„Hétéves koromban a Hainburgon átutazó Reutter karnagy úr véletlenül hallotta gyenge, de kellemes hangomat. Azonnal magához vett a [bécsi] muzsikaházba, ahol az éneklés mellett igen jó mesterektől zongorát és hegedűt tanultam. A Szent István-székesegyházban és az udvarnál egyaránt nagy sikerrel énekeltem a szoprán szólamot 18 éves koromig, amikor végül is elvesztettem a hangom. Nyolc teljes évig kellett ezután az ifjúság tanításából szűkösen tengődnöm. NB. ebben a nyomorúságos robotban sok zseni megy veszendőbe, nem lelvén időt a tanulásra. Fájdalom, magam is tapasztaltam ezt, és még ennyit sem tudnék, ha zeneszerzői buzgalmamat annak idején meg nem toldom az éjszakával. Szorgosan írtam, de kellő felkészültség nélkül, mígnem abban a szerencsében részesültem, hogy a zeneszerzés valódi alapjait az akkoriban Bécsben tartózkodó, hírneves Porpora úrnál elsajátíthattam. Végül a megboldogult Fürnberg úr ajánlása révén (akinek különös kegyét élveztem) Morzin gróf úrhoz kerültem, mint karmester, tőle pedig a Herceg Úr Őkegyelmességéhez, akinek szolgálatában élni és meghalni kívánok.”
Joseph Haydn már meglett emberként foglalta össze ekképp a nagyvilág számára a maga pályaindulását, természetesen még mindig Esterházy őkegyelmessége zenekarának élén működve. Valamikor e sorsfordító szolgálatba lépés táján, kevéssel utána vagy talán kevéssel előtte született meg a 20. szimfónia, amelynek C-dúr hangzatai a Budapesti Fesztiválzenekar és Takács-Nagy Gábor immár hagyományos Haydn–Mozart-koncertjeit indítják majd (Zeneakadémia, október 4., háromnegyed nyolc; október 5., fél négy). A szólista a második számmal, Mozart úgynevezett „Jeunehomme” (valójában inkább Jenamy) zongoraversenyével fog elénk lépni, majd helyet foglalni a pódiumon: ő nem más, mint a nagyszerű Jean-Efflam Bavouzet lesz.
Ha már e hírneves vendégnél járunk, hát említsük meg mindjárt az elkövetkező napok sűrű programjából azt az eseményt, ahol egy másik világraszóló nagyság fellépése vár reánk. Újra zongorakíséretes dal- és áriaestet ad ugyanis Budapesten legkedvesebb veterán basszistánk, a képünkön is oly elegáns Ferruccio Furlanetto (Erkel Színház, október 7., fél nyolc). Meghirdetett műsorán többek között A halál dalai és táncai című Muszorgszkij-ciklus is szerepel: ezt már hallhattuk tőle koncerten, hideglelősen pazar élmény volt.
Mivel kivételesen módunkban áll a rovat olvasóit a Hangadó melléklet hosszú-hosszú ajánlójához udvariasan áttessékelni, így itt most már csupán egyetlen eseményt hirdetnénk, ám azt fennen és kegyeletes serénységgel. Vasárnap este ugyanis a tavaly februárban, vagyis 600 napja elhunyt Melis László életművének reprezentatív foglalatát ígéri az az emlékkoncert, amelyen a néhai zeneszerző seregnyi barátja, művészkollégája vállalt fellépést (Budapest Music Center, október 6., fél nyolc). Csúsztatott palacsinta és Anton Webern a Hortobágyon – sok más mellett ezek a kompozíciók is megszólalnak majd, hiszen a megemlékezés magától értetődő módon Melis László humorát is elénk fogja idézni.
