A szigorúan koncertszerű opera-előadások okkal kultivált, de mégiscsak kényszerű gyakorlata alkalmasint a francia barokk remekműveihez illik a legkevésbé. Ezt az empírián alapuló vélelmet igazolta múlt vasárnap a Dardanus első magyarországi megszólaltatása is, ahol Jean-Philippe Rameau operájának valósággal seregnyi tánctétele meg az (ál-)mitológiai cselekmény fordulatai csak hellyel-közzel tudtak érvényesülni. Így hát némiképp tagadhatatlanul kimerítően, ám egyszersmind élményszerűen alakult ez az első találkozás, amelyhez szokás szerint Vashegyi György segítette hozzá a hazai közönséget: Marc Minkowski interpretációjához képest okvetlenül kimértebb modorban, de a mű megismerését előzékenyen szolgáló stílusos és szolid zenei irányítást biztosítva. A most is remek Orfeo Zenekar és a helyenként kiegyenlítetlenebb teljesítményt hallató Purcell Kórus kíséretében fellépő válogatott nemzetközi énekesgárdából már többekkel is találkozhattunk Vashegyi korábbi operakoncertjein. Így az előadás legjobbja, a Vénusz és egy fríg nő szólamát megformáló Chantal Santon Jeffery is meghitt ismerősünk: egyszerre könnyen szárnyaló és mélytüzű szopránjában most sem csalódtunk. A férfi szólistáknak akadtak kisebb megingásaik, azonban a címszerepet éneklő haute-contre, Cyrille Dubois negyedik felvonásbeli produkcióját, s különösen a Lieux funestes ária szenvedélyes és légkörteremtő előadását szűkkeblűség lenne említetlenül és méltatás nélkül hagynunk.
Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, március 8.
