Padló (Buena Vista Social Club Wiesenben)

  • 2000. június 29.

Zene

Ilyen közel még soha nem került Havannához Budapest. Néhány héttel azután, hogy bemutatta a Duna TV is, a Bécsújhely melletti Wiesenben életre kelt Wim Wenders filmje, a
Buena Vista Social Club.

A faluvégi focipályán túl roskadásig telt a vendéglátó egységekkel és campinggel övezett fesztiválsátor. A Buena Vistá-s őrület Ausztriát beszippantotta természetesen, persze könnyű azon az égtájon, ahol egy ötszázhúsz schillinges beugrónak nincs különösebb hírértéke. Annak a két (szervezett) busznak, amely Magyarországról érkezett, sem jelenthetett többet, mint hogy nálunk egyelőre még kivitelezhetetlen egy ilyen rendezvény, ugyanakkor a Buena Vista társulatának előrehaladott életkorát tekintve, semmiképp nem ajánlott a várakozás. Szegény drága Rubén Gonzálezt például úgy kellett feltámogatni a színpadra, nagyot roggyant a Wenders-film óta, az ő nyolcvankét éve már csak a zongoránál szárnyal. De még egy kis türelem, hiszen a fieszta az Aserével indult. Ez a zenekar huszonéves fiatalokból áll, s mindössze két éve tűnt fel. Tavaly a veterán columbiai díva, Tot La Momposina választotta kísérőjéül, most meg úgy festett, mintha a Buena Vista köre is neki passzolná majd a stafétabotot. Jó kezekbe kerültek a hagyományos-folkos dalformák, ez tény. Hétköznapi, akusztikus hangszereikkel olyan intenzitással pengették-ütötték-fújták a sont, mintha egy big bandát kellett volna überelniük. Sűrű, nyers, külvárosi muzsikát játszottak, és egészen hasonló benyomást keltettek vizualice is.

Az őket követő Afro-Cuban All Stars mára legenda szomszédságából való, több tagja is - így például Juan d´Marcos González, Amadito Valdes - visszaköszönt a filmből. Amit ez a közel húszas társulat a salsáról elsajátított, az valóban a legnagyobbakhoz méltó, mégsem tudtam igazán ráfordulni: sok volt ahhoz a piros meg fehér öltöny, a szólóénekesen az arany - sok volt a harsány vendéglátásból, és kevés abból a zavarba ejtő emberségből, amellyel aztán a Buena Vista nyugdíjasai végképp levettek a lábamról.

Onnantól egy újabb nagyzenekart kérnék elképzelni, megint sok-sok fúvóst és ütőst királyokkal: a bőgősnek Orlando López a neve, a trombitásnak Manuel Mirabal - sejthetik. Szolid, de elegáns öltöny járt nekik, mintha összebeszéltek volna a csapatok: a ruha teszi a zenét. Jó két órát nyomták, három egymásba folyó blokkban, előbb Rubén Gonzálezzel, majd Omara Portuondóval s végül Ibrahim Ferrerrel a középpontban.

Szóval felsegítették a színpadra, és Rubén szárnyalt; ő több mint kubai isten: ő a világ egyik legnagyobb zongoristája. Légies, könnyed, puha - egészen rendkívüli. Harminc-harmincöt percig játszhatta a számait, és közben újra és újra meghajolt: végtelenül hálásnak tűnt, amiért nyolcvanéves korára megismerte a világ, s még megmerítkezhet a sikerben - hetekig, hónapokig. Az egyik szem sírt, a másik nevetett, aztán mindkettő, s közben a tombolás. Mondom, a Buena Vistá-s őrület Ausztriát is beszippantotta, telt ház a sátorban, vagy tízezer.

Omarának úgy két hónapja jött ki a lemeze, hát melegében ütöttek a dalai, más volt az ízük mégis: a vonósok hiánya erősített a helyiértékükön. Miként az egész koncertre jellemző volt végig: korántsem csak a Buena Vista-sorozat népszerűsítésére hivatott, de élő, humorral és gesztusokkal, figyelemmel és alázattal teli örömzene.

Ibrahim, ez a ragyogó boleróénekes, aki, felhagyván a cipőtisztítással, immár átesett az első szólóalbumán, tetszett a legfeldobottabbnak. ´ még csak hetvenhárom, mondhatni, további tervekkel teli. Megtáncoltatta Omarát, begyújtotta a sátrat, aztán jöhetett a Dos Gardenias, szakadjon a szív. Padló.

Annak a két (szervezett) busznak, amely Magyarországról érkezett, egészen különleges élményben lehetett része: lenyűgöző zenei és megindító emberi minőségben; persze még jobban érezném magam, ha egy olyan élményt oszthatnék meg a Narancs olvasóival, amelyben lényegesen nagyobb számban lett volna részünk. Hát majd legközelebb, hiszen többé-kevésbé lesz "legközelebb": július 30-án az ugyancsak Buena Vistá-s (s most távol maradt) Eliades Ochoa és Compay Segundo lép fel Wiesenben - jegyek már rendelhetők a Mafioso Recordstól (Telefon: 06/30/933-0652). Tehát folyt. köv., most ez a vége.

Marton László Távolodó

Wiesen, június 25.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.