LEMEZ
Háttérben maradva
Tax Free: Gangster Funk
Manapság rossz és nagyon rossz zenekarneveket adnak. A Tax Free ez utóbbiak közé tartozik, reptereken kapható cigi, pia ugrik be, áfa-mentes, a borítóról viszont már afféle Cotton Club-hangulat árad, szóval a harmincas évek: rulettasztalnál ácsorgó, szivarozó jóemberek, ingujjban, nadrágtartóban, borsalinokalapban, szóval nem olyanok, akiknek az a néhány százalék megtakarítás jelentene valamit. Hogy tovább bonyolítsák a helyzetet, a Tax Free tagjai a kilencvenes évek funky-gengsztereinek tartják magukat, a funkyról meg rajtuk kívül mindenkinek a hetvenes évek ugranak be, de ne firtassuk tovább.
Gangster Funk címmel most kiadtak egy négyszámos maxi-CD-t, a fél város közremûködik rajta mint vendég. Jó látni ezt az összefogást, ami azt jelenti, hogy itt Pesten a vérprofik baromira szeretik a funkyt, viszont azt is tudni kell, hogy õk puszira tényleg csak olyanokkal állnak le, akik szintén nem most kezdték a Csepei-gitáriskolát. A Tax Free tagjai egyértelmûen ilyenek.
A nagy találkozást követõen profi örömködés kezdõdhetett a stúdióban, négy dalt rögzítettek, lazán, séróból, érezni rajta, hogy nagyon élvezték. Jól szól, minden a helyén, az angolul éneklés is elmegy, úgyhogy most akkor lehetne örülni, hogy itt egy zenekar, akik megmutatják, mitõl döglik a légy. Csak hát semmi újat nem tettek ahhoz, amit már vagy huszonöt éve kitaláltak odaát, így aztán hiába tartják magukat a kilencvenes évek funky-gengsztereinek, éppen a kilencvenes évek hiányoznak, és az egész nem több kellemes háttérzenénél.
- legát -
***
KIÁLLÍTÁS
Aranyhalacska
Koronázási ékszerek a Nemzeti Múzeumban
Hetvenhat volt talán, Vance amerikai alelnök, különben teljesen jelentéktelen politikus, érkezett röpülõn, és történelmi tettet hajtott végre: visszaadta a Koronát. Az eseményt követõen az ereklyét tartozékaival együtt azonnal kiállították a Nemzeti Múzeumban, akkor láttam én is, sorba kellett állni, majdnem a Kálvin térig állt a tömeg, rendõrök terelték a népet, olyan volt, mint egy áruház megnyitója.
Azóta eltelt több mint húsz év, a Korona hivatkozási alap és önkifejezési eszköz lett szinte mindenki számára, Potyka bácsitól Bernáth(y) Sándorig széles a skála, könyvek, cikkek tucatjai születtek, de az biztos, hogy azok, akik nem róla, hanem arról írtak, ami belõle fakad, ugyanúgy nem látták a hetvenes évekbeli konjunktúra óta.
Most nyugodtan meg lehet tekinteni, nincs tömeg, nincs lökdösõdés, de az emeleti díszhelyrõl már áttették a földszintre, közvetlenül az ajándékbolt mögé, alig találtam meg. Az ékszerek ma már egy kicsinek tûnõ teremben láthatók, ahol félhomály van, világoskék selyemtapéta meg egy rendész. A teljesen árnyékba burkolózó sarkokban a különféle szállítóeszközök, kopott és csillogó ládák vegyesen, meg a koronázási palást, de ezek olyanok, mintha csak úgy ott lennének, ne árválkodjon már az egyetlen megvilágított objekt, az a piros bársonnyal bélelt üvegdoboz, amiben ott a korona, a jogar, az országalma meg a kard.
Körbe lehet járni, bele lehet nézni, mint egy akváriumba. Egy aranyhalacska, szép és csillogó, de azt, hogy mennyivel több ennél, legfeljebb csak érezni lehet. Még viccbõl sem próbálnám föl.
