Nyolc kis kritika

  • Narancs
  • 2006. július 20.

Zene

Nyolc kis kritika

Takács Quartet - Bartók: 3 vonósnégyes Ki néz vagy hallgat vonósnégyest DVD-n? Nyilván csak a megszállottak, netán perverzek, mert valljuk be, ez a közeg nem kedvez a kvartett mûfajának, paradox módon talán éppen túlzott intimitása miatt. Mindenesetre ezt, valamint kissé a családiasság hangulatát kívánta feltehetõen erõsíteni a rendezõ, Mike Newman, amikor a Hatchlands Park észbontóan elegáns, márványkandallós termébe helyezte el a nagyszerû vonósnégyest, hogy elõadják Bartók 2., 3. és 6. vonósnégyesét. De ez téves döntésnek bizonyult, a pompás tapéta, a klasszicista festmények, a fényûzõ csillár sehogyan sem illenek a nagy magyar legszenvedélyesebb vallomásaihoz; intimitás helyett elfog valami hidegség érzete, a nézõ-hallgató valahogy nem találja a helyét, és nem családban érzi magát, hanem inkább múzeumban. Ez a deplaszírozottság érezhetõ némileg a vonósnégyes játékán is, a gyors tételek (különösen a 2. vonósnégyes Allegro molto capriccioso szakasza) valahogy túlzottan is népiesek, túlságosan is hetykék, a lassúak meg túlcsordulóan elégikus szépségükkel tüntetnek. A humanitás - ez az egyik vezérszólam azokban a rövid interjúkban, melyekben a kvartett tagjai (Edward Dusinberre, Schranz Károly, Roger Tapping, Fejér András) vallanak a Bartókhoz fûzõdõ viszonyukról. Ez legmegkapóbban a 6. vonósnégyesben hallható, bár talán kevesebb vibrátó jobban hatna, és ismerünk ennél érdekesebb, színesebb Bartók-felvételeket is. De az együttes technikai perfekciójához, mély kottaismeretéhez nem fér kétség. És elõadói alázatuk tisztelgõ kalaplengetésre ingerel.

- csont -

Universal/Decca, 2006

****

Paul Auster: Brooklyni balgaságok Nathan Glass 59 éves, nemrég rákmûtéten, utókezelésen és váláson átesett biztosítási ügynök egy csendes helyet keres a halálra. Valaki Brooklynt ajánlja, ezért visszatér szülõhelyére, ahol szándéka szerint hátralevõ idejét egy hivalkodó címû, ellenben "szerény kis hobbinak" fogja szentelni, Az emberi balgaság könyvének, amelyben hosszú és változatos emberi pályafutása során elkövetett kínos pillanatairól ad számot könynyed és gunyoros stílusban. Csendes végnapjai azonban hamarosan olyan karakterekkel népesülnek be, mint például az irodalmi géniuszként induló, majd túlsúlyos taxisofõrbõl antikváriumi asszisztenssé avanzsáló, cölibátusban élõ unokaöcs; a Meseszép, Tökéletes Anyuka; a személyazonosságot váltott egykori képhamisító és örök balek; az éjjel transzvesztita díva, nappal részmunkaidõs eladó vagy a kilencéves néma kislány, a belsõ égésû motor mûködésének jó ismerõje.

Paul Auster új regényében minden tõle megszokott elem megtalálható: egyszerû alaphelyzetbõl kiinduló, egymáshoz látszólag nem kapcsolódó, végül mégis összeálló epizódok; minden más környezetben elképzelhetetlen, itt azonban teljesen természetesnek ható véletlen események és találkozások, irodalmi vizsgálódások ezúttal Poe, Thoreau és Kafka mûveiben, valamint metafizikai kérdéseket feszegetõ beszélgetések. A regény azonban Austertõl szokatlanul majdnem idilli befejezést ér, olyat, ami egy kevésbé avatott író esetében kifejezettem giccses lenne. A szegénybõl gazdag lesz, a kövérbõl sovány, a magányosból szerelmes vagy kispapa, a halottak megmenekülnek a feledéstõl, a könyveknek pedig hatalmuk van. Nathan, aki úgy számította, hogy az év végét már nem éri meg, boldogan sétál a "legmélyebb kéknél is kékebb" égbolt alatt, boldogságának idõtartamát azonban az utolsó elõtti bekezdés könyörtelenül behatárolja.

