Csizmadia Tibor rendezése a színlap szerint színpadi fantázia - melyik előadás nem az? -, és Ibsen drámája nyomán született, Grieg zenéjére. Nem titkolt cél, hogy színes-szagos-szélesvásznú szórakoztatás öntse el a Líceum udvarát - szerintem nyugodtan fütyülhetnénk kórusban Solvejg dalát az Egri Szimfonikus Zenekar kíséretében, akkor sem követnénk el semmi illetlenséget...
Az alaposan megkurtított szövegből - tán ezért nem írták ki a fordító Kúnos László és Rakovszky Zsuzsa nevét? - nemcsak a sztori egyes elemei maradtak ki, hanem a darab vertikális dimenziója tokkal-vonóval; vagyis az, amiért elő szokták venni. Igaz, nem is illett volna semmiféle mélység ebbe a revüsített változatba, amelynek három fő vonulata - a játék, a zene és a tánc - úgy korrelál egymással, hogy mind kikezdi az összes többit. Erre pedig a néhány - kettő - intakt részlet vetít éles reflektorfényt.
Mert az első jelenetben Törőcsik Mari Aaséja olyan lelkesen, rajongva dől be Peer Gynt rendkívüli beleéléssel előadott meséjének a hatalmas bakról, hogy mi is bedőlünk: Törőcsik és Kaszás Gergő ugyanis a darabot ígéri, nem a beszéd akusztikus hatásait. Aase csupa odaadás és féltés, örökifjú kíváncsiság és nem lanyhuló szeretet - ebből speciel kitelne egy egész dráma; Peer pedig egy északi slemil, egy bohókás, szellemileg és fizikailag erősen túlmozgásos fickó, aki örökké bajba sodorja magát - ebből pedig legalább egy történet... A másik erős jelenet is az övék: Aase halála, az utolsó mese szép és dinamikus.
A drámát ígéri Csanádi Judit díszlete is: egy óriási függönylepel, ingekből összevarrva. Alapot tart a fénynek, a vetítésnek, és a vagy négy-ötszáz ing fölveti a kérdést: hány ing egy élet? Ez pedig szerintem elég jó kérdés egy Peer Gynthöz.
A többi ritmusos összevisszaság, oda-vissza illusztrációk - olykor azt sem lehet eldönteni, mi mit illusztrál, mié vagy kié itt a fősodor. A ritmust az adja, hogy nagyjából egyenletesen váltakoznak a betétek: szöveget tánc követ, azt meg zene - a közönség meg szépen tapsol a betétek között. Nemcsak a dráma akad el - az nem is akad el, mert nem jön létre -, hanem a sztori is; ha ki nem segít bennünket engedelmes magyarázó mondatokkal a karmester, hát fogalmunk sem lenne, mi történt Peer Gynttel a napozó táncosok és a dobozos sörök körében, valamint utána. Attól tartok, így sincs. Olykor az énekesek is táncolnak - vagy biciklin beközlekednek, de nem a pedált nyomják, hanem a lábukkal hajtják, mint a gyerekek a nyuszis járgányt. Személyes megfejtésem, hogy a három hölgy közül valamelyik nem tud biciklizni, a másik kettő meg szolidarít...
A szövegből minduntalan ki-kitüremkedik az a bizonyos alapmondat - mármint az egyik -, a "hogyan legyek önmagam?" kérdése. Nem több ez, mint szövegzene; ekként viszont igen bosszantó, mert szemmel láthatóan az égvilágon senki nem keres választ rá. Ahogy az egész Dovre-birodalom, manóstul-királylányostul könnyed táncjelenet, úgy Dovre király nagy bölcsessége a manók és emberek különbözőségéről is csak egy verbális piruett. Peer olykori töprengései, megtorpanásai egy másik előadásba valók.
Peer és Solvejg első találkozása afféle Rómeó és Júlia összenézés - attól kezdve Solvejgnek szerepe nincsen, csak jelenései. Mialatt hátul Létai Kiss Gabriella nagy átéléssel énekli Solvejg dalát (az énekesek jók, csak a szöveget nem érteni), a színpadon szép lassan átsétál egy fekete ruhás, nagyon szomorú lány - és Járó Zsuzsának minden oka megvan a szomorúságra. Solvejget itt nemcsak Peer Gynt felejti el üptre. A legutolsó mondat - és hozzá a hátrabicsaklott nyak és a Peer kezét markoló kéz - szép, de ugyancsak egy másik előadás vége lehetne, hiszen az alapkérdésre válaszol.
A többi csupa volna. Hogy ugyanis ezt a másik előadást akár meg is lehetett volna csinálni. Ha Csizmadia Tibor rendező elsősorban a darabon, és nem a nyomán gondolkodott volna - vagyis azon, hogyan hajlíthatná össze a revü elemeit -, akár ő is megrendezhette volna. És engem például nagyon érdekelt volna. És akár Kaszás Gergő is játszhatta volna Peer Gyntöt, aki az átélést és a lendületet még a némajelenetekből sem spórolta ki. Törőcsik Mari? Õ eljátszotta Aasét.
Igaz, abban a másik előadásban végig kellett volna gondolni például a Nagy Görbét - és akkor meglett volna a jelentése is, nemcsak az árnyék formája. És a szerepösszevonások is egy gondolathoz igazodtak volna; Bozó Andreának például mindegyik ruha remekül áll, de a csodás sötétkékben sem lesz belőle Gomböntő... Görög László szerepváltásait ebben a produkcióban még a történet szintjén sem lehet követni - ki tudja, kicsoda Begriffenfeldt? -, és erről ő tehet a legkevésbé; milyen jó Dovre király lehetett volna. Safranek Károly Kapitánya tériszonnyal dacoló jelenség odafönt.
Elmondom még, hogy az őszi fesztiválon, októberben hazánkba érkezik Peter Zadek Peer Gynt-rendezése, a Berliner Ensemble előadásában, Uwe Bohmmel a címszerepben. Ki ne hagyják - fantasztikus előadás.
Eger, augusztus 18.
