A III-at még egyedül készítette McCartney, s valamennyi hangszert maga szólaltatta meg, de ebben a folytatásban megfordulnak a szerepek. Az új lemezre került darabokat többnyire a feldolgozás, a parafrázis és az eredeti nyersanyag radikális újragondolása, remixelése közé lehet pozicionálni, s olyan karakteres előadók követték el őket, akik akarva-akaratlanul is otthagyták a kezük nyomát a McCartney-szerzeményeken. Néha csak nyomokban emlékeztet az eredetire az eredmény, de jelen esetben pont ez teszi oly izgalmassá. Ahogy Beck egy játékosan funky darabot rak össze a Find My Way-ből (amelyet maga énekel fel), ahogy a texasi Khruangbin trió csábítóan pszichedelikus poszt-posztpunk groove-ja körbefonja a Pretty Boys lepitchelt éneksávját, ahogy St. Vincent becsempészi saját tónusait és vokálját a Women and Wives remixébe, vagy a 3D RDN egy lüktető dub szimfóniává nyújtja az eredetileg sem rövid Deep Deep Feelinget. Talán nem mindegyik újraértelmezés lett egyformán zseniális, de valamennyiből árad a magabiztosság és bátorság. Az eredeti nyersanyagból kellő tisztelettel, de rendre a saját alkotói személyiségükre szabott, élvezetes és ötletes darabokat készítettek.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
