Lemez

White Reaper: The World’s Best American Band

  • Lang Ádám
  • 2017. június 11.

Zene

Nagy ívű stadionrockos riffekkel és arénányi közönségmoraj közepette kezd bele a Kentucky állambeli White Reaper új lemeze nyitó- és egyben cím­adó dalába, noha a Facebookon annyi követőjük van, hogy egy sportcsarnokot talán, de egy stadiont biztosan nem töltenének meg. Hát akkor mi ez? Önbeteljesítő jóslat vagy valami ravaszabb dolog?

Közhely, hogy a rockzene az ezredfordulóra kifulladt, ám azóta reneszánszok érnek reneszánszokat, miközben ugyanis arról irkálnak a szakértők, hogy a műfaj meghalt, az internetnek köszönhetően egyszerre van jelen és divatban valahány korszaka, sőt bizonyos zenekarokban sűrűre szőtt pókhálóként érnek össze az addig egymástól idegennek tűnő irányzatok is.

A tragikus sorsú Exploding Hearts­tól kezdve a legutóbbi ilyen szenzációként beharangozott Sheer Magig egy csomóan megcsinálták már azt, amit most a White Reaper: a hatvanas évek garázsos attitűdjéből kiindulva magukba szívták a Cheap Trick glames power popját, a Ramones poppunkját, s közben a Thin Lizzy hard rockos riffjeitől sem ijedtek meg. A végeredmény olyan kortalan és időtlen popzene lett (nem rock!), ami sohasem tud akkorát durranni, mint az elődöké, újszerű se lesz, mégis valahogy megkerülhetetlenné válik egy időre, és az se utolsó dolog, hogy fiatalon, kis klubokban lehet elcsípni a bandákat. A White Reaper tulajdonképpen azzal üt, hogy idén még senki sem csinált náluk jobban efféle rocktörténelmi mixet, ezért igaz is (meg nem is) a lemezcím. A World’s Best American Band mind a tíz száma elsőre magával ragadó, slágeres, bulizós gitárzene. Sokkal tisztább, dinamikusabb hangzással, mint az első lemezükön, jobb riffekkel, kicsit anakronisztikus, de jól elhelyezett szintikkel és akkora refrénekkel, hogy csak pislogni lehet mosolyogva. Annyira így van, hogy azt se kell leírni, hogy a 32 perc pont elég ebből.

Polyvinyl, 2017

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.