Lemez

World music: és most

gondoljunk arra, hogy vége… A karanténtól a teraszig.

Yat-Kha: We Will Never Die Sok víz lefolyt a Jenyiszejen, amióta Brian Eno – ’91-ben, a moszkvai Ázsia Hangja Fesztiválon – felfedezte Albert Kuvezint. Az „ultrabasszus” hangú Albert és a billentyűs Ivan Szokolovszkij duóját hamarosan felkapta a világzenei mozgalom, de mire az első Yat-Kha-album (Yenisei Punk) kijött, a billentyűket gitárok és vonós népi hangszerek váltották fel.

Az ezredforduló környékén már egy kimondott rockzenekar benyomását keltette a Yat-Kha, más kérdés, hogy a lemezein (Dalai Beldiri, Aldyn Dashka, tuva.rock) nem tudott úgy zúzni, mint koncerten. De az sütött, hogy a nyugati tánczene nem kevésbé fontos Albert számára, mint a tuvai „torokénekes” hagyomány, a hozzá tartozó sámánhittel. Olyannyira, hogy a 2005-ös Re-Covers albumon csupa klasszikust „tuvásított”, egyebek közt Led Zeppelint, Kraftwerket, Santanát, Joy Divisiont és a Rolling Stonest. A legnagyobb sikerét Poets and Lighthouses címmel 2010-ben jegyezte, azon a Jura nevű kis szigeten időzve, ahol az 1984-et írta Orwell, és ahol a legfinomabb whiskyt mérik Skóciában. A whisky mellett a japán költészet is komoly befolyást kapott azon a varázslatos hangulatú albumon, Lu Edmonds (Damned, PIL, Mekons), Simon Edwards (Talk Talk, Billy Bragg, Fairground Attraction), a producerguru Giles Perring és más hírességek közreműködésével.

És most itt van a We Will Never Die, és folytatódik a varázslat, jóllehet ez egy minimál-hangszerelésű album. A nagyobbik felét 2019-ben Németországban vették fel kettesben, Kuvezin énekét és gitárját Sholban Mongush kéthúros igiljével súlyosbítva. Éppen turnéztak, amikor beütött a koronavírus, és persze törölték a koncertjeiket, úgyhogy odahaza karanténban telt a tavasz, de hogy ne vesszen teljesen kárba, Kuvezin még felvett pár dalt a szobában. Volt, hogy „csak úgy” pengetett (The White Road), volt, hogy fejet hajtott (a Black Sabbath Solitude és a Beatles While My Guitar Gently Weeps című száma előtt), továbbá előszedte Oszip Mandelstam és a tuvai sámánok verseit, akiktől azt tanulta, hogy soha nem halunk meg…

Az aggodalma talán megszűnt ettől, de hogy különösebben feldobódott volna, azt nem gondolom. Hiszen a dalaiból nemcsak egy különlegesen intim, de egyszersmind egy megindítóan szomorkás korong kerekedett ki, mely valahogy együtt gyöngéd és felkavaró, egyszerre tuvai és univerzális – folk is, rock is, blues is, minimum. Főleg a duóban készített felvételekre esküszöm, az padló, de szinte végig pompás, legfeljebb a Black Sabbathon ajánlott kegyesen felülemelkedni. (The Lollipoppe Shoppe, 2021) 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”