Zene

könyv - SÁNDOR IVÁN-FÉNER TAMÁS: HAMLET VISSZANÉZ

A címlapon a legendás, színháztörténeti alakítás fotója: Gábor Miklós mint szőke dán királyfi tekint önmaga elé, egyszersmind önmagába. Féner Tamás felvétele a pályafutás magaslati pontját éppúgy felidézi, akárcsak a mélyen és megveszekedetten intellektuális színészegyéniség legmarkánsabb vonását.

lemez - SOULFLY: OMEN

A hetvenes évek első punkzenekarai óta közhely, hogy ha az ember úgy nagyjából le tud fogni három akkordot, már nincs akadálya, hogy zenekart alapítson. Az már ritkábban fordul elő, hogy valaki előbb bebizonyítja muzikális zsenialitását, aztán fokozatosan visszatér az említett három akkordhoz.
  • Kovács Bálint
  • 2010. június 10.

film - RÉMÁLOM AZ ELM UTCÁBAN

Próbálkoznak, próbálkoznak, de a régi kések újfent élesre fenése csak nem sikerül a hollywoodi horrorok lelkes iparosainak. Udvariaskodhatunk persze, hogy a nagy, ostoba remake-gyártási hullám elénk sodort azért egy-két nézhető darabot is, de minek, ha olyan, amit az eredetijével egy lapon szabadna emlegetni, egy sem készült idáig. A másolatgyártók mindenekelőtt azt felejtik el, hogy az amerikai horrorfilmek alkotói harminc-negyven évvel ezelőtt még fordítottak energiát a korszellem-kiszimatolásra.
  • - greff -
  • 2010. június 10.

Lemez - Nyers és még nyersebb erő - Iggy & The Stooges: Raw Power - Legacy Edition

Melyik tíz lemezt mentenéd ki egy égő házból? Buta a kérdés? Szerintem is. Ilyen helyzetben tíz lemez kimenekítése irreális célkitűzés. Miközben füstmérgezéstől ájult édesanyánkat vonszoljuk ki a lángok közül, szabad kezünkkel jó esetben egy lemezt, ha sikerülhet felmarkolnunk. Nem tízet, nem ötöt, nem kettőt. Egyetlen lemezt menthetünk csak meg. Én, azt hiszem, a Raw Powert választanám. De melyiket?
  • Böcskei Balázs-Sebõk Miklós
  • 2010. június 10.

Bábfilm - A székláb - Jirí Barta: A padláson

Kedves nézőink, most egy legenda érkezik! Örömünk ugyan ezúttal sem lesz felhőtlen, de a találkozás akkor is megér minden pénzt. Kezdjük felrúgva az illemet: Jirí Barta alig múlt hatvan, mégis olyan ismerkedési est lesz ez, mintha Pelével a New York Cosmos színeiben lett volna szerencsénk először találkozni.
  • - ts -
  • 2010. június 10.

Film - Lélektavi thriller - Pejó Róbert: Látogatás

Valamit már megint visz a víz, még a tavi is. Ha jól látjuk, thriller lesz az, lélektani. Persze mit nekünk a víztükör finom fodrai, a lírai lápok és a filmtörténeti delták, átlátunk mi már az ilyesmin, a békés élővilág itt csak untermann lesz. Ne a madarat, az embert figyeljétek, mosolyát se higgyük, mert ez olyan szerzet, hogy csak belerondítani képes az idillbe! A szűken vett játéktér máris egy hivalkodó emberi képződmény, egy tóra néző, természetvédelmi szempontból meglehetősen aggályosnak tűnő, kivagyi konstrukció. De minket nem a természetvédelmi, hanem a lelki viszonylatok érdekelnek, s kit látnak szemeink odabent, e szépségdíjas építmény fényes dísztermében; egy minden szögből boldog emberpárt. Ennek a fele se tréfa, oly boldogok, hogy innen csak lefelé vezethet a lejtő, még egy olyan sík vidéken is, mint a Fertő tó és vonzáskörzete. Úgy szokás az ilyet mondani, hogy valami van a levegőben, és tényleg, valami nincs is rendben a hétvégézni érkező régi barátokkal. Libamájat hoznak és régi feszültségeket, ebből még baj lesz, az újszülött cica is láthatja. És baj, az lesz is, de nem onnan jön, ahonnan a fogadóbizottság várná, nem a nádasból, ahol egy gyerekekkel játszadozó gyilkos videózza apró áldozatait, nem, nem, a baj már rég a spájzban van, és eszi a befőtteket.
  • - köves -
  • 2010. június 10.

Film - Csak Lausanne - Lionel Baier: Egy másik ember

Amikor épp nagy filmrendezők műtörténeti kihatásain támad kedvünk szörnyülködni, jó ideje Quentin Tarantino neve ötlik fel elsőül - mondván, az árt igazán, aki saját magának is árt (pontosabban megnehezíti a későbbi önmaga pályáját is). Csakhogy Tarantino előtt is volt élet: máig sem könnyű kiheverni a hatást, mellyel a szabadságszerető kis kelet-európai országok intelligenciáját terhelte meg az ún. francia mozis új hullám, a filmkritikusok - jaj, de okos - bandája.
  • - ts -
  • 2010. június 10.