- legát -
*****
LEMEZ
Magyar dub + bass
Anima Sound System: Anima
Már a stílusnál is iszonyú bajban vagyok, legutóbb meg se tudtam szólalni a kedvenc lemezboltomban, hogy nagyjából milyen mûfajt keresek; olyasmit motyogtam, hogy "olyan acidosat, de azért reggae-s dub is legyen benne, kis triphoppal meg drum and basszel megspékelve", erre a srác elém rakott úgy ötvenezer CD-t, mire röviden megtárgyaltuk az új zenei irányzatokról való kommunikáció teljes kilátástalanságát. Nem baj, mondta, hamarosan úgyis megjelenik az új Anima. Az jó, mondtam.
Most tehát megjelent. Talán nem olyan átütõ, mint a legelsõ utáni elsõ, amely a Shalom címet viselte, és talán nem olyan izgalmas, mint az elsõ utáni elsõ, a Hungarian Astronaut (ugyanis erõsen csökkent a gyönyörû hangú énekesnõ, Bognár Szilvia szerepe), de azért megint sikerült valamit újítaniuk a szombathelyieknek. A Shalom maga volt a kozmopolita forradalom: magyar, zsidó, roma és csángó dalok reggae/dub-változatban, hónapokig ki se vettem a magnómból. Aztán jött az Astronaut: nyitás a triphop és a drum and bass felé, bármit is jelentsen ez idehaza, mindenesetre Szilvi hangja újabb hónapokig kísért át az életen. Most meg mintha a jazz/dub/house volna napirenden (a trend: a Future Sound of Budapest) és ha ez a trend, az nagyon is rendben van. East + bass a címe az elsõnek, legdzsesszesebbnek, Igaz szerelem és Home a legszebbeknek. Az Anima kis lépésekkel kísérletez a jazz felé, a szabadság felé, saját maga felé, nekem meg nagy lépés, mert el vagyok fogulva, és szerintem nagyszerû emberek õk.
- seres -
KO Records/PolyGram
**** és fél
TÉVÉ
Ake
Euroszumó az Eurosporton
Az idei tél akkor köszöntött be, amikor Akebono elterült, órjás hótakaró, a földön (szõnyegen, tatamin vagy min, a porban). Takanohana volt az, aki ledöntötte, a bálvány gurult, a közönség a röhögéstõl, Takanohana, ifjonc japán arca rezzenéstelen, gurul a nehéz Akebono, ki tudja, ezek után van-e Isten. Legalább nekem, szép. Én is jó szumózóra tettem, Akebono leszálló ágban, puffan, mire az elsõ hópelyhek lehullnak. Hol-le apó. Szegény Ake, aki szerecsen, de nem király, véged. Én nem bánom, végezd a szumóöregek napközijében, ételhordóban vigyék föl neked a Fudzsijamára az egy tál rizst, avagy te magad vonszold föl kétszáz kilódat a hegyre, indulj meghalni, elefánt, de még indulj el, levezetésképp, az Euroszumóban, ott mindenkit tönkreversz. Itten, nálunk, egy észt lett a bajnok, észt házidöntõben verte húsz kilóval könnyebb (70 kg) honfitársát, szumóparódia. Az eredményhirdetéskor fölhúzták a (két) észt zászlót, eljátszották az (egy) észt himnuszt. Ake, képzeld ezt el tíz kicsi japán (egy közülük félig vagy tán egészen az, néger) szumója után, könnyez a csarnok, a mi fiunk gyõzött, (három) napos zászló magasan leng. Volt aztán csapatverseny is (ilyet is csak egy európai találhat ki, a magányos õsbölények sportjából ebihalak kollektív iszapbirkózása), az észtek kettõ egyre megverték a németeket, Ake, ne kérdezd a szögletarányt. Aztán jött egy amerikai (USA), feketébb, mint te, és megdöntötte az észt királyt (az egész észt csapattal elbírt volna). És még nincs vége: érkezett egy másfél méteres, alig mázsás japán a szumó enbékettõbõl (ez valami kihívásos verseny lehetett, mint a profi bunyóban), amerikai nyekken. És az észteké a királyság. Ake, én nem Európához, én Japánhoz akarok tartozni, én akarok lenni a Kuril-szigetek.
