Lemez

World music: és most

gondoljunk arra, hogy vége… A karanténtól a teraszig.

Yat-Kha: We Will Never Die Sok víz lefolyt a Jenyiszejen, amióta Brian Eno – ’91-ben, a moszkvai Ázsia Hangja Fesztiválon – felfedezte Albert Kuvezint. Az „ultrabasszus” hangú Albert és a billentyűs Ivan Szokolovszkij duóját hamarosan felkapta a világzenei mozgalom, de mire az első Yat-Kha-album (Yenisei Punk) kijött, a billentyűket gitárok és vonós népi hangszerek váltották fel.

Az ezredforduló környékén már egy kimondott rockzenekar benyomását keltette a Yat-Kha, más kérdés, hogy a lemezein (Dalai Beldiri, Aldyn Dashka, tuva.rock) nem tudott úgy zúzni, mint koncerten. De az sütött, hogy a nyugati tánczene nem kevésbé fontos Albert számára, mint a tuvai „torokénekes” hagyomány, a hozzá tartozó sámánhittel. Olyannyira, hogy a 2005-ös Re-Covers albumon csupa klasszikust „tuvásított”, egyebek közt Led Zeppelint, Kraftwerket, Santanát, Joy Divisiont és a Rolling Stonest. A legnagyobb sikerét Poets and Lighthouses címmel 2010-ben jegyezte, azon a Jura nevű kis szigeten időzve, ahol az 1984-et írta Orwell, és ahol a legfinomabb whiskyt mérik Skóciában. A whisky mellett a japán költészet is komoly befolyást kapott azon a varázslatos hangulatú albumon, Lu Edmonds (Damned, PIL, Mekons), Simon Edwards (Talk Talk, Billy Bragg, Fairground Attraction), a producerguru Giles Perring és más hírességek közreműködésével.

És most itt van a We Will Never Die, és folytatódik a varázslat, jóllehet ez egy minimál-hangszerelésű album. A nagyobbik felét 2019-ben Németországban vették fel kettesben, Kuvezin énekét és gitárját Sholban Mongush kéthúros igiljével súlyosbítva. Éppen turnéztak, amikor beütött a koronavírus, és persze törölték a koncertjeiket, úgyhogy odahaza karanténban telt a tavasz, de hogy ne vesszen teljesen kárba, Kuvezin még felvett pár dalt a szobában. Volt, hogy „csak úgy” pengetett (The White Road), volt, hogy fejet hajtott (a Black Sabbath Solitude és a Beatles While My Guitar Gently Weeps című száma előtt), továbbá előszedte Oszip Mandelstam és a tuvai sámánok verseit, akiktől azt tanulta, hogy soha nem halunk meg…

Az aggodalma talán megszűnt ettől, de hogy különösebben feldobódott volna, azt nem gondolom. Hiszen a dalaiból nemcsak egy különlegesen intim, de egyszersmind egy megindítóan szomorkás korong kerekedett ki, mely valahogy együtt gyöngéd és felkavaró, egyszerre tuvai és univerzális – folk is, rock is, blues is, minimum. Főleg a duóban készített felvételekre esküszöm, az padló, de szinte végig pompás, legfeljebb a Black Sabbathon ajánlott kegyesen felülemelkedni. (The Lollipoppe Shoppe, 2021) 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.