Magyar Narancs: A nyár elején jelent meg első nemzetközi albumod, a Deutsch Amerikanische Tragödie az igen jó nevű Opal Tapes kiadónál. Milyen visszajelzéseket kaptál?
S Olbricht: A The Last Act Of Dorothy Stratten megjelenése után keresett meg Stephen (Stephen Bishop, az OT alapítója - V. Z.), hogy megrendelte a kazettát, rettentően tetszik neki, és ragaszkodik ahhoz, hogy készítsek egy albumot az Opal Tapesnek. Először kissé meglepődtem, majd később megrémültem, hogy mi lesz, ha nem fogom hozni a szintet. Aztán amikor elküldtem neki a kész albumot, teljesen le volt nyűgözve, és ez nekem bőven elég volt ahhoz, hogy elégedett legyek a kazettával. Azóta szerencsére elkelt az összes példány, és a kritikák is jók voltak.
MN: Milyen lehetőségek nyíltak meg előtted ezzel?
SO: A napokban láttunk neki Jesse Osborne-Lanthierrel (Noir) és Alley Catsszel egy-egy újabb kazetta elkészítéséhez, de ennek a végeredménye még eléggé meszsze van. Subeena szintén megkeresett egy közös projekt ötletével, illetve a napokban beszélgettünk a szintén Opal Tapes-es OOBE-vel egy esetleges kollaborációról. A Farbwechsel kiadónkhoz egy-egy remix erejéig pedig hamarosan csatlakozik Best Available Technology és Patricia.
MN: A felsorolt nevek közt sok az Opal Tapes-es előadó. Kijelenthetjük szerinted, hogy most ez a kollektíva diktálja a trendeket a földalatti elektronikában?
SO: Az Opal Tapes, a The Trilogy Tapes, az Astro:Dynamics és a többi, eleinte kazettára szakosodott, de ma már bakeliteket is kiadó vonal szerintem jelenleg elég erős. Sokkal nyitottabbak, és ténylegesen keresik az "új zenét", nem csak a jól bejáratott neveknek biztosítanak újabb lehetőségeket. Ettől függetlenül nem gondolom, hogy trendet diktálnánk, ez azért elég erős kifejezés. Szerintem inkább egyfajta paradigmaváltás történik most, ami lehet, hogy többek közt innen is indult régebben, de már általánosabb érvényű annál, hogy csupán e kiadók javára írjuk. Hallgasd meg az újfajta house-zenéket: sokkal őszintébbek szerintem, amit azzal érnek el, hogy egyáltalán nincsenek túldramatizálva. Egyszerűek és nyersek, nem akarnak többet mutatni a house lényegénél. Ezzel szemben a jelenleg széles körben elterjedt house olyan, mint a szarrá sminkelt lányok, akik fényre csúnyulnak, ha érted, mire gondolok.
MN: Mi az, amivel te hozzájárulsz ehhez a közösséghez?
SO: Én csak leülök, és zenélek, ezt szeretem. A nemzetközi mozgásban én csak egy apró csavar vagyok, itthon meg próbálok úgy működni, hogy az mindenkinek jó legyen, és fényt kapjon minden olyan itthoni előadó, aki sötét szobában intézi a zenéit - amik egyébként beszarás jók. Mindig valami erős budapesti elektronikus zenei körről álmodoztam, amivel igenis egész Európa foglalkozik. És meg is fogjuk csinálni.
MN: Mik inspirálnak most?
SO: Az elmúlt egy-két hónapban a Ballacid stúdióban való jammelés a 80-as évekből felhalmozott szintetizátorokkal és dobgépekkel rendesen feltöltött. Egy ideje a közös munkákat nagyon élvezem. Az elmúlt két évet leszámítva mindent egyedül csináltam, és utólag arra jöttem rá, hogy ez óriási hiba volt. Sokkal izgalmasabb mások ötleteit összevetni a sajátjaimmal. Emiatt a SILF-koncerteket rettentően élvezem. Másrészt a budapesti helyzet is nagyon fel tud dobni. Jó látni, hogy egyre több elképesztően jó készségű előadó egyre nagyobb lelkesedéssel alkot és játszik egyre több helyen. Meg azt is, hogy eléggé összetartóak.
MN: Mit gondolsz, korábban miért voltak itthon kevésbé készek az együttműködésre?
SO: Mert sokan kishitűek, és be vannak szarva. Ennyi. Az emberek alapvetően bizalmatlanok, de én szeretnék hinni abban, hogy a mi generációnk talán már annyira nem lesz ilyen, a fiatalabbak meg még kevésbé. A másik pedig, amit sajnos kevesen mernek kimondani: egyszerűen vannak előadók, akik évek óta elveszik a helyet mások elől, holott már régóta nem csinálnak semmit azon kívül, hogy úsznak a fényárban.
MN: Kiknek rögzítesz mostanában albumot?
SO: Van egy lemez, amit Route8-tel (Horváth Gergely Szilveszter, a Farbwechsel másik nagy reménységű house-művésze - V. Z.) csinálunk egy spanyol tape-kiadónak. Ezt javarészt a Ballacidban történt közös jammelések eredményéből állítjuk össze. A nyáron felkért a SicSic Tapes, a Wicked Bass Records és a Fuselab is egy-egy albumra. Ezekből az első egy split lemez, aminek az egyik oldalán Alpár, avagy Zalkai Bálint, a SILF-ikrem szólóanyaga lesz hallható, a másikon pedig egy olyan mű, amit Carla Under Waterrel rögzítettünk. Egy ilyen lo-fi/emo-wave akármicsodára kell gondolni egy TR-808, egy CR-8000 és három darab SH-101 (legendás dobgépek és szintik - a szerk.) társaságában.
MN: Idén a Farbwechsellel az A38-on rendezhettetek saját estet. Létezik ennek a zenének közönsége itthon?
SO: A vártnál mindenképpen jobb a fogadtatás, és emiatt igen nagy lendülettel csináljuk, amit kell. Az első kiadvány elkészültekor nem adtunk egy évnél többet az egésznek, de idővel beláttuk, hogy az elején nem szabad feladni. Azóta ráadásul jó irányba változtak a dolgok, és nagyon sokan támogatnak minket, amit nem győzök megköszönni.
