HANGADÓ - Könyv

Magyarázza a partitúrát

Osmo Tapio Räihälä: Hogyan hallgassunk kortárs zenét

Zene

Csúnya, idegen, nem lehet fütyülni, még szeretni sem nagyon – ilyen képzetek és tévképzetek élnek a kortárs zenéről. És ki hibáztatná az így vélekedőket?

Mintegy száz évvel ezelőtt pár okostojás kitalálta, hogy a zenének nem kell a tömegekhez szólnia – furcsa módon nem egy közülük éppenséggel baloldali nézeteket vallott –, nem kell érthetőnek lennie, nem kell gyönyörködtetnie, és el kell szakadnia mindentől, ami kényelmes és ismerős. Legutóbb épp az új Schönberg-életrajz kapcsán került elő (lásd: A legnagyobb zeneszerző, akit nem hallgat senki, Magyar Narancs, 2025. február 13.), hogy a zenében a „fejlődés” vezényszava elnyomta a szépséget és az érthetőséget – és ez önmaguk fontosságától eltelt alkotókat szabadított a zenei világra, akik több tisztelővel dicsekedhettek, mint hallgatóval.

Ma már kevesen vallják, hogy a zene fejlődése elszakadhat a közönségtől. Márpedig 1958-ban épp ilyesmiről írt Milton Babbitt amerikai zeneszerző, aki a természettudományokkal helyezte volna egy polcra a művészetét, amelyet értő hallgatók híján támogatni kell – különben megreked és meghal. Egy komolyzenei rádió környékén mesélte nekem valaki: amikor Kurtág György egyetlen operájának ősbemutatóját közvetítették, azt a felvezető adás megszólalói sem hallgatták meg. Miután a világ­premiert remekműként harangozták be a hallgatóknak, ők maguk elindultak haza.

Osmo Tapio Räihälä finn zeneszerző ahhoz a generációhoz tartozik, akik már elválasztották magukat a Neue Musik felett szuperegóként őrködő Schönberg szellemétől. Nem feltétlenül akar meggyőzni arról, hogy a zenére tudományként, teleologikus művészetként tekintő második bécsi és darmstadti iskolák csupa szépet és jót alkottak, csak fel kell érni ésszel. Épp ellenkezőleg, olykor kétségeit és fenntartásait fejezi ki, miközben szórakoztató és a széles közönségnek is érthető nyelven meséli el a zene történetét. És azt, hogy miként jutott el a nyugati zene története is a történelem spengleri vagy fukuyamai értelemben vett „végéig”, hogy aztán a történelem változatlan lendülettel mégis továbbgördüljön. Räihälä korunk népzenéjének nevezi a popzenét, miközben – komoly és könnyedebb, elvont és hozzáférhető művek sorát ajánlja olvasói figyelmébe.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fuss, és tévedj el Budapesten!

Budapestre jött a City Race Euro Tour, egy városi tájfutó rendezvénysorozat. Három napon át futhatunk Budapest különböző részein egy térképpel, amelyen a kukák is fel vannak tüntetve, de az utcanevek nem láthatóak. De mire is jó ez az egész?

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.