Tartalom

Narancs XIX. évf. 38. szám (2007-09-20)

Publicisztika

Publicisztika

Kapitalista szombat (A magyarországi vállalatok társadalmi felelősségvállalásáról)

Az elmúlt pár évben Magyarországon is meggyökeresedett a vállalati társadalmi felelősségvállalás (Corporate Social Responsibility, CSR) gyakorlata. Kutatások, konferenciák, kerekasztalok tanúsága szerint egyre kevésbé mutatkozik értetlenség Kelet-Közép-Európában e tárgyban. És immár nem kevés tapasztalattal bírunk arról is, hogy milyen e cégfilozófia és -magatartás magyar gyakorlata, hogyan gondolkodnak róla a honi társaságok (közép)vezetői.

Egotrip

Egotrip

Modern Talking (Az ly)

Az ly Én nagyon szeretem az ly-t, mert olyan pőrén mutatja, hogy a helyesírásnak nem kell logikusnak lennie vagy a kiejtést tükröznie. A helyesírás elsősorban hagyomány és közmegegyezés.

Egotrip

Öt és feles (Baba utca)

Baba utca A-nak Szülészet Földszintes, halványsárga épület; gesztenyefa az udvaron, kő virágtartók virágok nélkül; rácsok az ablakon, zöld kerítés, eltolható kapu a mentőknek. Itt született K. Dezső, Pesterzsébeten, a Baba utcában, hol csak a mentők, s nyomukban a kutyák verik föl a kertvárosi csöndet.

A szerk.

A szerk.

Méltó módon

Mi történik itt, idestova két hete? Hááát... ünnepel az ország. Pezsgőt tán még nem bontott senki, de a himnuszt sokszor elénekelték. Vigad a jobb és bal, zászlaikat lengetik a félreeső halmazok, felszólal mindenki, aki szembejön, vagy hátulról.

Külpol

Külpol

Pakisztáni válság: Hívom az asszonyt!

Pakisztánban nyolc éve katonai diktatúra van. Musharraf elnöknek egyszer már sikerült beszuszakolnia az alkotmányos keretek közé uralmának meghosszabbítását. Most ez sokkal nehezebbnek ígérkezik, és nemigen körvonalazódik az éleződő válság megoldása.

Belpol

Belpol

Eladó a debreceni repülőtér: Leszállnak a fellegekből

Megvásárolta 1,4 milliárd forintért, ráköltött 4,8 milliárdot, s most eladná 10 milliárdért a repülőterét Debrecen. Miközben zajlanak a vagyontörvény, "a nemzeti vagyont kiárusító" kormánytörekvésekkel szembeni civil és politikai tiltakozások, az kevésbé tűnik fel, hogy nemcsak az államnak, de az önkormányzatoknak is jelentősek a vagyonelemeik - s azok között is akad eladó.

Belpol

Miért dugul be Budapest?: Torlódó társadalom

Az elmúlt évtizedben Budapesten a főbb közlekedési útvonalakon már csúcsidőn kívül, olykor a hét végén is előfordul, hogy araszolva halad a forgalom. Évente százmilliárd forint száll a légbe a dugóban ücsörgő autók kipufogóin keresztül; az egyre súlyosabb környezetszennyezés és az egészségkárosodás mértéke pedig felbecsülhetetlen.

Belpol

"A túlféltés több kárt okoz, mint hasznot" (Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke, XII. kerületi polgármester)

Stratégiai vita nincs a Fidesz vezetésében a jobboldal integrálásáról, az Orbán Viktorhoz kötődők viszont komoly bajokat okoznak, miközben a pártelnök tekintélyét igyekeznek óvni - legalábbis Pokorni Zoltán szerint. A főváros XII. kerületének polgármestere a Fidesz erejét az önmagukban is erős helyi politikusokban látja, mint amilyen Kósa, Rogán vagy épp ő maga.

Trafik

Trafik

csontzene - Goethe forrás, de nem Quelle!

Rettenetes a gerjedés a héten; úgy tűnik, a hangversenyteremben alszunk, a pódiumon tisztálkodunk, és az orgona alatt költjük el reggelinket - ez még a Zenegyűlölőnek is sok. És noha a múlt héten TévéSmaci némi ironikus éllel említette Goethét, a Zenegyűlölő továbbra is kitart a német Zeusz mellett, és felidézi egy beszélgetését Eckermann-nal (nem, nem Neckermann vagy Quelle, kedves T.

Trafik

chili & vanilia - Finocchio, avagy az édeskömény kalandjai

- Mondd, akkor melyik is az az édeskömény? - kérdezi kétségbeesetten a kezdő, de kísérletező kedvű főző barátom (zöldségespult előtt ácsorog bizonytalanul, fülén telefon). - Olyan nagyobb, kerek, fehér gumó, antennáin élénk zöld kapor. - Megtaláltam! Az a sokágú szputnyik, tetején bonszai? - Az az. Az édeskömény (másik nevén ánizskapor, olaszul: finocchio) a zöldségek azon népes csoportjába tartozik, amelyet sokan azonnal kikosaraznak; talán, mert a medvecukorra vagy a rossz ízű gyermekkori teákra asszociálnak. Közben megfelelően elkészítve az egyik legfinomabb zöldség; a csúcsgasztronómia is előszeretettel használja, halas ételekhez, salátákba, karemellizálva.