Kiállítás - Berci bolyongó utódai - Ûr/Tér

Éppen harminc éve, 1980. június 3-án tért vissza a világűrből a Szojuz-35 fedélzetén Farkas Bertalan. A Boulevard és Brezsnyev (B&B) Galériában látható kiállítást akár tekinthetnénk évfordulós tisztelgésnek, már csak azért is, mert egy molinóra festett képen maga az első magyar űrhajós és társa, Valerij Kubaszov is megjelenik - igaz, a galériát reklámozva. Maga a cím azonban elsősorban a B&B Galéria 2006-ban induló történetének legújabb fejezetére utal, egy olyan akcióra, melynek során a galéria művészei és támogatói május elsején önkényesen birtokba vettek egy, a Király és a Kisdiófa utca sarkán évek óta üresen álló üzlethelyiséget.

Könyv - Többszörös jelzések - Tandori Dezső: Úgy nincs, ahogy van

A kortárs magyar irodalom egyik legkülönösebb, legsokoldalúbb, legtermékenyebb és vitathatatlanul legnagyobb hatású szerzőjének új, az Ünnepi Könyvhétre megjelent verseskötete határozottan építi tovább azt a "TD-leltárt", melyet a mester a 2007-es "létösszegző kötettel", a rajzokkal teli Ördöglakattal (erről lásd: Tandori foreÖer, Magyar Narancs, 2007. augusztus 30.) és A komplett Tandori - komplett eZ? című regénnyel kezdett meg, majd tavaly folytatott a 2 és fél töredék Hamletnek, illetve A Rossz Reménység Foka című verseskötetekkel. E "leltár" léte és működése megdöbbentő pontossággal modellezi az életmű egészének alakulását, ide értve nemcsak a kötet- és ciklusszerkezetek egymásra olvashatóságát, a motivikus kapcsolatok hasonló módon való működését, de még a rosszmájú kritikusok részéről oly sokat hangoztatott "önkontroll-nélküliséget" vagy "grafomániát" is.
  • k.kabai lóránt
  • 2010. június 10.

Könyv - Valóságot alkotni - Horváth M. Judit: Csalóka látszat; Stalter György: Város a városban

Együtt váltak ismertté, feleség és férj, évtizedek óta társak. A kilencvenes években az Amaro Drom roma lapban dolgoztak együtt, a cigánytelepek életét, lakóit, ennek az életnek a méltatlan és önmagába zárt nyomorúságát, mögötte az emberek fájdalmait, kicsi és futó örömeit élték át és igyekeztek megértetni a külvilággal Más Világ című közös albumukkal és számos helyszínt megjárt kiállításukkal. Az-óta is együtt, de már szétágazó utakon haladnak, immár a bensőséges megörökítés, a riportfotózás magaslatain is túl: nem leképezik, egyre inkább átfogalmazzák, mondhatni, konstruálják a valóságot.
  • - kovácsy -
  • 2010. június 10.

tévésorozat - SPARTACUS - VÉR ÉS HOMOK

Van egy megkerülhetetlen alaphelyzet, mégpedig az, ha az HBO egy újabb ókori sorozattal jön ki, az akkor is figyelmet érdemel - már csak a nagy előd, a tévészériák mindenkori top 10-ének biztos tagja, a Róma miatt is -, ha az alkotói műtörténeti előzményként nem csak a mondott mesterművet emlegetik, de nagy büszkén a moziban futott 300-at is, illetve - és most fogja be mindenki az orrát - a Xena (A harcos hercegnő, huh!) című, rendszeresen visszatérő rémálmot is. Ráadásul a Xenát alakító művésznő már a sorozat elején személyesen is megjelenik, egy éppenséggel a Rómából átléptetett (a férjét nagyravágyásával programozó) aszszonytípus megtestesítőjeként - erőtlen, persze, de kétségkívül nem ő okozza a mű bajait.
  • - ts -
  • 2010. június 3.

koncert - XIU XIU

A Xiu Xiu mindig is Jamie Stewart zenekara volt, de ő sohasem dolgozott egyedül. Most ketten vannak: Stewart mellé - az idei Dear God, I Hate Myself album elkészítésénél ugyanúgy, mint a turnén - alkotó- és zenésztársként szegődött Angela Seo billentyűkezelő, általános kütyünyuvasztó, dobprogramozó, miegyéb.
  • - minek -
  • 2010. június 3.

könyv - IRWIN SHAW-ROBERT CAPA: IZRAELI RIPORTOK

"Képtelenség valami véglegeset mondani Jeruzsálemről" - szögezi le Shaw az 1949-ben, a The New Yorker és a Holiday magazin megbízásából írott riportjainak egyikében. S nem is törekszik a véglegességre - épp ellenkezőleg.
  • Kovács Bálint
  • 2010. június 3.