Lemez

White Reaper: The World’s Best American Band

  • Lang Ádám
  • 2017. június 11.

Zene

Nagy ívű stadionrockos riffekkel és arénányi közönségmoraj közepette kezd bele a Kentucky állambeli White Reaper új lemeze nyitó- és egyben cím­adó dalába, noha a Facebookon annyi követőjük van, hogy egy sportcsarnokot talán, de egy stadiont biztosan nem töltenének meg. Hát akkor mi ez? Önbeteljesítő jóslat vagy valami ravaszabb dolog?

Közhely, hogy a rockzene az ezredfordulóra kifulladt, ám azóta reneszánszok érnek reneszánszokat, miközben ugyanis arról irkálnak a szakértők, hogy a műfaj meghalt, az internetnek köszönhetően egyszerre van jelen és divatban valahány korszaka, sőt bizonyos zenekarokban sűrűre szőtt pókhálóként érnek össze az addig egymástól idegennek tűnő irányzatok is.

A tragikus sorsú Exploding Hearts­tól kezdve a legutóbbi ilyen szenzációként beharangozott Sheer Magig egy csomóan megcsinálták már azt, amit most a White Reaper: a hatvanas évek garázsos attitűdjéből kiindulva magukba szívták a Cheap Trick glames power popját, a Ramones poppunkját, s közben a Thin Lizzy hard rockos riffjeitől sem ijedtek meg. A végeredmény olyan kortalan és időtlen popzene lett (nem rock!), ami sohasem tud akkorát durranni, mint az elődöké, újszerű se lesz, mégis valahogy megkerülhetetlenné válik egy időre, és az se utolsó dolog, hogy fiatalon, kis klubokban lehet elcsípni a bandákat. A White Reaper tulajdonképpen azzal üt, hogy idén még senki sem csinált náluk jobban efféle rocktörténelmi mixet, ezért igaz is (meg nem is) a lemezcím. A World’s Best American Band mind a tíz száma elsőre magával ragadó, slágeres, bulizós gitárzene. Sokkal tisztább, dinamikusabb hangzással, mint az első lemezükön, jobb riffekkel, kicsit anakronisztikus, de jól elhelyezett szintikkel és akkora refrénekkel, hogy csak pislogni lehet mosolyogva. Annyira így van, hogy azt se kell leírni, hogy a 32 perc pont elég ebből.

Polyvinyl, 2017

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.