Lemez

Pezsgővel és petárdával

Michael Monroe: Horns And Halos

  • Greff András
  • 2013. október 5.

Zene

A rockzene tarkabarka, javíthatatlanul kétdimenziós, de azért elég szórakoztató rajzfilmfiguráinak sorában a finn Michael Monroe-nak jutott a nehéz feladat, hogy a hús-vér valóságban magára öltse Donald kacsa háládatlan szerepét: a figuráét, aki újra és újra elbukik, de sohasem adja fel.

A vaskos smink alá rejtett olcsó kurvaimázshoz 51 évesen is rendíthetetlenül hűséges platinaszőke férfiú hatalmas sztár lehetett volna a Hanoi Rocksszal a 80-as években, ha a kellően hanyag pengetési technikát, valamint a stílusos cilinder- és kendőviseletet épp Los Angelesben oktató glam/sleaze pionírok dobosa nem hal szörnyet egy brutális autóbalesetben, később pedig szólóban és a Jerusalem Slim, valamint a Demolition 23 nevű zenekarainak élén is megvolt az esélye az áttörésre, de valami mindig elromlott a gépezetekben, s így végül csak otthon, Finnországban, valamint Japánban jött össze neki igazán a dolog. Miután pedig a Hanoi Rocks úgy tíz évvel ezelőtt ismét összeállt, hogy tagjainak biztos megélhetést biztosítson az alkonyévekre, az énekesnek - mi sem természetesebb - végül csak sikerült újra elhidegülnie a zenekar meghatározó gitárosától, Andy McCoytól.

A Horns And Halos a Hanoi 2009-es szétesése óta már a második lemeze Monroe-nak, és nem csupán a HR érdektelen utolsó lemezéhez viszonyítva állítható róla, hogy teljesen tisztességes darab. Amíg a 2011-es Sensory Overdrive már-már poposan slágeres volt, addig a Horns (melynek dalait az újjáalakult New York Dollsból ismerhető Steve Contéval, valamint Dregennel, a svéd Backyard Babies kényszernyugdíjazásból visszarángatott oszlopával szerezte) kicsivel nyersebb és intenzívebb anyag lett, ami azért ugyanolyan gondtalanul rágható. Gyakorlatilag minden száma kisebb rész korai glamből és nagyobb adag feszes, 90-es évekbeli skandináv alaprockból tapad össze, az újszerűség nyilvánvaló hiányáért pedig kivédhetetlen refrének és felvillanyozóan nemtörődöm attitűd kárpótolják a zsáner mostanában a legkevésbé sem elkényeztetett rajongóit. Abban a rövidke sorban, amelyet Keith Richards és Lemmy vezet, Monroe és társai ma nagyjából az utolsó versenyzők, így a Horns And Halos elsősorban valaminek az eltűnéséről beszél, és a legszebb benne az, hogy a klasszikus rocksztárok horizont alá süllyedő napjától nem könnyekkel, hanem pezsgővel és petárdával kíván (rövid) búcsút venni.

Spinefarm, 2013

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.