A korosodó popújságíró egyik ismérve, hogy év végi listáján egyre idősebb előadók szerepelnek. Persze igazságtalanság lenne azt mondani, hogy az 57 éves Paul Weller neve az ifjabbaknak nem jelenthet semmit, hiszen a Modfather most már közel négy évtizede tudja megszólítani az aktuális fiatal generációt. Mondjuk az ő karrierje sem kerülte el a hullámvölgyeket, lásd a nyolcvanas évekbeli zenekarát (a The Style Councilt), és az azt követő szólókarrier is egy idő után kezdett átmenni biztonsági játékba. Aztán emberünk egyszer csak megrázta magát, és 2008 óta csak remekművekre képes: a 22 Dreams, a két évvel későbbi Wake Up The Nation, valamint a 2012-es Sonik Kicks egyaránt tele volt kísérletező kedvvel és remek dalokkal, és ez a tendencia szerencsére az új albumon is folytatódik.
A Magyarországon eddig valószínűleg kábé 30 lemezt eladó, Nyugaton viszont hatalmas kultusznak örvendő Weller összevissza ugrál a stílusok között, és nagyjából mindegyikben otthon érzi magát. A korábbi munkákhoz képest több zongorát kapunk, például az izgalmasan lüktető címadó dalban, vagy a némileg a III-as Led Zeppelin albumot megidéző In The Carban. Az egykori Jam-vezér a Pick It Upban és a Phoenixben bizonyítja, hogy akár táncoltatni is tud, ha akar, míg a White Skyban és a Long Time-ban visszakanyarodik a korai évek zúzósabb hangulatához. A kulcsdal pedig az I’m Where I Should Be, melynek címe mindennél többet mond. Úgyhogy ne csodálkozzunk, ha a Saturns Patternt viszontlátjuk – talán nem csak a korosodó – popzsurnaliszták év végi top 10-ében!
Warner, 2015