Trafik

tévésmaci - Minden viharmadár nyársat választ

A sztrádák repedéseiben még nyílnak a kerti virágok, nemcsak árkon-bokron, megannyi építési területen, még Amerika út menti építészetén is átbukdácsoltunk. De isten ments, hogy a viharmadarat (magyarul: thunderbird) is kiöntsük az autósamponnal együtt! Simán kapcsolok kettesből ötösbe a távkapcsolóval, mégsem vágja a fejemhez a kormányzárat az oktató.

Trafik

étel, hordó - Abdikler - A török étterem

Szedett-vedett emlékeink a török kosztról hellyel-közzel háromosztatúak. A Galata híd alsó traktusát most hagynánk is, bár a látvány ennél tágabb teret is megérdemelne.

Zene

Zene

Elefántból majmot: A Black Eyed Peas Budapesten (koncert)

Aki azt mondja, hogy még egyszer sem táncolt a Black Eyed Peas Let's Get It Started című számára, bár rendszeresen jár zenés-táncos szórakozóhelyre, az hazudik, és inkognitóban biztosan ott volt a Los Angeles-i keményvonalas break-dance klikkből kinőtt popos hiphopcsapat Black, Blue and You című turnéjának budapesti koncertjén is.

Zene

A harmadik - Budapesti Mahler-ünnep (koncert)

A három éve a gazdag kortársi reflexiók ígéretével induló Mahler-ünnep idén csak egyetlen művel emlékeztetett az alapító atyák koncepciójára, Vajda János "opera-novellájával". Utóbbi - bocsássuk előre - a megírás dátumát tekintve valóban kortárs mű, ám nyelvezete, stílusa, művészi magatartása letűnt idők hangzatait visszhangozta.

Zene

Oszlóban? - Krétakör - Pestiesti (színház)

A Krétakör olykor nagyon segítőkész a kritikusokkal: több előadásukba a színházcsinálást, a színészi-színházi alkotást is beépítik, vagyis reflektálnak önmagukra, helyzetükre. A legújabb, a Pestiesti első közelítésben laza színházi szkeccs, közelebbről nézve azonban tudósítás a társulatot foglalkoztató gondokról.

Zene

Női mítoszok - Mosolygó Mona Lisa (kiállítás)

Látszólag három, egymástól eltérő, különböző stílusú művész munkái láthatóak a Volksbank budapesti központi épületének galériájában. Ami közös bennük, hogy nők, de mielőtt a nőművészet ingoványos terepére merészkednénk, le kell szögeznünk, hogy a három alkotó - Moizer Zsuzsa, Paál Zsuzsanna és Tamás Claudia - művészetére nem jellemző a nemzetközi művészet korábbi emancipációs, mozgalmi jellegű feminista állásfoglalása, illetve a mostani, a nemek közötti hatalmi, politikai erőviszonyokat és a nemi szerepekkel kapcsolatos sztereotípiákat megkérdőjelező/romboló posztfeminista alkotói módszer.

Film
Képzőművészet

Képzőművészet

Élni a romokon

Kassel: documenta12

Van egy közepes méretű német város, amelynek minden ötödik évben szembe kell néznie a kulturális főváros jelenséggel. Elkényeztetett helyzet, mert a világ legnagyobb kortárs képzőművészeti kiállítását, a Documentát, ha cigány gyerekek potyognak az égből, akkor is Kasselben és kis d-vel rendezik meg (annak dacára, hogy minden valamirevaló magyar korrektor nagy D-re javítja ki).

Lokál

Lokál

Társadalmi vállalkozók: "A magunkfajta is kap infarktust"

Mire megy egymással világjobbító szándék és üzleti fegyelem? Költséghatékony legyen-e egy társadalmi misszió? A környezetük problémáit új ötlettel és a versenyszférából is kölcsönzött módszerekkel orvosló hazai társadalmi vállalkozók közül már többen részesültek elismerésben. Külföldről.

Tudomány

Tudomány

Titanic-kiállítás Budapesten: "Amikor ezernyi üveggolyó"

Hol süllyedt el a Titanic? Ugyan, kérem, ezt még egy ötödikes is tudja! Kanada partjainál, Új-Fundland előtt; az északi szélesség 41. fokának 46. percénél és a nyugati hosszúság 50. fokának 14. percénél. Biztos? Nem adódhatnak esetleg alternatív lehetőségek? Mondjuk a tévében? A Corvin moziban? A magunk részéről kizárnánk az összeset. Egyre tisztábban látszik ugyanis, hogy a Marson - de van-e ott szélesség, pláne hosszúság?