Lemez

World music: és most

gondoljunk arra, hogy vége… A karanténtól a teraszig.

Yat-Kha: We Will Never Die Sok víz lefolyt a Jenyiszejen, amióta Brian Eno – ’91-ben, a moszkvai Ázsia Hangja Fesztiválon – felfedezte Albert Kuvezint. Az „ultrabasszus” hangú Albert és a billentyűs Ivan Szokolovszkij duóját hamarosan felkapta a világzenei mozgalom, de mire az első Yat-Kha-album (Yenisei Punk) kijött, a billentyűket gitárok és vonós népi hangszerek váltották fel.

Az ezredforduló környékén már egy kimondott rockzenekar benyomását keltette a Yat-Kha, más kérdés, hogy a lemezein (Dalai Beldiri, Aldyn Dashka, tuva.rock) nem tudott úgy zúzni, mint koncerten. De az sütött, hogy a nyugati tánczene nem kevésbé fontos Albert számára, mint a tuvai „torokénekes” hagyomány, a hozzá tartozó sámánhittel. Olyannyira, hogy a 2005-ös Re-Covers albumon csupa klasszikust „tuvásított”, egyebek közt Led Zeppelint, Kraftwerket, Santanát, Joy Divisiont és a Rolling Stonest. A legnagyobb sikerét Poets and Lighthouses címmel 2010-ben jegyezte, azon a Jura nevű kis szigeten időzve, ahol az 1984-et írta Orwell, és ahol a legfinomabb whiskyt mérik Skóciában. A whisky mellett a japán költészet is komoly befolyást kapott azon a varázslatos hangulatú albumon, Lu Edmonds (Damned, PIL, Mekons), Simon Edwards (Talk Talk, Billy Bragg, Fairground Attraction), a producerguru Giles Perring és más hírességek közreműködésével.

És most itt van a We Will Never Die, és folytatódik a varázslat, jóllehet ez egy minimál-hangszerelésű album. A nagyobbik felét 2019-ben Németországban vették fel kettesben, Kuvezin énekét és gitárját Sholban Mongush kéthúros igiljével súlyosbítva. Éppen turnéztak, amikor beütött a koronavírus, és persze törölték a koncertjeiket, úgyhogy odahaza karanténban telt a tavasz, de hogy ne vesszen teljesen kárba, Kuvezin még felvett pár dalt a szobában. Volt, hogy „csak úgy” pengetett (The White Road), volt, hogy fejet hajtott (a Black Sabbath Solitude és a Beatles While My Guitar Gently Weeps című száma előtt), továbbá előszedte Oszip Mandelstam és a tuvai sámánok verseit, akiktől azt tanulta, hogy soha nem halunk meg…

Az aggodalma talán megszűnt ettől, de hogy különösebben feldobódott volna, azt nem gondolom. Hiszen a dalaiból nemcsak egy különlegesen intim, de egyszersmind egy megindítóan szomorkás korong kerekedett ki, mely valahogy együtt gyöngéd és felkavaró, egyszerre tuvai és univerzális – folk is, rock is, blues is, minimum. Főleg a duóban készített felvételekre esküszöm, az padló, de szinte végig pompás, legfeljebb a Black Sabbathon ajánlott kegyesen felülemelkedni. (The Lollipoppe Shoppe, 2021) 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.