- berki -

Fordította: Pék Zoltán. Európa Könyvkiadó, 2006, 326 oldal, 2400 Ft

*****

http://www.functionfeminism.com/ A cyberfeminizmus legendás kifejezés 1992-ben, három helyen született, egy idõben. Kanadában Nancy Paterson, ünnepelt high-tech installációmûvész írt egy cikket Cyberfeminism címmel. Ausztráliában a VNS Matrix nevû akcionáriuscsapat (Josephine Starrs, Julianne Pierce, Francesca da Rimini és Virginia Barratt) ugyanezt használta saját, radikális megnyilvánulásainak jellemzésére, ugyanakkor a brit kultúrfilozófus, Sadie Plant annak leírására alkalmazta, hogy a technológia nõiesedése milyen befolyással bír a nyugati társadalmakra. 1997-ben megvolt az elsõ Nem-zetközi Cyberfeminista Konferencia Németországban, ahol az Old Boys Network (OBN), az a szervezet, amelytõl a cyberfeminista gondolkodás eredeztethetõ, leírta az öszszefogás 100 antitézisét, hogy megmutassa, mennyire lehetetlen definiálni ezt a mozgalmat is, amely egyébként leginkább a mûvészet és filozófia terepe lett. Az alig pár hete létrehozott weboldal nyitólapján különbözõ nyelveken mindegyik olvasható ezek közül. A linkek pedig bemutatják a világháló-manipulátorok nõi krémjének és híres-hírhedt csapatainak munkáit. Itt a nõk csinálnak mindent, a technika ördögei, a grafikától, az elektronikus költészettõl a virtuális laboratóriumokon át a menyasszonynak lenni jó meg a milyen gyereket akarok magamnak játékokig.

Napokig lehet csillagtúrázni a felületrõl, míg a kutató kideríti, hogy melyek a legütõsebb elektronikus nõgerillacsapatok, mi az a Magdalena projekt, vagy kik azok a cyberdívák, dühös némberek. Szórakoztató és okos szövevény, a radikális nõmûvészet nemzetközi játszótere.

- sisso -

*****

Nap-kelte A bíróság elsõ fokon ítéletet hozott a Postabank-ügyben, amit meglehetõs közfelháborodás követett: miért is született a felmentés, ha majd' egy évtizede mást se hallani, hogy a Postabank így meg úgy.

A közértetlenség eloszlatásának kitüntetett terepe a televízió, a közszolgálati (végre is nem Gyõzike millióiról van szó, hanem a mi milliárdjainkról). A tisztánlátás barátja, maga a legfõbb érintett pedig szépen besétált a közszolgálati televízióba, hogy elmondja a maga változatát. Mirõl? Körülbelül a kortárs magyar irodalom helyzetérõl (tényleg szörnyû az, mesélhetnénk).

A Postabank-ügy az elmúlt években nagy terjedelemben volt pertraktálva a magyar közbeszédben (gondoljunk csak az Élet és Irodalom riportsorozatára). Ezek a megszólalások tartalmaztak egy csomó állítást - nem kevés közülük olyan volt, amibõl nem a felmentõ ítélet következett logikusan. Egy tisztázó beszélgetés a fõszereplõvel már akkor célravezetõnek ígérkezne, ha rákérdez ezekre az állításokra, mintegy szembesíti Princz Gábort cselekedeteinek fogadtatásával, hova-tovább magával a ténykedésével. Princz nyilatkozata ilyen esetben lenne mérvadónak tekinthetõ. Nem véletlen, hogy a közszolgálati televízióban effélének még a lehetõsége sem állt fenn. Kérdés, ha e lehetõséggel egyáltalán számolni kell, Princz bemegy-e. A volt bankvezér pontosan tudta, hogy ilyesmitõl nem kell tartania. Princz Gábor ugyanis Verebes Istvánhoz ment, khm, egy kis kedélyes csevegésre. A közszolgálati televízió pedig - ugyancsak a mi milliárdjainkon - megtette neki azt a szívességet, hogy a maga szerény eszközeivel hozzájárult a tisztára mosdatásához. Olyan személyként kezelte, akivel el lehet heherészni néhány milliárd forintunk szerencsétlen eltûnésérõl meg a tarthatatlan novellisztikus állapotokról.

