Amikor a Nyers és a BMG összeállt, lehetett egy kicsit reménykedni, majd most. A Nyers már vagy tizedik éve tipródott, volt egy kazettájuk (Dundi pocak), továbbá megbízható koncerteket adogattak, kész. A BMG-nek meg választania kellett csillagot, alternatívát vagy mit, ahogy a Warner a Sexepilt, a PolyGram a Kispált, a Sony a Kimnowakot, így. Elmúltak a buta zenék, ez lett az első Nyers-CD címe, ´95 tavaszában jártunk, elég rossz cím. Ilyen butácska címmel csak egy borzasztóan jó anyagot lett volna szabad megjelentetni, de nem. Kevésbé jól volt megírva, kevésbé jól szerkesztve és előadva, a kiadó belenyúlkált, annyi. Nem jött ki a Nyers, csak a lemez lett meg, magyarázkodni kellett emiatt. Vigaszágon ugyan a zenekar nyakába varrták az Év felfedezettségét (Arany Zsiráf), de akkor is. Elmúltak, el lehet felejteni.
És most ´96 őszéhez értünk, újra Nyers, kazetta plusz CD-ROM, Béna. Az igazi Nyers, mondhatni. Mert nem arról van szó, hogy félrelépett volna, a punk/funk-keresztség (magyarán: RHCP) adott, hanem arról, hogy a Bénán nincs hiba. Így lett megírva, szerkesztve és előadva is. A Nyers-zene persze nem a mélységeké, nem is a magasságoké, de a közbeeső terepet most kiváló hangulatban, tisztességes iróniával darálja szét. Szól. Ebből a tizenhárom számból bármelyik feldobható, fel fog dobni. Ki van hozva a maximum, százkét százalék, úgy. Úgy fest: ez alatt a másfél év alatt a Nyers megtanult zenekar lenni. Igaza van Czutor szóvivőnek: most már idejük volna egyet alapítani.
F. D. J.
BMG