Ake, szásszálgyertyát gyújtok a videón, mikor százszor megnézem, hogy estél el, egy (száz) gyásszal több, istenem. Takanohana meg nem érdekel, csápoljanak néki az ifjú titánok és félistenek. Isten csak egy, ha, van.
Tél van, Ake, essél, hó, terülj, terülj, tatamin vagy min, aszfaltkán.
- hároma(salá) -
LEMEZ
Üresjárat
Dopeman: Fordul a kocka
Hétévesen borzongató és felemelõ érzés volt kimondani a tiltott szavakat: pina, fasz, ilyesmik, már amennyit ebben a korban ismer az ember, aztán valamikor a tizenharmadik év körül elmúlt a varázs. Dopeman szerencsés srác, megõrizte gyermeki lelkét, és boldogan énekel baszásról, szopatásról, kurvákról és a többirõl, mögötte szól a professzionális utánérzés, jéghideg basszusok, velõtrázó futamok, az a régóta ismerõs ritmus, amire asszonyt, balekot vagy farkat egyaránt könnyedén lehet verni, fölötte pedig - a már fentebb vázolt kulcsszavakra épülõ - szöveg. Tényleg vártam ezt a lemezt, gondoltam, hogy az általam egyébként kedvelt Döglégy Zolee után valami hitelesebb figura veszi kézbe a gettó és a romák ügyét, bíztam benne, hogy a folyamatos védekezés után eljön az öntudatra ébredés és a visszavágás ideje, amikor valaki saját nyelvén megénekli a józsefvárosi történetet, ami tényleg mocskos és tényleg embertelen, de igazi interpretátorára még várni kell.
Sajnálom, hogy egyelõre kimaradt ez a lehetõség, mert a csúnya szavak egymás után fûzésébõl nem bontakozik ki a történet, ami pedig sokat megérne, csak a kényszeres polgárpukkasztás és magamutogatás szándéka. Dopeman a klasszikus kiskakas, aki folyamatosan pitbullt kiált, pedig nem ez lenne a célravezetõ.
No de az a szerencse az elsõ lemeznél, hogy követi egy második, legalábbis reményeim szerint, mert minden hibája ellenére szimpatikus a kísérlet, szimpatikus és egyedülálló. Ha legközelebb artikuláltabban fog felhangzani ez az üvöltés, és a sok pina és fasz közül ki lehet majd hámozni valami valódi keménységet, már megérte nekiugrani ennek a nagy és kibaszott kráternek, amit VIII. kerületnek hívnak a budaiak.
Weisz T.
Magneoton-Warner, 1997
***
film
A virtuális asszony
A félelem országútján
Hogyan szabaduljunk meg alacsony nézettségi indexû feleségünktõl? Vigyük ki a sivatagba. Kocsin, jó messzire. Robbantsuk le a kocsit, esetleg fel. A második esetben már végeztünk is, az elsõben várjuk be a menetrend szerint segítségünkre sietõ kamiont, és szalajtsuk vele szerelõért a nõt. Ha biztosra akarunk menni, ragaszkodjunk Lajos úrhoz, a révfülöpi Shell-szervizbõl, mert neki arany keze (vagy ere?, a sivatagban az apróságok másodlagosak) van. Mire kideríti, hogy Révfülöpön csak csónakjavító mûhely meg lángossütõ van, addigra mi betoljuk a kocsit az elsõ oázisba, és bérelt biciklin kereket oldunk. (Sósavban még gyorsabb.)
Hogyan szabaduljunk meg csökkentett energiatartalmú férjünktõl? Hajtsuk ki múzeumszökevény Ladájával a sivatagba, majd ha felforr a hûtõvíz, tegyünk oda egy pár virslit fõzni, mi meg lépjünk le az elsõ arra tévedt bolgár kamionossal, mondván: rögtön jövök, csak elugrok mustárért, ide, Dijonba.
Normális ember ezt így csinálná. Az amerikai film viszont arról ismerszik meg, hogy környékén az utolsó normális ember a Száll a kakukk fészkére statisztaválogatásán jelent meg, úgy vitték el kényszerzubbonyban, miután a tizenkettedik mesterlövésznek végre sikerült eltrafálnia a nyugtatólövedékkel.