A Nap-keltében a megalakulása óta ez folyik, lelkük rajta. De miért csinálhatják ezt a Magyar Televízióban, a mi pénzünkön? Hisz ez egy magántévé privát seftje - mi közünk van hozzá?

- galántai -

m1-m2, július 15.

Offenbach: A gerolsteini nagyhercegnõ Az operett tántoríthatatlan hívei alighanem önfeledt kapcsolgatással töltötték a múlt szombat estét, hiszen két külhoni adó is igencsak az ínyükre való elõadást sugárzott. A 3SAT a Denevért közvetítette Bécsbõl, Nikolaus Harnoncourt dirigált, és a ragasztott bajszú Agnes Baltsa adta Orlovsky herceget, s máskor egy ilyen produkció magában is bõven elegendõ lenne a kéjmámorhoz. Csakhogy ezen az áldott estén a mûfaj másik hatalmas vonulata, a francia operett is megjelent a programban, hisz a Mezzo a Gerolsteini nagyhercegnõvel állt elõ, méghozzá egyenesen a párizsi Ch‰telet színházból. Abból a színházból, mely hagyományait tekintve éppoly szorosan kötõdik a Második Császárság mondén világához, akárcsak az 1867-es párizsi világkiállítás igazi szenzációja, Jacques Offenbach nagyoperettje. A mû mesés elõadásban került elénk: három Offenbach-specialista (Marc Minkovski, Laurent Pelly és Francois Rousillon) kommandírozta a színpadi hadigépezetet, s parancsaikat az engedelmes és nagyszerû énekesek eszkadronja mondhatni vakon követte. Indokolt a marciális szóhasználat, hiszen a címszereplõ szíve váltig az egyenruhásokért dobog, s a bohókás cselekmény középpontjában is éppenséggel a bajszos-puskás férfiak iránt táplált olthatatlan uralkodónõi rajongás áll. 1867-ben koronás fõk hódoltak az elsõ gerolsteini nagyhercegnõ, a frivol Hortense Schneider lábainál, s bízvást ilyesforma elismerés illetné meg mai utódját, Felicity Lottot. A korosodó operai nagyasszony ugyanis szégyentelenül pazar komika, aki szerelmetes természetû öreg kislányként mórikálta és durcálta végig a három felvonást. A hadtápot a francia zenés-táncos kabaré meg a klasszikus vígoperai tradíció biztosította Lott és hû alattvalói számára. Gyõzelmük minket is felbátorít, s messze benyomulva tévésmaci vonalai mögé, diadalmasan proklamáljuk a tényt: az elõadás július 25-én s azután majd még jó párszor újra megtekinthetõ!

László Ferenc

Mezzo, július 15.

*****

A bûn színe Azonkívül, hogy a nevéhez fûzõdik a "fuck" kötõszóként való elterjedése, Samuel L. Jackson számos más érdemet is a magáénak mondhat. Egyike például Hollywood híres szerephalmozóinak, akiknek alsónemût és arckifejezést sem nagyon kell cserélniük, hogy évente akár 4-5 filmen is átsétáljanak a tõlük megszokott laza és ruganyos léptekkel. Mivel a tavalyi év nem hozott újabb Tarantino-opust, a többi nagymenõnek pedig továbbra sem esett le a tantusz, hogy érdemes lenne kezdeni valamit e remek karakterszínésszel, Jackson maradt a gyors, jól fizetõ bérmunkáknál. Egy-egy filmszerû darab azért fellelhetõ e nem túl eredeti mozitöltelékek között is (ott azért még nem tartunk a megbocsátásban, hogy az ugyanitt méltatott Ki a faszagyerek!-et is ide soroljuk), ilyen például Jackson legújabb zsarualakítása A bûn színében. A legjobb, ami errõl a társadalmi feszültségeket boncolgató, melodramatikus krimirõl elmondható, hogy leginkább úgy fest, mint Spike Lee korai gettóéletképeinek kellemesen korrekt koppintása. Jackson mellett a stresszes anyaszerepekhez szokott Julianne Moore-é a másik fõszerep: hiteles hisztérika, de mintha most túljátszaná a kisfiát elvesztõ anyát, aki minthogy azt állítja, hogy egy színes bõrû autótolvaj rabolta el a gyermekét, a környék fehér és fekete közösségét is egymás torkának ugrasztja. Egy megoldásra váró bûnügy és a rasszizmus megoldhatatlan problémája - nem kis csata dúlhatott a rendezõ lelkében, míg eldöntötte, melyikrõl is szeretne valójában filmet forgatni. Szomorú, hogy a mesélõt végül lenyomta a felelõs filmkészítõ.

