Öndefiníció - Avenged Sevenfold: Avenged Sevenfold (lemez)

  • Vincze Ádám
  • 2007. november 1.

Zene

Mindig van annak valami jelentősége, ha egy zenekar saját magáról nevezi el az aktuális lemezét. Egyfajta önmeghatározás lehet ez: az első albumnál természetesen a friss, LP-szüzességét épp csak elvesztő banda üt ezzel az asztalra, jelezve, hogy készen állnak szétrúgni az összes segget, mellesleg leigázni a világot, ha már úgyis elkezdték a hadjáratot (a Led Zeppelin csinálta ezt a legjobban, ugye, ahol az első négy album volt self-titled, mindössze egy odabiggyesztett számmal jelezve a sorrendiséget; mindazonáltal be is jött nekik a taktika).

Mindig van annak valami jelentősége, ha egy zenekar saját magáról nevezi el az aktuális lemezét. Egyfajta önmeghatározás lehet ez: az első albumnál természetesen a friss, LP-szüzességét épp csak elvesztő banda üt ezzel az asztalra, jelezve, hogy készen állnak szétrúgni az összes segget, mellesleg leigázni a világot, ha már úgyis elkezdték a hadjáratot (a Led Zeppelin csinálta ezt a legjobban, ugye, ahol az első négy album volt self-titled, mindössze egy odabiggyesztett számmal jelezve a sorrendiséget; mindazonáltal be is jött nekik a taktika). Árnyaltabb a kép, ha egy már befutott, többlemezes csapat csinálja ugyanezt: ilyenkor mindig valami váratlanra kell készülni, egyfajta megújulásjellegre - körülbelül olyan ez, mint amikor az ember a szakítás után öszszefut az excsajával a metrón, és először nem bírja felismerni a hosszú fekete hajúból tüsi vörössé változott leányzót.

Az Avenged Sevenfolddal is hasonló a helyzet, bár ez most kissé megtévesztő. A mainstream áttörést hozó előző albumnál (City Of Evil) lehetett volna ezt ellőni, amikor a frissiben multikiadóhoz szerződő ötös, szakítva az első két lemez vicsorgós metalcore-jával, elkészítette azt az anyagot, amelyet hallva az egész szakma hanyatt vágta magát a srácok előtt, kikiáltva a bandát a huszonegyedik század Guns 'N' Rosesának, a City Of Evilt pedig a modern Appetite For Destructionnek. Nem is volt ez akkora hülyeség; ha az ellenállhatatlan slágeresség mint közös pont mellé odatesszük a Guns ősrockhatásait az egy generációval fiatalabb Avenged-srácok heavy metal gyökereihez, már meg is kapjuk a lemezhegyeket eladó tuti receptet. Most viszont lukra futottak, mert a végkifejlet olyan lett, mintha egy Dream Theater-szerű, giccses progresszív rockzenekart összeeresztenének a Use Your Illusion-korabeli, drogoktól megborult Guns N' Rosesszal - a fiúk, miután sikertelenül próbálták megfejelni a City Of Evil meganótáit, inkább kiültek barbecue-t sütni a kertbe, és közben rájöttek, hogy a rock and roll rég halott.

Warner, 2007

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.