a galantéria auráját
vonva az opera cselekménye köré. (A stratfordi bárd megjegyezte volna, hogy tán még anyja emlőjével is udvariaskodott ez, mielőtt megszopta - már elnézést.)
Az Operaház szintén gazdálkodott, mindenekelőtt Gulyás Dénessel, a tucat évvel ezelőtti előadás rendezőjével, másrészt a díszlettel, azt ugyanis Kentaur nem olyan rég már megtervezte és kivitelezte a Szegedi Nemzeti Színház Shakespeare-produkciójához. Torról maradt hideg sültből kiállt a nászi asztal. A különbség az, hogy míg ama színpadkép egy szemtelen darabhoz készült, emez egy meghatotthoz. A szegedi színpadra egy stadionszektor épült M és C jelű zászlókkal, valamint a Montague- és Capulet-szurkolók táborával; ugyanez az Erkel Színházban lépcsős palotabelső, a felségjelek a két, emeleti proszcénium páholyra kerültek, mint ellenséges házakra az utcafronton, melyekről lépcső vezet a (nézőtéri) földszintre. A szereplők tartózkodási helye gyakorta áttevődik a nézőtérre, nagy a forgalom a sorok közötti járásokban, elterelendő a figyelmet arról, hogy
a rendező nem tud mit kezdeni
a színpaddal. Nem is igen lehet, mivel eredetileg bohókás játékokra volt kitalálva, köztérből gőzfürdővé alakult (a közepén lévő kút medencévé), a szerelmeseket léghajó röpítette a kupolába és így tovább. Ugyanez a tér most tökéletesen diszfunkcionális, mert komolykodva próbál megfelelni a realista konvenciónak. A címszereplőket tartalmazó repülő gondola például illedelmesen eliszkol kupolai záródísznek, hogy ne zavarja a közbeékelt jelenetet, találgathatunk, mi történik odabent.
A kevés ihletet adó zene nem indította meg Gulyás fantáziáját, olybá tűnik, mintha alig volna ínyére az alul Shakespeare, felül Gounod Kentaur-színpad - statikusan, mereven, kényszertérként használja. A klasszikus konvenció szerint tüll mögé helyezi az összefoglaló (utólag írt) nyitókórust, viszont mint statisztériát a modern konvenciónak megfelelően sétáltatja a bálon Júlia (utólag írt) keringőariettája alatt, mintha ezáltal szituációba lehetne hozni a csillogó betétszámot. Holott kifejezetten zavaró a teljes fénybe állított, tartalmatlan jövés-menés, az ember hajlamos azt gondolni, miért nem figyelnek oda a vendégek, amikor a házikisasszony produkálja magát? Azt is megértem, hogy nehéz életet lehelni a sápadt szerelmesekbe, az viszont mégiscsak sok (kevés), hogy a hosszadalmas esketési szertartás után se egy csók, se semmi, az új házasok pillantást sem vetnek a másikra, úgy otthagyják egymást, mint Szent Pál az oláhokat, kétfelé sietnek, bár Romeónak arra még van ideje, hogy térdet hajtson a semleges-stilizált térben reális mivoltában illetéktelenül megjelenő Korpusz előtt. Végül ami a zenekari előjáték alatt a proszcénium páholyban (első pillanatra a spéttel érkező Spéter Erzsébetként) fölbukkanó s az előadást ettől kezdve végigkísérő törpe-kobold kilétét illeti (Mab királyné küldte maga helyett, mert nem ért rá?), az maradjon jótékony homályban.
Bevallom, fogalmam sincs, mit játszhatnának a veronai szerelmesek alakítói ábrándos holdfalókon kívül. Az biztos, hogy Kertesi Ingridben semmi sincs a csitri kislányból, még a bakfisakaratosság könnyelmű koloraturáival jellemzett keringőariettában sem ("Je veux vivre"), ez a Júlia nem annyira élni akar, inkább melodramatikusan szenvedni, ami a cselekmény könyörtelen előrehaladtával szépen, vokálisan perfekten sikerül a művésznőnek. Klein Otokár puha, kevéssé intenzív, noha átszellemült tenorja, valamint
éteri élettelensége
adekvát e gounod-i Romeóval. Kettőseik stiláris sarkpontok, ez különösen érvényes az utolsó duettre, amely a korábbi közös témák reminiszcenciaszerű fölsorolása, Romeónak csupán azért kell mérgezett állapotban darab ideig fönnmaradnia, hogy erre az összefoglalásra sor kerülhessen. Annál váratlanabb Júlia minden zenei előkészítést mellőző öngyilkossága; a komponista talán arra gondolt, hogy meglepődünk: jó, jó, tudtuk előre, no de ilyen hirtelen?
Kováts Kolos szépen énekli Lőrinc barát kavatináját. (Amúgy tetszik, hogy őt Frére Laurent-nak írja a színlap. Ennél csak az jobb, hogy a Herceg sans gne megmaradt "Le duc"-nek.) Busa Tamás mint Mercutio meglehetősen drabálisan adja elő a delikát Mab-balladát, Létai-Kiss Gabriella viszont stílusérzékenyen énekli Stéphano apród dalát. Utóbbira mint a műegész szempontjából elhanyagolható részletre Gounod különös gondot fordított, míg magát a műegészt elhanyagolta. A líra tengeréből kiemelkedő sziget a harmadik felvonás fináléjának drámai összecsapása, amikor a karmester Kovács Jánosnak alkalma nyílik szenvedélyt csiholni a szenvelgésből.
Erről mesél e jóval több mint kétórás darab.
Koltai Tamás
