Oszlóban? - Krétakör - Pestiesti (színház)

  • Csáki Judit
  • 2007. szeptember 20.

Zene

A Krétakör olykor nagyon segítőkész a kritikusokkal: több előadásukba a színházcsinálást, a színészi-színházi alkotást is beépítik, vagyis reflektálnak önmagukra, helyzetükre. A legújabb, a Pestiesti első közelítésben laza színházi szkeccs, közelebbről nézve azonban tudósítás a társulatot foglalkoztató gondokról.

A Krétakör olykor nagyon segítőkész a kritikusokkal: több előadásukba a színházcsinálást, a színészi-színházi alkotást is beépítik, vagyis reflektálnak önmagukra, helyzetükre. A legújabb, a Pestiesti első közelítésben laza színházi szkeccs, közelebbről nézve azonban tudósítás a társulatot foglalkoztató gondokról.

Az első közelítés számos ponton szórakoztató, máskor unalmas. A pesti éjszakából vett ötletek, rögtönzésből született betétek és a laza vezetőszál (egy problémás középkorú pasi taxizik a városban egy buggyant sofőrrel, egy lepukkant Zsiguliban) egyrészt technikailag virtuóz videózással és blueboxozással van feldobva, másrészt - de inkább elsősorban - Nagy Fruzsina műalkotásaival, amelyek ruhaként viselkednek ugyan, hiszen a színészek hordják őket, mégis a nagyvárosi kelléktárat elevenítik föl: a járműveket, az éttermeket, a házakat.

Nagy Fruzsina (ő az egyik rendező, Láng Annamária a másik) látványelemei valódi életre kelnek a színészek által: a trolibusz, a bicikli, a motor, a villamos beközlekedik és kiközlekedik, mint egy divatbemutatón; a McDonald's menüje bizarr párbeszédet folytat az elegánsan terített asztallal; a langaléta lakótelepi "felhőkarcoló" ugyancsak viszonyba lép a kerekded, elegáns kúriával. És mindben színészre ismerünk: Péterfy Borbála hordja a szép asztalt, hozzá a fején elegáns gyertyatartót, Katona László magas talpakon egyensúlyozva nyitja meg ablakait a kamera előtt, Csákányi Eszter pedig a kúria teraszára enged bepillantást. Szaporán dolgozik a kamera: a játék hol bent folyik, hol kint, az utcán, a kikericssárga Zsiguliban - nem maradunk le semmiről.

A bluebox is kijátssza magát; igaz, nem a színész, hanem a trükk a főszereplője annak a jelenetnek, amikor a Krétakör-fiúk lekicsinyítve "kicsi a rakást" játszanak Sárosdi Lilla mellén, aki amúgy a játéktér másik felében hever és énekel. És mire egy hatalmas késsel Láng Annamária belehasít a saját mellébe, a gesztus drámaiságán túlnő a kék festék helyén megjelenő fényképsorozat: a játszótársakról.

Vannak túlnyújtott, gyorsan kiüresedő ötletek - amikor Tilo Werner Jimi Hendrix mellé vetítve túl sokáig élvezi, hogy "egy színpadon" van a rocklegendával, az például ciki, pedig nem az a cél. Amikor a felfújható guminők ellepik a színpadot, az jó; amikor sokáig nézik az önmagukról szóló filmet, az nem.

És van színház: amikor Sárosdi Lilla albérletkeresős magánszámát adja elő, vagy mikor Mucsi Zoltán egy ötvenes-szomorú trolibuszsofőr szerepében szextelefont folytat Tóth OrsivalÉ És van zene is: ügyes és változatos.

Ha közelebbről nézzük - le- vagy kitakarva a szórakoztató és unalmas szkeccseket -, muszáj eltöprengeni azon, hogy a színházi alapjelmeznek számító szürke tréningruhán kinek-kinek a saját neve szerepel, és sokuknál a számukra különösen jelentéses szavak, helyek is: Sajkod, Hármashatár-hegy, Láng Annamárián Berlin, Csákányi Eszteren New York, Péterfy Borin "alternatív díva". Sokszor a foglalkozás is: színész; vagy a hangszer: trombita. Lebomlik a fal szerep és szereplő között. A taxi ablakán bekönyöklő Gyabronka Józseffel Scherer Péter - "civil" néven szólítják egymást - magánbeszélgetést folytat, munkáról, családról, házasságról. Nekünk szánják, hiszen halljuk.

Az egymásba érő - innen-onnan ismerős - ötletek és effektek közé számos szövegfoszlány ékelődik, amelyek a társulatra, a próbafolyamatra utalnak: a szellemesen önkritikus beköpések kritizálják a nem létező darabot, a szöveget, a rendezést, a színjátszást, a produkció egészét. És akad jelenet, amely ugyancsak erről szól, noha jelképesen: tetőtől talpig pirosba bújtatott és rúdhoz rögzített csocsóbábuk kelnek életre. Ügyetlenül lökdösik a lábhoz kötözött labdát, és egyre ingerültebben tűrik a csocsójátékos, vagyis az edző - Bánki Gergely - szidalmazását. Sorra lecsúsztatják magukat a rúdról, és kimennek. Az utolsó a rudat is viszi magával. Szomorúak és eltökéltek. A nézőt pedig eléri a fájdalmas szépség, és a szépség fájdalma is. A bábuk nem tudtak gólt rúgni - a jelenet pedig ettől jó. Hiszen tényleg nem tudtak.

A Krétakör előadása arról is szól - írják, mondják és játsszák a szereplők -, hogy hogyan próbál boldogulni a társulat a/egy rendező, Schilling Árpád nélkül. Hogyan próbál? Nagyon. Verbálisan és színházilag. Közvetlenül és reflektáltan. Önironikusan és tanácstalanul. Kicsi mosoly játszik Scherer arcán, amikor kiszól a kocsi ablakán: "Os(z)lóban vagyunk."

Rába Roland két dimenzióban, a kivetítőn nyilatkozik a produkcióról és a színészetről, zavartan zavartat játszik - háromban nem jelenik meg. Nagy Zsolt pedig csak a szereplistán tűnik föl - gondolom, azért, mert ő is a Hamlet-csapat tagja, és abból a csapatból csak Gyabronka Józsefnek maradtak fölös energiái: ő ebben is szerepel. Fekete szmokingban táncol egy kis megvilágított négyzetben, egyedül. Nem gúzsba kötve, bár.

A Pestiesti széttartó, egyenetlen, számos pontján nagyon tehetséges produkció; a tanácstalanság, a bizonytalanság, a kétely - szóval a Krétakör belső egzisztenciális problémája szervezi össze, illetve szét. Drukkolok.

Krétakör, szeptember 7.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.