Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.
Csúnya, idegen, nem lehet fütyülni, még szeretni sem nagyon – ilyen képzetek és tévképzetek élnek a kortárs zenéről. És ki hibáztatná az így vélekedőket?
A fogyatkozó és öregedő közönség komolyan veszélyezteti a műfaj túlélését. A hallgatóság utánpótlásának nehézsége azonban egyáltalán nem új keletű probléma; már a 19. században is küszködtek vele. Utánajártunk, milyen megoldási lehetőségek léteznek, és hogyan próbálják a hazai közönséget a koncerttermekbe vonzani.
Május elején jelent meg Kurtág György Játékok című antológiájának komplett felvétele, amely 2022 és 2024 nyarán készült Budapesten, a szerző jelenlétében. A nemzetközi kortárs zenei szcéna egyik legfoglalkoztatottabb zongoristájával beszélgettünk a kottán túli dimenziókról, a Párizsba beszivárgó magyarokról, az előadóművész tabula rasájáról és az egzotikus hangrendszerek tantervi bevezetéséről is.
Amíg a 2000-es évek közepén induló gitárzenekarok többsége ellőtte a puskaporát az első egy-két lemezével, addig Faris Badwanék fokozatos javulást követően a harmadik albumukkal.
A Mclusky az ezredforduló utáni noise-rock meghatározó zenekara volt.
A négykezes zongorázás talán a kamaramuzsikálás legbensőségesebb formája: a két előadó nemcsak a zeneművet, hanem a kottát és a hangszert is megosztja egymással.
„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.
Elsőre meglepőnek hangozhat, hogy a Car Seat Headrest új albumán egy rockoperát hallhatunk.
