Papírmúzeum - Aby Warburg Mnemosyné-atlasza (kiállítás)

  • Radnóti Sándor
  • 2008. április 10.

Zene

Aby Warburg 1924-től haláláig, 1929-ig dolgozott legendás képatlaszán, s természetesen befejezetlenül maradt, hiszen egy ilyen tervet nem lehet befejezni. Talán éppen ez a belátás fordította a nagy magántudóst egy olyan műfaj felé, amelynek adekvát technikai feltételei is csak jóval később, a számítógép feltalálásával jöttek létre, teoretikus jelentőségét pedig az utóbbi évtizedekben kezdik általánosítani. Mindaddig minden szabályszerű tanulmányát, előadását egy hatalmas program, pontosabban egymásba illeszkedő nagy kutatási területek töredékének tekintette, s amikor az I. világháború végétől tartó súlyos mentális betegségéből kigyógyult, és visszatért témáihoz, akkor ezek összegzésére egy eleve és szükségképp töredékes, variábilis formát talált, amelynek képelemei kicserélhetők, átrendezhetők, folytathatók és kiegészíthetők - mintegy a tudományos teljesítmények sorsát szimbolizálva.

Aby Warburg 1924-től haláláig, 1929-ig dolgozott legendás képatlaszán, s természetesen befejezetlenül maradt, hiszen egy ilyen tervet nem lehet befejezni. Talán éppen ez a belátás fordította a nagy magántudóst egy olyan műfaj felé, amelynek adekvát technikai feltételei is csak jóval később, a számítógép feltalálásával jöttek létre, teoretikus jelentőségét pedig az utóbbi évtizedekben kezdik általánosítani. Mindaddig minden szabályszerű tanulmányát, előadását egy hatalmas program, pontosabban egymásba illeszkedő nagy kutatási területek töredékének tekintette, s amikor az I. világháború végétől tartó súlyos mentális betegségéből kigyógyult, és visszatért témáihoz, akkor ezek összegzésére egy eleve és szükségképp töredékes, variábilis formát talált, amelynek képelemei kicserélhetők, átrendezhetők, folytathatók és kiegészíthetők - mintegy a tudományos teljesítmények sorsát szimbolizálva.

Képekben, képek összefüggő hálózata révén mutatni be az emlékezetet - így foglalhatnánk össze az atlasz programját. De vajon milyen emlékezetről van szó? A történelmi emlékezetről, vagy az újabban tüzetesen megvizsgált kulturális emlékezetről? Warburg képein történelmileg létrejött képződmények láthatók, amelyek - legyen szó remekművekként elfogadott műalkotásokról vagy a "Házitündér" nevű toalettpapír reklámjáról - beilleszthetők a kultúra számos releváns fogalmának egyikébe. Warburg emlékezetfogalma azonban pszichológiai jellegű, s olyan kérdésekre összpontosít, mint az emberi mimika és gesztikuláció jelentéstartományának képekben való megőrizhetősége és átörökíthetősége. E kinetikus életmegnyilvánulások, amelyekhez hozzáveszi még a hajzat vagy az öltözék úgynevezett mozgó járulékait, indulatokat és egyéb lelki beállítottságokat formalizálnak. Ha bebizonyítható, hogy a "pátoszformulák" - ahogyan Warburg hívja őket - hosszú távon megőrzik vagy akár fel is támaszthatják jelentésüket, akkor (legalábbis ebben a vonatkozásban) az, amit mai kifejezéssel kommunikatív emlékezetnek nevezünk, jóval hosszabb életű, mint néhány, még egymással közvetlenül érintkező nemzedék élete.

A reneszánsz, amely fölelevenítette az antikvitás képi világát és benne pátoszformuláit, ezért olyan sarkalatos jelentőségű Warburg számára, s ezért követi atlasza lapjain a rablás, az áldozat, a szenvedés, a halál, a megsemmisítés, a tánc, a győzelem, a bukás, az eksztázis, a gyász stb. antik képeit újjászületésük a reneszánszban, hogy aztán e témák útját elkísérje az újkor különböző elágazásain. Észrevehetjük, hogy miközben a képzőművészet olyan korszakaival foglalkozik, az ókorral és a reneszánszszal, amelyek legalább másfél száz éve állnak nemcsak a vizsgálódásoknak, hanem a kanonikus polgári műveltségnek is a centrumában, Warburg nem azért és nem úgy foglalkozik velük, mint elődei Winckelmanntól mesteréig, Burckhardtig.

E nagy problémakört a legegyszerűbb a múzeum fogalmával megvilágítani. Bizonyos értelemben a képatlasz is múzeummodell, egyfajta papírmúzeum, museum chartaceum. De elvei gyökeresen ellentétesek a szépművészeti múzeum bevett modelljeivel, amelyek vagy a művészeti alkotás, illetve a művész jelentőségét hangsúlyozzák, vagy pedig a művészet belső formálás-, stílustörténetét. Warburg ezzel szemben nem műalkotásokkal, hanem képekkel foglalkozott, s bizonyos pszichohistóriai témák alakváltozásaival. Botticelli híres képe az Uffiziban, a Pallasz Athéné megszelídíti a kentaurt - azért említem példaként ezt a művet, mert most éppen Budapesten látható a Szépművészeti Medici-kiállításán -, nem esztétikai jelentősége miatt szerepel az atlaszban, hanem festője antikizáló gesztusa okából. Azt mondhatnánk tehát, hogy a szépművészeti múzeum alternatívájaként egy antropológiai múzeum képválogatását látjuk. Valaha, a múzeum elődeiben a kozmosz kicsinyített mása, a mikrokozmosz jelent meg a tematikus elrendezés formájában, ma pedig számos modern múzeumi irányzat sokkal inkább antropologizál, mint esztétizál. Warburg, amikor mintegy hidat vert e régi és az ő korában még nem is sejtett új múzeumfelfogás között, nem foglalkozott a művészet autonómiájával. Úgy érezte, kérdései eredendőbbek, régebbiek. A görög mitológiában Mnemosyné, az emlékezet istennője a múzsák anyja.

Az antikvitás mitologikus alakjait nemcsak a bennük megnyilvánuló pátoszformula alapján vizsgálta, hanem olyan sorsdémonokként, akiknek hatalma az allegorikus kozmológiai rendszerekben, az asztrológia világmagyarázatában lappangó folyamatossággal fennmaradt. Ezért foglalkozik külön tábla például a kereszténység pogány elemeivel. A démonikus antikvitásnak ez a fennmaradása a tárgya a magyarul is olvasható Pogány-antik jóslás Luther korából című könyvének.

A folyamatos, bár rejtett emlékezet, amely az ember alapvető létkérdéseivel áll kapcsolatban, és a visszaemlékezés, az anamnézis, amely az ember alapvető indulatait és szenvedélyeit artikulálja: ez Mnemosyné két alakváltozata Warburg atlaszában.

OSA Archívum, Bp. V., Arany János utca 32., nyitva május 4-ig

Neked ajánljuk