbizottságnak képzelik magukat, akkor szereptévesztésben vannak. Arról nem is beszélve, hogy a kérdéses zenei szerkesztővel nem vagyunk olyan viszonyban, hogy ilyen hangnemben beszéljen velünk. Maga a hozzáállás volt arcpirító és pökhendi.

HA: Azóta a kiadónk megint elküldte a lemezt a Petőfinek, és most várjuk a választ. Annak, hogy ezt így elmondjuk neked, simán az lesz a következménye, hogy nem fognak minket játszani, de nem érdekel. Mi vagyunk az egyetlen már (vagy még) nem teljesen ismeretlen banda, aki mer szembeszegülni. Ilyen értelemben az Emil.Rulez! az egyetlen hazai underground és punkzenekar.

MN: Különböző nyilatkozataidból úgy tűnik, már nem érzed magad annyira jól a képernyőn.

HA: Ki az, aki hét év után még jól érzi magát a munkahelyén? Azért, mert mások boldogságot hazudnak, én nem fogok. Ahhoz, hogy az ember akár tíz év után is lelkesen menjen be a munkahelyére, alapvetően három dolog kell: legyen megfizetve; élvezze, amit csinál; legyen hatása a munkájának. A Heti hetesben a hét évvel ezelőtti gázsim harmadát kapom, az első feltétel tehát nem teljesül. Az, hogy olyan dolgokhoz szólhassak hozzá, amik engem érdekelnek, az általában teljesül, bár a "megmondóember" szerep sem izgat annyira, mint régebben. Az, hogy sok emberhez jusson el, azóta, hogy eldugták a műsort az RTL 2-re, nem igazán teljesül. Bár most megállapodtak a UPC-vel, így elméletben egymillió háztartásba jut majd el az új csatorna. Ha nincs megfizetve, és nem látják az emberek, akkor akár egy blogot is csinálhatnék. Úgyhogy most fontolgatok.

MN: Az mit jelent?

HA: Azt, hogy a televízióban dolgozók számára menetrendszerűen érkező ajánlatokat a konkurens csatornáktól kicsit hosszabban és figyelmesebben hallgatom végig. Amúgy épp elég dolgot csinálok a tévé nélkül is, de stabil megélhetést eddig ez biztosított. Eljutottam oda, hogy a televíziózásra a családi költségvetésem szempontjából tekintek. Baromira idegesít, hogy az emberek szerint mi csillagászati összegeket kaszálunk, és azzal jönnek, hogy már az unokáink vagyonát is megalapoztuk! Ha érdekel, megmondom: a Heti hetesért adásonként bruttó százezer forintot kapok, mínusz a nyári és téli szünetek. Egyszer befotóztattam egy bulvárlappal a számlakönyvembe, de az RTL letiltotta. Nem értem, miért. Kinek jó az, hogy azt hiszik rólunk, hogy adásonként több milliót keresünk?

MN: Úgy nyilatkoztál nemrég, hogy "Noha a Narancs a kedvenc lapom, azt hiszem, gyűlölnek" - ezt miből gondolod?

HA: Most mit mondjak arra, hogy tíz éve készítettetek a zenekarral egy interjút, és azóta bármi történt az Emil.RuleZ!-zel vagy velem, akár olyan dolog, amivel az egész ország foglalkozott, arról ti nem írtatok? Baromira nem érdeklünk titeket. De ez így rendben is van, nem azért veszem a Narancsot, hogy magamról olvassak. Én például tíz éve nem olvasom a zenei ajánlóitokat meg a kritikákat, mert engem meg az nem érdekel. Zenekarként nem vagyunk benne a sokat nyomott brancsban, nem vagyunk ott sem a tévében, sem a rádiókban, sehol. Ez persze a saját döntéseink eredménye, és minden nehézség ellenére tök jó, mert így tényleg azt mondunk és csinálunk, amit csak akarunk.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.