- köves -

Warner Home Video

***

Bauchklang: Many People Aki figyelemmel követi a magyar közszolgálati adó Hofi-emlékmûsorait, az mihamar tudatosíthatja magában, hogy Hoffmann Géza korát megelõzõen és tökéletesen alkalmazta az akkoriban még nevesincs beatboxtechnikát, úgy, hogy annak már negyven évvel ezelõtt is csodájára jártak. S tessék, most itt van egy féltucatnyi 'sógor', az igényes Klein kiadó üdvöskéi, és újraírják az énekelt hangszeres zene történetét. Módfelett ravasz, amit csinálnak, és ahogy átértelmezik a teljes beatboxkultúrát: komplett kombót alkotnak, ahol minden hangszert szájjal szólaltatnak meg - egy zenekarba egyesítve mondjuk Bobby McFerrin, Hofi és Killa Kela hangzását. Meglehet, egyenként nem akkora virtuózok, mint az elõbbiek, ám csapatként verhetetlenek (errõl legutóbb a VOLT Fesztivál közönsége gyõzõdhetett meg). S ami ennél is fontosabb, nem érik be a már magában is virtuóz megszólalással, hanem korrekt, magukban is megálló számokat írnak, és ezekbõl összeraknak egy már magában is figyelemre méltó albumot. Ha minden elõzetes tudás nélkül helyezzük a lejátszóba a Bauchklang új albumát, legfeljebb csak gyanakszunk - annál meglepõbb immár a teljes tudás birtokában újrahallgatni a lemezt: hihetetlenül precíz basszusok, pontos dobalapok és egy markáns (kicsit a fiatal Stingre emlékeztetõ) énekhang. S persze jó kis szerzemények, kis hiphop, némi soul, funk: a Rhythm Of Time úgy szól, mint valami Police-feldolgozás, a Navigator igazi, szó szerint szájba rágott drum and bass, a Record tulajdonképpen vérbeli ragga, az Every Day funky breakbeat és így tovább, a végtelenségig - elvégre sosem áll be a szájuk.

- minek -

Klein/Deep Distribution 2006

*****

The King A jóképû Gael Garcia Bernal siet a hídon, éjszaka van, kezében az áldozatának véres ruháival teli zacskó, vele szemben egy öreg, bohócruhás vendéglátós jön törõdött arccal. A Ferenc József-szakállas William Hurt áll kamionos napszemüvegben, arcán tehetetlenséggel és korlátoltsággal, cowboykalappal fedett fejére zuhog a szikrázó, fásult, kegyetlen nap-fény. A két figura közötti feszültség éppolyan tempósan, de folyamatosan áramlik, mint az idõ múlása, és a James Dean-i, elvisi, Travis Bickle-i hármas csillagzat alatt megfogant karakter súlyát leheletfinoman egyenlíti ki a Hurt által megformált vészjósló belsõ csend, illetve a családjából sugárzó ártatlanság. Igazi tragédiák súlyos légköre kavarog a kereszt alakú, útszéli villanyújság olcsóságával, a vidék kopott, fáradt fényeivel, a mulandóság mindent átható szagával. James Marsch elsõ filmje dicséretesen bízik a valóságban, képei a képek erejében, a fény atmoszférájában, s talán csak a zene túlzott használata árulja el keze remegését, a rutin adta nyugalom hiányát. Bernal arcán is el mer idõzni, ahogy a zsigerek ereje, az öntudatlan hagyomány, az érzelmek máza, a végzet ül rajta egy sorban, vagy Hurtön, illetve a feleségét alakító Laura Harring arcán, vagy a két gyerek, Pell James és Paul Dano tudatlanságtól sima ábrázatán. A valóság bizodalma, mondom még egyszer, a kifejezés mindkét szava egyformán kell ahhoz, hogy egy kicsit kijózanodva jöjjünk ki a moziból, és álljunk a ránk hulló napfény alá.

- dercsényi -

Az Odeon bemutatója

****

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.