Magyar Narancs: Alicja Rogalska lengyel képzőművésszel közösen kezdtétek a Hírdalcsokor című munkát. Hogyan jött az ötlet?
Erdődi Katalin: Kurátorként már sok éve figyelemmel kísérem Alicja munkáját, így ismertem azt a 2011-es projektjét is, amelyen Lengyelországban, Dél-Mazóviában egy ottani népdalkörrel dolgozott együtt. Nagyon megérintett a közös munkájuk eredménye, ahogy a Broniów-dalban a helyi közösség aktuális küzdelmeit megénekelték. Kíváncsi lettem, Magyarországon hogyan működhetne ez. Elkezdtünk népdalköröket keresni, és meglepetten tapasztaltam, hogy a mai napig milyen sok községben foglalkoznak ilyen formában a hagyományőrzéssel. Eredetileg több kórussal szerettünk volna együttműködni, így állt volna össze a „csokor”, amely különböző vidéki térségek problémáit térképezte volna fel. De miután független művészeti kezdeményezésről van szó, a támogatások függvényében módosult a terv. Már a kezdetek kezdetén terveztük egy népzenéhez értő szakember bevonását, így találtunk rá Annus Rékára, ő pedig ismerte Volter Domonkost, a Kartali Asszonykórus vezetőjét, és tudta azt is, hogy a Galga mente a néphagyomány szempontjából különleges tájegység. Végül úgy döntöttünk, hogy egyetlen kórussal vágunk bele.
MN: A népdal mindig a közösség aktuális problémáit dolgozza fel, a nagy, közös emberit, mint szerelem, születés, halál. A híreknek ehhez mi köze van?
Annus Réka: A dalok egyfajta hírcsatornaként működtek a kezdetektől, elég csak a históriás énekekre gondolni, például az Egervár diadaláról való éneket kora hírdalának is nevezhetjük, hiszen így jutottak el az információk faluról falura. Amikor még az autentikus formájában létezett a népdalkincs, akkor igenis reflektáltak a hírekre a dalok. Főleg szövegeikben változtak az adott történelmi eseményekre reagálva, az alapdallamok állandóbbak maradtak. Például az, hogy „de szeretnék a császárral beszélni” vonatkozhatott Ferenc Józsefre, de akár Kun Bélára is. Leggyorsabban a katonaélethez kapcsolódó szövegek reagáltak. Amikor a híradásra kiépült a média, a daloknak ez a funkciója feleslegessé vált, s nem is fejlődött tovább. Egy falu saját népdalkincse viszont nagyon lassan alakult át, és valóban inkább az emberi élet fontos eseményeihez, alapérzelmeihez kötődött. Azért is hatnak ilyen erősen a népdalok, mert ezek alapérzelmei nem változnak, így szépségüket az új generációk is megérzik. Most egy új réteget tapasztottunk hozzá mindehhez, azt, ahogy itt és most érzünk, gondolkodunk. Korábban ez természetes módon történt meg. Azért javasoltam a Kartali Asszonykórust, mert olyan kórust kerestem, amely kifejezetten a saját hagyományait élteti, saját dalait énekli, saját táncát táncolja. Ez fontos döntés volt: dolgozhattunk volna ugyanis az általános iskolában tanult népdalkinccsel is, de sokkal izgalmasabb volt megnézni, hogy beépülhet-e egy új szöveg egy ennyire saját dallamvilágba.
Erdődi Katalin: A Galga menti dalok között sok a summásének, ezek a vándorló mezei munkások dalai. Elképesztő részletességgel merül fel bennük az összes probléma, amellyel az egykori idénymunkások szembesültek. A munka kérdése a kezdetektől hangsúlyos volt számunkra is, nem véletlen, hogy az új változatban is a középpontba került, így a Hírdalcsokorban több summásdal szerepel aktualizált tartalommal.
MN: Hogy zajlott a közös munka?
Kozjár Pálné Marika: Egy nap Domonkos bejelentette, hogy nagyon jó hírrel érkezik. Elmondta a terveket, és mi onnantól alig vártuk, hogy a lányok megérkezzenek. Elképzelni sem tudtuk, mi fog ebből kisülni. Először csak beszélgettünk. Azt kérték, idézzük fel az életünk legfontosabb állomásait, a történeteinket, jót, rosszat egyaránt. Mindenki hozta a magáét, mondtunk mi mindent. Ők pedig olyan hűségesen figyeltek! Egyre több történet jött elő a visszakérdezések során. És a dalokba ezek belekerültek. Az én történeteimből is volt, ami beépült. Felidéztem, ahogy annak idején a zsíros döbönyből ettük a kenyeret. Anyukám olyan nagyon szigorú volt, ha nem jól végeztük a munkát, amit kiadott, kikaptunk. Az eredmény ezekből a részletekből állt össze. Komolyan mondom, a gombóc beszorult az ember torkába, mikor Réka először elénekelte. Ott volt benne minden asszony mondanivalója. Az első változatot együtt korrigáltuk, addig finomítgattuk, amíg a sajátunknak nem éreztük. Úgy érzem, a sírig elkísér minket ez a jó érzés. Egyben láttuk a múltat és a jelent, a régi dallamaink új életre keltek. Fontos emléke lesz ez a közösségnek. Eleinte az egyik fiú kisunokám ugratott, hogy minek ilyesmiket dalba szedni. De azóta az idő minket igazolt, mindenki fújja! Igazi Galga menti népdallá vált!
MN: Marika beleszületett a népzenei örökségbe.
Kozjár Pálné Marika: Bár anyukámtól nem hallottam dalt, mert bothangja volt szegénynek, az apukám mulatós volt, énekelt otthon is. Aztán a férjem is csatlakozott, nálunk még a fürdőszobában is zengett az ének. Csoda hát hogy az unokáimnak is olyan a dalolás, mint a lélegzetvétel?
Kozjár Bernadett: Igen, ebben nőttem fel, a mama csaknem harminc éve kórustag. Természetes volt, hogy én belépjek mind a tánccsoportba, mind az asszonykórusba.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
