José Fernández Torres, alias Tomatito muzsikuscsaládban nőtt fel - a spanyolországi romáknál is öröklődik a zenészmesterség. Különösen a flamenco esetében, amely kifejezetten roma zenének tekinthető, habár az eredetét - akárcsak a kifejezését - ellentmondásos feltevések övezik. A keleti hatások mindenesetre nyilvánvalóak. A flamencót eredetileg csak énekelték minden hangszeres kíséret nélkül, csupán egy hosszú bottal kopogva hozzá a ritmust. A gitárkíséret a XIX. században terjedt el, a flamenco-gitárszóló pedig csak az utóbbi évtizedekben, ahogy a műfaj kilépett szűkebb kulturális közegéből, és a színpadokon, majd táncfilmekben is megjelent. Az "új flamenco" kultikus alakja a fiatalon meghalt cantaor, vagyis énekes, Camarón de la Isla, akire a roma kultúra vezéralakjaként emlékeznek.
Magyar Narancs: Közkeletű vélemény, hogy a gitáros Paco de Lucíával és Camarón de la Islával hármasban újították meg a flamenco műfaját. Miben különbözik ez a megújult flamenco a hagyományostól?
Tomatito: Nincs egyértelmű határvonal a kettő között. A flamenco megújulásáról igazából attól kezdve beszélhetünk, hogy Camarón a hagyományostól, a megszokottól eltérő szövegeket kezdett énekelni. Az első időben a cigányok kifejezetten elutasították azokat a felvételeit, amelyeken Lorca és mások szövegeit énekelte. Ma már világos, hogy vele kezdődött a megújulás. Másfelől viszont ott van a cante (a flamencoének - K. T.) több száz éves története, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Paco pedig a gitárt kísérő hangszerből az énekes egyenrangú partnerévé változtatta, átalakította a hangsúlyokat, amennyiben nála a gitár nem követi, hanem díszíti az éneket.
MN: Mindkettejükről a legnagyobb tisztelet hangján szokott nyilatkozni. Úgy érzi, sokat kapott tőlük?
T: Először is alázatot. Ez volt a legfontosabb tanítása Camarónnak. Pacótól a technika rugalmasságát és improvizációs trükköket tanultam. Neki köszönhető, hogy manapság egyáltalán létezik a szóló flamencogitározás.
MN: A flamenco Spanyolországban manapság is a cigányok zenéjének számít, vagy Andalúzián kívül szélesebb körben kedvelik? Menynyire népszerű a fiatalok körében?
T: Mostanában éppen fellendülőben van a népszerűsége. A popzenében is rengeteg dalban vannak flamencoelemek. A cigányok természetesen saját zenéjükként hallgatják, de rengeteg flamencorajongó van a nem cigányok között is. Egész Spanyolországban vannak flamencorendezvények, mint ahogy külföldön is. Ilyen értelemben nincsenek földrajzi határai, de ettől még Andalúzia az igazi hazája.
MN: A flamenco mint átfogó kifejezés számos különböző stílus - a soleá, a bulería stb. - összefoglaló neve. Miben különböznek ezek egymástól, van-e valamilyen kulturális jelentősége annak, hogy mikor melyiket játsszák?
T: A flamenco világa túlságosan összetett ahhoz, hogy néhány mondatban el lehessen magyarázni. A különbségek nemcsak abból adódnak, hogy a ritmuson belül eltérőek a hangsúlyok, hanem a hangnemekkel, az akkordmenetekkel is összefüggnek. Alapjában véve meg lehet különböztetni élénkebb, mulatósabb stílusokat, amilyen például a bulería, tangókat, valamint szikárabb, visszafogottabb palókat, mint, mondjuk, a soleá vagy a seguiriya. Bizonyos palók aritmikusak, ilyen például a taranta. Ez utóbbiak esetében különösen fontos tényező az előadó hangulata, nagyobb szerepe van az improvizációnak és a hagyományos harmóniák alkalmazásának.
MN: Hogyan lesz valakiből flamencozenész vagy -énekes? Hagyományos módon, a családban öröklődik, netán mesterektől lehet tanulni, vagy az erre specializált iskolákban? Ön például tanít fiatalokat?
T: A flamencót nem lehet tanulni, az belülről jön. De ha már kibukkant, akkor tökéletesíteni, fejleszteni már lehet. Nem tekintem magam igazi tanárnak, bár adok néha órákat. Inkább egyfajta konzultáns vagyok, aki ötleteket ad, vagy megmutatja, hogyan lehetne jobb hangzást elérni. A flamencojátékban egyfajta genetikai meghatározottság is jelen van. Ezen a turnén mutatom be például a fiamat, aki még járni sem tudott, amikor gitárt fogott a kezébe. De fellépnek velem olyan gitárosok, énekesek, táncosok is, akiknek nincs ilyen flamencohátterük, mégis nagyon tehetségesek.
MN: A flamencón kívül más zenei stílusok is érdeklik, elsősorban a dzsessz, de az észak-afrikai vagy az argentin zene is. Keveri is ezeket a stílusokat?
T: Ami igazán érdekel, az magának a zenének az energiája, de tény, hogy közel áll hozzám a keleti, a mór vagy a török zene. Piazzollában (Astor Piazzolla argentin harmonikás és zeneszerző, az ún. új tangó megteremtője - K. T.) pedig zenéjének univerzális szépsége fogott meg, de az ő zenéjében inkább a magam örömére mélyültem el. Ami a stílusok keverését illeti, úgy hiszem, hogy a flamenco alkalmas erre, de fontos, hogy egyik stílus se oldódjon fel a másikban. Mindegy, hogy a Stella By Starlightot (az egyik legnépszerűbb, filmzenéből lett dzsesszklasszikus - K. T.) vagy a Spaint játszom (Chick Coreától - K. T.), ugyanúgy a flamenco nyelvén adom elő, mint bármi mást.
MN: Mostanában milyen egyéb zenei irányzatok érdeklik?
T: A fiam hallgat flamenco-rap számokat. Némelyik kifejezetten jó, jól illeszkedik a flamenco nyelvezetéhez. De az én koromban már nem kalandozik az ember a fiatalok zenei világába. A Mr. Benson című felvételembe igyekeztem belevinni egy kis funkyízt a kedvenc előadóim egyikének tiszteletére, de ettől még nem dobom magam a földre, és nem pörgök a fejemen - ügyelnem kell a hajamra.
Művészetek Palotája, november 24.