Ezért aztán Kurt Russell az eltûnt asszonyka nyomába ered, amibõl thriller kerekedik, felénk ilyet ír föl az üzemorvos bejglimérgezésre.
T. Karácsony Sándor
Az InterCom bemutatója
***
LEMEZ
Tavasz, decemberben
Malek Andrea és a 5 Seasons Jazz: Meeting Point
Szép nyelv lehet a portugál, gondolom ezt elsõsorban azért, mert Lisszabonról szép képeket láttam, és a város úgy terül el a folyó partján, hogy közben az óceánra is nyitott, Brazíliában portugálul beszélnek, márpedig zsenge gyermekkorom - az elsõ elolvasott Molnár Gábor-kötet (a Jaguárországban címû) - óta rettenthetetlen vadász szerettem volna lenni Brazília õserdeiben; meg aztán nagyon szeretem a portóit is.
Igaz, a portugálból egy szót, ha ismerek: saudade. A saudade nem honvágy vagy - szükségszerûen szentimentális - emlékezés, a saudade maghasadás erejû szomorúság: saudade-ja van a magamfajta sosem-leszek-Amazonas-kutatónak, tengerétõl megfosztott, partra vetett tengerésznek.
Ez a Chega de saudade címû, portugál nyelvû szám közben jutott eszembe. Jóval azelõtt viszont a How About You? címû szerzemény szólt, amelyikben sok szó esik New Yorkról - és oda is vissza lehet vágyni. Gyerekkori szombat délutánok képei tolultak fel, egy színész - neve itt semmit sem mond - rádiómûsora, benne: csupa ilyen muzsika.
Gyakran dolgozom éjjel: egy ideje nyugodt és szép zenéket keresek, amelyek nem zavarnak és kedvesek. Malek Andrea és a 5 Seasons Jazz CD-je ilyen: kellemes, gyengéd, finom; ismerõs jazzdallamok és - számomra a csemegét jelentõ - portugál számok. Tiszta, profi munka, téli felüdülés: úgy tûnik, Malek Andrea jó mûfajt talált, és mellé jó zenészeket is (Hárs Viktor, Balázs Elemér, Tûzkõ Csaba, ifj. Szakcsi Lakatos Béla). Ez a korong avval a ritka módszerrel készülhetett, hogy az alkotók közben örültek és szerették csinálni. És ettõl jó.
- mj -
Teart, 1997
*****
film
A fekete angyal
Kinek a papné...
Angyalból amúgy is meglehetõs a felhozatal, de így karácsony táján mintha elmenne a kereskedõk esze. Volt már angyal Bruno Ganz (Berlin felett az ég), John Travolta (Michael) és Simon Templar is. Felsoroltakon kívül kapható még szovjet felhúzható, nyugatnémet kétütemû és soltvadkerti félszáraz kiszerelésben, ha csak a Bosnyák téri Aranykapu kínálatát vesszük számba. (Már aki, én még a soltvadkertit sem venném a számba, állítólag tablettás, úgynevezett visszatartott maligánfokú.)
Ismerünk kék angyalt, sárga angyalt és fekete mosogatót. Ezek kombinációjából született Denzel Washington, aki fekete és angyal, és azért jött le közénk (közénk? - inkább Amerikába), a földre, hogy Biggs atya templomában megjavítsa a bojlert. Világos, a lerohadt autóhoz sárga, a megdermedt vízmelegítõhöz fekete szárnyas jár, mondjuk holló, minden fürdõszobára fölírja az irányítószámát, angyali üdvözlettel, és boldog új évet kíván Jenõ néni Berénybõl.
Ám angyalunk, Denzel, nyilván azért fekete, mert utál mosakodni, így szarik a bojlerre, és csirke után néz, beszédhibás is, nem tudja kimondani, brojler. Meglesz a csirke, no jó, tojó vagy inkább tyúk, Whitney Houston, az a lényeg: énekesmadár. Biggs atya felesége, a templomi kórus vezetõje, ebbõl bonyodalom lesz, és happy end, elõbb mindenki énekel, aztán mindenki karácsonyi bevásárláson vesz részt.
Az sem véletlen, hogy a filmet a Duna Plazában kezdik játszani.
Angyal András
Az InterCom filmje
***
