Zene
Ötvözésből jeles - Keane: Under The Iron Sea (lemez)
Noha a sussexi középiskolásokból 1997-ben alakult Keane-nek hét év kellett, hogy kiküzdje magának a nagylemezkészítés jogát, Hopes and Fears című albumával világszerte ismert lett a (gitár nélkül) pop-rockot játszó trió.
Még fél lóerő - Woven Hand (koncert)
David Eugene Edwards eddig kétszer járt hazánkban: először 2000-ben a 16 Horsepower Secret South című albumát turnéztatva, majd 2005-ben - ugyancsak a Szigeten - a Woven Hand nevű újabb zenekarának Consider The Birds című albumával.
Jön még kutyára tündér! - Alexandre Castagnetti, Corentin Julius: A kullancs (film)
A "francia szórakoztató film hagyományai" toposzként éppoly jól hangzik, mint "a franciás könnyedség" - ám a látszat, miszerint ezek olyan nagyon összetartoznának, minimum becsapós, legalábbis felkínálja a rossz utat.
Háborús konfekció - Dennes Gansel: Napola - A Führer elit csapata (film)
Errefelé még úgy sem jártunk, illetve dehogynem. A helyszínek újak, de a film már egy ideje ugyanaz. A náci múlttal való szembenézés jegyében mostanában már nem a koncentrációs táborok barakkjaiban és a lövészárkok mélyén keresik történeteiket a fiatal német filmesek, hanem a hátország vidékein.
Hamlet - szériában: A gyulai Shalespeare Fesztivál (színház)
A nyári fesztiváloknak az a nagy előnyük, hogy a kontextusuk - az a valami, ami a produkciókat körülveszi - mindig kiváló. Kezdjük mindjárt az időjárással: nyár van, ugye, ha esik, ha fúj. Folytassuk az infrastruktúrával: jó éttermek mindenütt akadnak.
Történelmi kirakós - Francois Trassard (szerk.): Hétköznapi élet a Napkirály korában (könyv)
Mi szüksége lehetett Racine-nak kárpitosszegre? A választ most már talán sohasem tudjuk meg, pedig már-már elérhető közelségben hittük a XVII-XVIII. század fordulójának francia életviszonyait képekben és szövegben egyaránt taglaló kötet egy bizonyos pontján.
A csodatévő kappanháj - Morrissey (koncert)
A brit bálvány lassan negyedszázados pályafutása soha nem váltott ki tömeges érdeklődést Magyarországon.
"Tiszta eufória"
"Hangosítók, az ének egyáltalán nem szól, a zenéből meg csak a basszust lehet hallani!" - sorakoztak az üzenőfalon az efféle SMS-ek a Volt Fesztivál Pet Shop Boys-koncertje alatt.
Bányarémség - Niki Caro: Kőkemény Minnesota (DVD)
A bírósági tárgyalótermek hátsó traktusaiban nemcsak unatkozó nénikét találni szép számmal, hanem forgatókönyvírót is.
A konyhafőnök ajánlata - Roy Strong: Lakoma (A dúsan terített asztal története) (könyv)
Azt alighanem még a savanyú kedélyű gyomorbajosok is elismerik, hogy jó dolog az evésről olvasni. Legyen az egy Krúdy-novella, Brillat-Savarin ínyesbibliája, vagy épp valamely Turós Lukács-alapmű, az ember rendszerint csemcsegő kedvteléssel merül el ebben a megunhatatlan témában.
Mintavétel - Christof Thoenes: Raffello; Rose-Marie és Rainer Hagen: Bruegel (könyv)
Valaki feljelentette a jeruzsálemi Jahve-templomot a felettes görög hatóságoknál adóvisszatartásért. A besúgó szerint a zsidók megszámlálhatatlanul sok pénzt rejtegetnek a szent helyen, messze többet, mint amennyit az áldozati költségek indokolnak.
A Varázsló asszonya - Inge és Walter Jens: Frau Thomas Mann (könyv)
Ismét egy izgalmas nőről szóló monográfiával folytatódik a kiadó eleddig felemásnak, de népszerűnek és fontosnak is mondható életrajz-monográfia sorozata. (A roszszabbak közé sorolható a Jenny Marxról megemlékező munka, és sajnos az is, melynek a csodálatos Lou-Andreas Salome a főszereplője, akitől - hihetetlen - szinte semmi sincs lefordítva magyarra.)