Peter Sorel: Film-Táj-Kép

  • Greff András
  • 1999. szeptember 29.

Zene

A hírességek intim szférájába való betekintés tömegeket bír vonzani, pláne ha a celebritások leginkább túlmisztifikált halmazáról, az amerikai filmsztárokról van szó. Nem mindegy persze, hogy mindez egy bulvárlap paparazzoképein vagy - mint esetünkben - egy fotóművész esztétikailag is értékelhető alkotásain valósul meg.

Fotó

A hírességek intim szférájába való betekintés tömegeket bír vonzani, pláne ha a celebritások leginkább túlmisztifikált halmazáról, az amerikai filmsztárokról van szó. Nem mindegy persze, hogy mindez egy bulvárlap paparazzoképein vagy - mint esetünkben - egy fotóművész esztétikailag is értékelhető alkotásain valósul meg.

Peter Sorel standfotós; az ő feladata dokumentálni a forgatásokat, betekinteni a színfalak mögé, netán filmplakátokat kreálni. Neve jelentős filmek egész sorából lehet ismerős. Életművének változatos képei szerepelnek itt: míg Emma Thompson egy műteremben pózol, addig Richard Gere összegömbölyödve, magányosan alszik egy üres öltözőben. Ez utóbbi kép hangvétele a jellemző: Sorel a sztár színészek/rendezők távolságtartó álarca mögé néz, sugallja, hogy milyen is lehet a szerepekkel/kamerával palástolt valódi én, elcsen egy-egy pillanatot, beszédes arckifejezéseket, tekinteteket tolmácsol. Ilyenek az általa készített filmplakátok is; a kiállításon elsőként Dominique Swain, a legutóbbi Lolita színes fotójával találja magát szembe az ember: a kacéran kamerába pillantó kamaszlány ajkán vastagon felvitt, szemet bántóan vörös és cseppet elkenődött rúzs látható, amihez már tényleg nem sokat lehetne verbálisan hozzátenni.

Láthatunk még saját kompozíciókat is, valamint fotókat a Sorel családról, de a felsorolás csak csorbítaná az élvezetet. Itt most nyugodt lelkiismerettel leshetjük meg a celluloidcsillagokat, ráadásul még műélvezetnek is nevezhetjük az apró galériában tett sétát.

Greff András

Dorottya Galéria; megtekinthető október 27-ig

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.